2016. június 23., csütörtök

2.rész

Sziasztok! :)
Nálam jobban azt hiszem, senki nem várta a csütörtököt, mert legszívesebben az eddig megírt összes részt megosztanám veletek most azonnal. 
Mielőtt félreértés történne, vagy ilyesmi, szólni szeretnék, hogy a történet nem Niall szemszögéből fogja bemutatni Miráék további életét, és nem is tervezgetek semmiféle pofátlan házasságtörést, csupán egy kicsit várni kell még a igazi főszereplőre, de nem sokat ígérem. :)
Felmerült egy olyan ötlet egyébként, hogy csináljak egy írói facebook profilt/oldalt. Ti mit szólnátok hozzá? Követnétek? Érdekelne titeket? 
Valamint megragadnám az alkalmat, hogy kifejezzem a büszkeségemet, hiszen a Magyar válogatott óriásit alkot az EB-n. Hihetetlenül büszke vagyok rájuk! #HUN
N. x

A látásom homályos és a lépteim bizonytalanok, az egyetlen hang amit képes vagyok kiadni magamból, az a véget nem érő röhögés, miközben Louis vállába kapaszkodok, de ő is eléggé kileng. A hátam mögül hallom Mira hangját, ahogy vidáman énekel, kis idő elteltével pedig Harry is csatlakozik hozzá, én pedig rettentő jól szórakozok ezen, főleg, hogy hátrapillantva azt látom, hogy a szőke lányt szinte a hátán cipeli Liam.
Oké, ez most úgy hangzik, mintha egy semmirekellő alkoholista banda lennénk, akiket most azonnal vissza kellene vinni a farmra, de ez nincs így, tényleg nem, annak ellenére sem, hogy az ilyen esték eléggé rendszeressé váltak. Csak jól érezzük magunkat, turnézunk, velünk van Mira, minden a legnagyobb rendben van.
- Pisilni kell - engedem el Louis-t, és a sliccemet húzogatva elindulok az egyik lámpaoszlop irányába.
- Haver, ne oda már! - ragad vállon Zayn, botladozva, fél kézzel már a gatyámban matatva követem, és engedelmesen befordulok a fal felé.
Mosolyogva pillantok hátra, hallva a visongó nevetést, emiatt kis híján lepisilem a nadrágom, de az utolsó pillanatban ugrok egyet, mondjuk így meg majdnem elesek, de mindegy.
- Hozzám ne merj érni! - hátrál kiáltozva, fújolva Louis, amikor segítség reményében nyúlok felé.
- Húzd fel a cipzárt - rázkódik szüntelenül Liam válla, vigyorogva rángatom fel a szűk nadrágom sliccét, nem törődve azzal, hogy kissé becsípi a fehér alsónadrágom.
- Nyuszi - dünnyögi Mackenzie, orrát a férje nyakához dörzsölgetve, csak akkor becézi ilyen idiótán, ha részeg. Nagyon részeg. - Hányingerem van.
- Mindjárt otthon vagyunk - húzza közelebb magához, annak ellenére, hogy Mira épp most jelentette ki, hogy hányni fog.
A hatosunkból tulajdonképpen mindenki képes kettőnkön kívül normálisan közlekedni, bár az tény és való, hogy a többiek is jócskán dülöngélnek, mindössze ők jobban bírják a piát, mint mi ketten.
- Hé, srácok - vetődik félig az én, félig Zayn nyakába Harry, elvesztem az egyensúlyom, és elvágódnék, ha valaki nem kapná el a pólóm és rántana vissza. - Baromira szeretlek titeket.
Cuppanós puszit nyomok az arcára, óriási röhögés és dünnyögés hangzik fel, miközben belépünk a szálloda előcsarnokába, és elindulunk a lift felé.
- Jól vagy, Mack? - kérdezem nevetve, az arca elég bágyadt és fehér, de mosolyra húzza a száját és bólint.
- Persze, Niall Shizzle - nyúl felém, és megveregeti a fejem. A többiekből kitör a röhögés, eközben Liam óvatosan felemeli a lányt, aki félig belefúrja az arcát a nyakába és összekucorodik. - Hányni fogok - suttogja.
- Mindjárt, Bébi - puszilgatja az arcát szinte már józan tekintettel. Eltűnődök azon, hogy vajon én is képes lennék-e tiszta gondolatokat és testi erőt erőszakolni magamra, ha valaki olyan szinten rám szorulna, mint most őrá Mira. Előre engedjük, és amikor kitárul a lift ajtaja, a kulcsokért a hátsó zsebében matatva egyenesen a szobájuk felé indul, az ajtó tárva nyitva marad mögöttük, így mindannyian tisztán halljuk, ahogy a cél előtt néhány méterrel Mackenzie kidobja a taccsot. Elnémulunk, és kissé rémült tekintettel igyekszünk a nyitott ajtó felé, melyen benézve tökéletesen láthatjuk a szoba közepén elterülő hányástócsát, és a szemben lévő félig nyitva hagyott fürdőszobaajtón át Mirandánkat, ahogyan fejjel a vécécsészébe lóg, mellette ott guggol Liam, felfogja a haját, és a hátát simogatva szüntelenül beszél hozzá.
- Liam - szólítja meg Lou, de a fiú csak félig pillant fel rá mindössze egy pillanat erejéig, csak hogy jelezze, hallja amit mond. - Segítsünk?
- Nem szükséges - rázza a fejét. - Menjetek csak.
Ennek ellenére mindannyian jó darabig állunk még az ajtóban, nem igazán tudom, a többiek miért nem mennek a szobáikba, de én azért nem teszem, mert szeretem nézni, hogy Liam milyen odaadóan gondoskodik Miráról, boldoggá tesz a boldogságuk. Elmosolyodok, amikor óvatosan felhúzza a lányt, miután gyengéden megtörli a száját lehúzza a vécét, és a karjaiba véve odalép vele a mosdókagylóhoz. Azt nem látom, hogy ott mit csinál vele, de amikor percekkel később újra megjelennek, Mira porcelánbaba arcán nyoma sincs a sminknek, és azt hiszem, bármennyire is szeretik egymást, Liam nem igazán csókolgatná, ha nem mosták volna meg valahogy együttes erővel a fogát. Óvatosan leteszi az ágyra, és az arcát végigsimítva olyan halkan mond valamit neki, hogy nem halljuk, azután mosolyogva, egyik kezével beletúrva a hajába hozzánk lép.
- Minden oké, srácok, rendben lesz - pillant hátra a nyilvánvalóan utána nyöszörgő lányra. - Nem tudjátok, hol van itt egy felmosó?
- A folyosó végén, asszem - nyom el egy ásítást Haz, és ahogy becsukja a száját egy elegáns böfögést is elfojt.
- Kösz - veregeti meg a vállát Liam - menj a saját szobádba most már, mert a te hányásodat nem takarítom fel.
Mosolyogva búcsúzunk el, és a többiek elindulnak, én viszont ott maradok az ajtófélfának dőlve.
- Jól vagy? - lengeti a kezét az arcom előtt a barátom.
- Hm? Ja - bólogatok, de ez a gyomromnak annyira nem tetszik.
- Ha nem vagy jól, alhatsz itt - int a fejével befelé, az ágyon Mira elfehéredett arccal öleli magához az egyik párnát.
- De, jól vagyok -dörzsölöm meg az arcom, és rámosolygok. - Csak azon gondolkoztam, hogy milyen jó titeket így látni.
- Részegen? - nevet vissza rám, én pedig tétován helyeselni kezdek, és rögtön meg is magyarázom, hogy miért.
- Mert most mindannyian azért vagyunk részegek, mert boldogok vagyunk, nem azért, mert hiányzik valami az életünkből, nem?
- De, azt hiszem igazad van, Niall - nyúl a hónom alá, és lassú léptekben segít eljutnom a saját szobámig, kihalássza a zsebemből a kulcsot, és beterelget a szobába. - Szólj, ha szükséged van valamire - segít el az ágyhoz, én pedig ruhában, cipőstől végigheveredek rajta.
- Lima - dünnyögöm félig a párnába. - Vigyázz rá!

Nem is tudom, hogy hogyan, és mikor, de véget érnek ezek az éjszakák, szinte egyik pillanatról a másikra. Először elkezd egyre kevesebb ilyen lenni, azután valaki már tart velünk, például Zayn, mert Gigivel akar lenni, vagy Lou, mert Freddie épp nála van, ilyenkor pedig Mirát erőszakkal sem lehetne elrángatni a kisfiú közeléből. Ez rendben van így, mindannyian éljük a saját életünket is amellett, hogy rengeteget lógunk együtt, mint a régi szép időkben, összegyűlünk valamelyikünknél sörözni, csajok nélkül, focit nézünk és megbeszéljük az élet nagy problémáit, melyekből számunkra egyre kevesebb és komolytalanabb van.
Egy vasárnap reggelen, percre pontosan 6:32-kor megcsörren a telefonom, és nem is hajlandó abbahagyni, ebből tudom, hogy valami történt. Mindenki aki ismer, tudja, hogy a vasárnap szent és sérthetetlen számomra, éppen ezért pattannak ki a szemeim, és illan el minden fáradtságom, amikor meglátom Mira képét a telefonomon.
- Jól vagytok? - ülök fel azonnal, és megdörzsölöm a szemem.
- Igen - mondja, de a hangjában érzek valami furcsát. - Tudom, hogy nagyon korán van, de ide tudnál jönni? - kérdezi kissé félve.
- 20 perc - ugrok ki azonnal az ágyból. - Liam veled van?
- Persze - dünnyögi.
Igazság szerint 15 perc sem kell, és már javában befelé csörtetek, kopogás után rögtön lenyomom a kilincset, és nagy meglepetésemre nyitva is találom az ajtót, pedig ők nem szokták csak úgy nyitva hagyni. Arthur jól láthatóan örül a megjelenésemnek, körberajong és nyüszítve hisztizik simogatásért, de most közel sem fordítok rá annyi figyelmet, mint máskor, helyette berontok a kis előszobába. Lerúgom a cipőm, és csak akkor nyugszok meg minimálisan, amikor meglátom őket a nappaliban, egymás mellett ülnek, Liam Mira kezét szorongatja, aki fog valamit a markában. Egyszerre több érzelmet is leolvasok róla, örömöt, de félelmet is, amikor egymásra pillantunk egy szót sem szól, csak óvatosan elengedi Liam kezét, és kinyitja a markát, de azt hiszem, tudom előre, hogy mit fogok látni. 5 db terhességi teszt van a kezében, és a fejem egy pillanatra megszédül, egyetlen kivételével az összes pozitív, előttük a dohányzóasztalon van még két bontatlan.
Megmarkolom a kanapé karfáját és döbbenten meredek rájuk, kinyitom a szám, de nem jönnek ki rajta hangok, belülről őrjöngök az örömtől, ahogy valószínűleg ők is, és már annak is tudom az okát, hogy miért félhet, ugyanez az emlék szorítja össze egy pillanatra a tüdőm.
- Azt akartam. hogy legyél itt, amikor megcsinálom a többit - tördeli kissé idegesen a kezét. Látom rajta, hogy mennyire ideges, mosolyog, és a szemei csillognak, ugyanakkor könnyek is ülnek benne, és a hangja nagyon halk, elcsuklana, ha többet beszélne. Össze kell szednem magam.
Bólintok, és mielőtt bármit is csinálna átöleljük egymást, végigpörög a szemem előtt a legutóbbi alkalom, amikor valami hasonló történt, de nem gondolok erre, az a múlt, és mégis mennyi esélye lehet annak, hogy megismétlődik az a borzalom? Belefúrja az arcát a pólómba, én pedig döbbenten pislogva hajtom a fejem az övére, a legjobban azt hiszem, Luke-ra lenne most szüksége, de ő épp Ázsiában turnézik, így a testvére helyett is testvérének kell lennem.
- Menj, csináld meg a többit is - tolom el magamtól, és mosolyogva puszit nyomok a homlokára.
- Akármi is lesz, minden rendben van - simogatja az arcát Liam - és még ma bemegyünk egy orvoshoz, hogy biztos legyen az eredmény.
- Rendben - sóhajt nagyot, majd eltűnik a fürdőszobaajtó mögött, a  férje pedig a falnak dőlve, tágra nyílt szemekkel beletúr a hajába. Tudnék róla, ha tervben lenne egy baba, de Mira még csak nem is nagyon beszél gyerekekről jó ideje, az egyetlen, amiből mindenki tudja, hogy mennyire vágyik egy saját kisbabára, az az, ahogy Freddie-vel bánik. Hiába Louis gyereke, és Freddie-nek tulajdonképpen már most két anyukája van, a vér szerinti, és Louis jelenlegi barátnője, Danielle, ő is gondoskodik róla, ringatja, játszik vele, és pont annyira imádja, ahogy mindenki.
- Mondd, hogy nem akarsz megfutamodni - nézek szigorúan Liam arcába, csak akkor döbbenek rá, hogy milyen közel hajoltam hozzá, amikor kissé hátrébb tol.
- Mi? - pislog nagyokat. - Nem, nem, dehogyis! - háborodik fel, majd ellöki magát a faltól és a lábát rázogatva várja, hogy kinyíljon az ajtó.
- Ötből négy az elég biztos - suttogom, és rágni kezdem a körmöm, pedig hónapok óta nem csinálom már.
- Tudom - pillant rám óvatosan. - Nagyon szeretném, ha pozitívak lennének, de nagyon félek.
- Én is - motyogom rekedten.
- Nem élné túl, ha elveszítené - nyel nagyot, válaszul én is aprót biccentek. Jól tudom, hogy belerokkanna, ha elveszítene még egy babát.
Kitárul az ajtó, és talán egy pillanatra elfelejtkezik minden veszélyről, mert az arcán ragyogó, széles mosoly ül, az összes pozitív tesztet markolva, sikongatva omlik Liam nyakába, közben pedig valahogy az én kezemet is megragadja, és veszettül erősen szorongatja. Egy kicsit kellemetlenül érzem magam, felesleges harmadiknak, ugyanakkor örülök is annak, hogy láthatom ezt, és hogy a legjobb barátom azt szerette volna, ha velük együtt tudom meg. Túl korán van még számomra az efféle információk felfogásához, úgyhogy a falnak dőlve, hatalmasakat pislogva, darabonként juttatom el az agyamba a tényt, hogy Mira terhes, és elűzök minden aggodalmat, és esetleges veszélyt. Amikor a nyakamba borul, hirtelen azt sem tudom, hogyan érjek hozzá, nehogy kárt tegyek benne, vagy bennük... Arcát belefúrja a nyakamba, és csak akkor veszem észre, hogy tulajdonképpen mindhármunk szeméből könnyek csordogálnak, amikor megérzem a nedvességet a bőrömön.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek - szipog, elfogadja a felé nyújtott zsebkendőt Liamtől, és megtörölgeti az arcát - csak szerettem volna, ha itt vagy.
- Köszönöm - bököm ki még mindig döbbenten - és gratulálok.
- Köszönjük - öleli át hátulról Liam, és máris látom, hogy mennyivel óvatosabb ő is, egyszerre minden megváltozik, mégsem tudom konkrétan megmondani, hogy mik azok, amik mások lesznek.
Úgy érzem, jobb lenne eltűnnöm, hogy átgondolják ezt az egészet és kettesben örüljenek, de együttes erővel kezdenek marasztalni, mellé pedig a kutyájuk is folyton a kezem alatt van.
- Csinálok reggelit nektek - nyom puszit Liam arcára, és mosolyogva a konyhába megy. - Kérsz kávét, Niall?
- Igen, légyszi - dörzsölgetem a szemem, majd egy ásítást elfojtva megsimogatom a szinte már az ölembe mászó kutyát. - Mi van, haver? Érzed a veszted, ugye? - vakargatom nevetve a fülét, és mintha csak értené amit mondok, elhúzott hangon nyüszít.
- Ne mondj ilyeneket neki!  - kiáltja Mack a konyhából.
Nevetve paskolom meg Arthur fejét, majd amikor felpillantok olyasmivel szembesülök, ami megérdemelne egy sor színészkedést a magam fényezésére, valamint agyonra cikizhetnénk Liamet a többiekkel, mégsem szólok egy szót sem. Azt hiszem, senki nem okolhatja őt azért, mert reménytelenül szerelmes tekintettel, arcán apró mosollyal figyeli a konyhában ténykedő lányt.
- Nem tudom elhinni - suttogja maga elé, és kissé megrázza a fejét. A kutyájuk velem együtt megérzi a sülő szalonna illatát és a keresésére iramodik. - Mikor történt ez?
- Erről ne engem kérdezz - hőkölök hátra nagyra nyílt szemekkel. Nevetve túr bele a hajába, ezúttal mindketten a konyha felé fordítjuk a fejünket, amikor meghalljuk Mackenzie halk hangját, ahogy szeretetteljesen beszél Arthurhoz, és simogatja.
- Végre igazi családunk lesz, Arthur - guggol a nagydarab állat mellett, és azt hiszem, fogalma sincs róla, hogy rá figyelünk. - Minden rendben lesz - mondja inkább saját magának, mint a kutyának, aki viszont közelebb lépve hozzá végighúzza a nyelvét az arcán, és felhangzik Mira csilingelő, igazán boldog nevetése.
Félszemmel látom, hogy Liam feláll, de azt már tényleg nem akarom pofátlanul kukkolni, ahogy megcsókolja, úgyhogy csak mosolygok magam elé.
- Szerinted mit fognak szólni a többiek? - kérdezi kissé idegesen, miután kipakolja az asztalra az elkészült tojást, szalonnát, zöldségeket, teát, kávét, és frissen facsart narancslevet, mindent tehát, ami a tökéletes angol reggelihez szükséges. Néha még mindig meglepődök, hogy mekkora fordulatot vett Mira minden téren, hozzá kell szoknom ahhoz, hogy ilyen reggeliket dob össze percek alatt.
- Repesni fognak az örömtől - vigyorgok, és belekortyolok a kávémba. - Ha fiú lesz, Briana rátok sózza Freddie összes kinőtt ruháját.
Kuncogva érinti az arcát Liam nyakához, kényelmesen helyet foglal az ölében, a lábánál ott hever Arthur néhány elkószáló falat reményében, az egyik kezét pedig a hasán pihenteti, ugyan valószínűleg ezt észre sem veszi. Tényleg olyanok, mint egy család, ráadásul egy olyan, amilyet bárki megirigyelne.
- Remélem, hogy tényleg örülnek majd - tölt magának egy pohár narancslevet a szokásos kávéja helyett, tudom, hogy ez miért van, az agya azonnal elfelejti a szokásokat, és a benne növekvő kis életre összpontosul.
- A babánknak már most elkönyvelhetünk Luke mellett még négy nagybácsit - nyom puszit a vállára Liam, és végigsimít Mira lapos hasán, én pedig helyeslően, teli szájjal bólogatok.
- Lehetne, hogy még ne mondjunk senkinek semmit? - pillant körbe az alsó ajkát rágcsálva. - Előbb beszélni szeretnék egy orvossal.
- Ez természetes - egyezünk bele mindketten. Látom rajta, hogy nem akarja magát nagyon elbízni, ugyanakkor máris máshogy viselkedik, más a testbeszéde, az amúgy is folyton csillogó szemei most még élénkebbek, én pedig anélkül, hogy bármit is kérdeznék tudom, hogy mi jár a fejében, elég mindössze egymásra néznünk.
- Hívj fel, ha végeztetek - ölelem szorosan magamhoz, és puszit nyomok a feje búbjára.
- A kérésed nélkül is így lenne - mosolyog rám, leakasztja a kabátját a fogasról, és belelép egy topánkába. - Elkísérlek a kapuig, és kiviszem Arthurt is.
- Vegyél fel még valamit - figyelmeztetem a csupasz lábaira bökve.
- Csak néhány perc - makacskodik, és kitárja az ajtót, a skót juhász pedig mindenki előtt kiiramodik.
Pacsizok Liammel, majd magam elé engedve Mirát én is kilépek.
- Tényleg örülsz? - kérdezi kissé elbizonytalanodva, miközben az autóm felé sétálunk.
- Hát persze, Mack! - nézek rá meglepetten, néha furcsa dolgokat feltételez.
- Nagyon félek - harapdálja az alsó ajkát - nem akarom, hogy...
- Nem fog - torpanok meg, és magamhoz húzom. - Minden rendben lesz, ne gondolj semmi rosszra, oké?
Az arcát belefúrja a dzsekimbe és szorosan ölel, majd amikor felpillant ismét mosolyog, boldogan, izgatottan.
- Köszönöm, hogy eljöttél, és tényleg ne haragudj, hogy ilyen korán felvertünk.
- Nem számít, hogy mikor és mi miatt hívsz, Mack - mosolygok rá - számíthattok rám, a kis bogyó is.
Szeretetteljesen elmosolyodik és maga köré fonja a karjait, elrévedő tekintettel nézi a tiszta zöld gyepet megrongáló kutyát. Ha megkérdezném, akar-e még valami mást azon kívül, amije ebben a pillanatban van, tudom, hogy nemmel felelne, mert ő az a fajta ember, aki bármit megkaphatna, mégsem akar többet a boldog családján és barátain kívül, ami végre hiánytalanul megvan.
Beszállok az autóba, és a saját életemet is hiánytalannak, teljesnek érzem, csupán mert az övé az, viszont az életének gyorsan bekövetkező apró változásaival az akaratán kívül is beleszól a miénkbe.Végignézem, ahogy óriási pocakot növeszt, látom a boldogságtól ragyogó szemeit és hallom a sikkantását, amikor közlik vele, hogy nem is egy babát vár, hanem kettőt. A legjobb barátomból a szemem láttára válik érett nő és felelősségteljes anya, aki nevet azon, hogy fájnak a lábai, a háta, a legnagyobb örömmel fogadja, ha belülről tapossák oldalba, szégyelli magát a néha előtörő könnyei miatt, és sosem mondaná ki, hogy mennyire nehéz neki, de szerencsére nincs egyedül. Mira terhessége miatt nem áll meg az élet, és akármennyire is szeretnénk többen csak vele és a babáival foglalkozni, dolgoznunk kell, Liam viszont gyakran korábban lelép, vagy be sem jön, mindezt büntetlenül, talán ha egyetlen beszólást is kapna miatta, négyen ugranánk rá az illetőre, hogy hagyja békén.
- Hahó! - kiáltom el magam, azonban a boldogan csaholó kutyán kívül senki nem siet elém ezúttal, én viszont nyugodtan beengedem magam. Lerúgom a cipőm és egyenesen az emeletre vezető lépcső felé indulok, Arthur nem ugatna és randalírozna, ha a gazdája aludna, szóval nincs miért aggódnom. Ahogy felérek hangokat hallok, szóval csak a fülemet kell követnem, hogy megtaláljam a barátaimat, akiknek látszólag fogalmuk sincs róla, hogy önkényesen beinvitáltam magam.
Liam egy szekrény utolsó darabjait csavarozza össze a lehető legnagyobb precizitással és fegyelemmel, a szoba közepén pedig a kis felesége az óriási pocakjától alig férve körülbelül hatszázadik alkalommal hajtogatja újra a babaruhákat, és ugyanolyan csodálattal az arcán simít végig rajtuk, mint először.
- Kész is - jelenti be mosolyogva Liam, és büszkén kitárt karral mutat a munkájára.
Együtt festettük ki ezt a szobát, másnap pedig öten erőszakoltuk rá az egyik falra a mintás tapétát, most pedig már majdnem teljesen készen várja a heteken belül megérkező lakókat. Minden két babára van tervezve, a kiságy, a bútorok, és mindent a leendő apuka szerelt össze, nem azért, mert muszáj volt, hanem mert ő akarta csinálni.
- Köszönöm - mosolyog rá gyönyörűen Mira, és kinyújtja felé a kezét. Majdnem elnevetem magam azon, hogy egyedül még felállni is alig bír. - Tudom, hogy ott vagy, Horan! Nem vicces! - kapja felém a fejét, és kinyújtja a nyelvét. Hiába próbálok elbújni, kitör belőlem a nevetés.
- Kiabáltam, de csak Arthur nyitott ajtót - lépek be a szobába, s mintegy végszóra a kutya is bekocog utánam, hogy megszaglássza az új bútort, és az öblítő illatú apró rugdalózókat.
- Nem szabad - hessegeti el a kíváncsi kutyát, és a mellkasához szorítja a ruhácskákat.
Belecsapok Liam kezébe, és lehajolok, hogy puszit nyomjak a feje búbjára.
- Hogy van az anyuka? - játékosan rácsap a vádlimra, majd nagyot sóhajtva pillant fel ránk, fölülnézetből olyan, mint egy kis gombóc. Liam óvatosan felhúzza, én pedig ismételten rácsodálkozok arra, hogy ezt a kis vékony lányt hogy nem rántja el az a plusz teher, amit hónapok óta cipel.
- Elég rosszul alszok, de minden oké - az oldalához bújik és hálás puszit nyom az arcára a szekrényke miatt, közben szinte vibrál az izgatottságtól, mert elkezdheti belepakolni a ruhákat, pelenkákat, mindent, amire szükségük van a babáknak. Az "elég rosszul" az ő esetében valószínűleg azt jelenti, hogy semmit, vagy csak keveset, hiszen mióta ismerem mindig hason elterülve aludt, most pedig ez már nagyon nem lehetséges. - Köszönjük a szerelést, Apuka - dörgöli az arcát a nyakához, és boldogan megsimogatja a pociját. - Hogy-hogy erre jártál? - mosolyog rám.
- Bevásárolni voltam, gondoltam benézek, hogy még egyben vagy-e.
Tulajdonképpen legszívesebben a kutyájukkal együtt itt lébecolnék egész álló nap, nem azért, mert nem bízok Liamben, vagy valami ilyesmi, hanem mert belépett a 9. hónapba, és nem is tudom, féltem.
- Nagyon jól érzik magukat még odabent - mondja, és elkezdi megtölteni az egyik fiókot a ruhácskákkal.
A büszke apuka arcán amolyan valódi apukás mosoly ül, habár még Mira ekkora hasát látva is nehéz elképzelnem, hogy heteken, vagy talán napokon beül igazán szülővé válnak, én pedig ha nem is vér szerint, de ismételten nagybácsivá. Furcsa érzés, de jó, a lehető legjobb.

14 megjegyzés:

  1. Drága Nessa!
    Még mindig elképesztő az, ahogyan írsz. Én imádom Niall szemszögéből olvasni a történéseket, és örülök, hogy kicsit jobban kifejted mi történt Liammel és Mirával. Engem nem zavar ha az igazi főszereplőre még várnunk kell. Csak így tovább! Imádtam!!!

    Puszi: Luca <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Nagyon szépen köszönöm, én is nagyon szeretek Niall szemszögéből írni, szóval örülök, hogy tetszett. :)
      <3

      Törlés
  2. Kedves Nessa!
    Annyira aranyosak. Szóhoz sem jutok, csak itt pityergek. Rl sem hiszem, hogy ilyen boldogak ennyi idő után. És Niall. Nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire imádom. Nagyszerű barát, fíú. Mindekinek ilyen embereket kívánok, barátnak, férjnek.
    Puszi,
    Veronika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Veronika!
      jaj, de aranyos vagy! Köszönöm szépen, Niall nevében is. <3

      Törlés
  3. Drága!

    Annyira szeretem az aranyos részeket, és azért írtam neked este, éjjel, valamikor Ask-on azt, amit, mert ennél nem találok jobb kifejezést rá.
    Kicsit keresédes, de olyan jó Niallel együtt örülni, és többször azon kaptam magam, hogy én is büszke vagyok Mirára, mert nekem még mindig olyan, mint egy barátnő, és attól függetlenül, hogy tudom, Mira mami lesz, rendesen izgulok érte, értük.
    Ettől függetlenül, már alig várom, hogy kiderüljön mindenféle izgi dolog, mert persze, imádom Liamet és Mirát, évekig tudnám olvasgatni a történetüket, még ha csak annyiról is lenne szó, hogy egy átlagos napjukat végigkövetnénk, azért mégiscsak Niall, a mi (nem merem kisajátítani:D) Mindenhatónkról fog szólni ez az egész, és már annyira izgulok, hogy már a körmöm is rágom. :D Tönkre teszel, de nem baj, legalább van min agyalni megint. :)
    Nagyon nagyon nagyon várom már a jövőhetet, a folytatást, na meg azt a kávét is, csak lennénk már egyszerre egy helyen! :D

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *Keserédes. Na jó, feladom, nekem ez mostanában nagyon nem megy. XD

      Törlés
    2. Drága Lu!
      Tudtam ám, hogy erre gondolsz, amikor írtál! :)
      Most már ígérem, hogy vége lesz (valamennyire) annak, hogy Niallel együtt ennyire belefolyunk Miam életébe.
      Köszönöm! <3
      A kávézásról lassan tudok mondani fejleményeket, írok majd nektek facebookon.

      Törlés
  4. Kedves Nessa!

    Fantasztikus! Egyszerűen lehetetlen ilyen gyönyörűen ìrni. De neked megy.
    Nagyon várom már hogy mikor jelenik meg Ő. Nem kell sietni vele, türelemmel várom mikor érkezik meg. :D Az írásodat ismerve biztos valami nagyon meglepő lesz. De valami nagyon készülőben van, ezt ki lehet venni Niall félgondolataiból.
    Egyébként legyen írói facebook oldal, az nagyon jó lenne.
    Ölel: Eni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Eni!
      Nagyon-nagyon köszönöm, hihetetlen aranyos vagy! <3

      Törlés
  5. Nessaaaaa :D

    A mai nap jutott eszembe, hogy vége van az iskolának, így ezzel együtt az is beugrott, hogy említettél nekem 'valamit' így azonnal beléptem a bloggerembe. Kicsit elszégyeltem magam, mikor megláttam, hogy már 2 réaz is fent van :D De mondjuk van egy csoportunk, ahol mondhattad volna, hogy megnyítottad az új blogot :D Na mindegy a lényeg, hogy számomra már most tökéletes ez a blog! <3
    Egyszerűen imádom Liamet és Mirát, és már most oda meg vissza vagyok ezért a kis cukorborsó Niall-t, akit ilyen csoďálatos karakterként írsz meg, na nem mintha a való életben nem lenne egy csoda ez a gyerek :D
    Kíváncsi vagyok mi fog kisűlni ebből a történetből. Én itt leszek ahogy az öszzes eddigi történetednél is :)
    Puszillak :)
    UI:Legyetek aktìvak a csopinkban :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tamiii :D

      Nem tudtam, hogy szólnom kellene, elég sok oldalra kiírtam, de akkor bocsánatot kérek.
      Nagyon köszönöm, drága vagy! <3
      Puszillak én is, és igyekszem majd aktív lenni, csak nem akarlak titeket munka közben zavarni.:)

      Törlés
  6. Drága!
    Hát ez a rész irtó aranyos volt. Eddig is imádta Liam Mira párost, de most még jobban. Olyan aranyosan viselkedett Liam, akkor amikor Mira részeg volt. Meg az nagyon tetszett, hogy Mira telefonált Niallnak, hogy menjen át hozzájuk. Niall egy igazán jó barát, és aranyos, és már várom, hogy felbukkanjon, az a bizonyos lány, aki elrabolja a szívét.
    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mónikám!
      Köszönöm szépen, hamarosan felbukkan az a bizonyos személy. :D

      Törlés
  7. Pont ma járt a történet a fejemben,és az, hogy Miráéknak vajon lesz-e gyerekük vagy sem? Hát tessék, itt a válasz :)

    VálaszTörlés