2016. július 6., szerda

4.rész

Sziasztok! 
Nincs igazán semmi fontos mondanivalóm a rész előtt, talán csak annyi kérésem lenne, hogy lehetne egy icipicivel nagyobb aktivitás? Néha úgy érzem, hogy feleslegesen kezdtem bele a blogba, vagy nem is tudom, furcsa, hogy a megszokotthoz képest most "kevesen" vagyunk, érintetlen a chat, nincsenek cserék, pedig igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból, és folyamatosan azon töröm a fejem, hogy mikkel tehetném jobbá a történetet, és úgy a blogot összességében, valamint hogyan kerülhetnék minél közelebbi kapcsolatba veletek, mert akár hiszitek, akár nem, fontosak vagytok nekem. Mindegy, késő van, elég nyűgös is vagyok, nem kell komolyan vennetek. 
Remélem tetszeni fog nektek a rész!
N. x

Magam sem tudom igazán, hogy mit művelek, amikor másnap már korán reggel megszólal az ébresztőm, ellentétben más alkalmakkal most azonnal magamhoz térek, nem hunyorgok perceken keresztül értetlen arccal magam elé, és nem is nyomom ki morgolódva az ébresztőt, hogy aztán visszazuhanjak a párnára, úgy pattan fel a szemhéjam, mintha nem is aludtam volna. Talán azért, mert tulajdonképpen nem is aludtam valami sokat, az eszem órákig Hazel nevű, furcsán elutasító lányokon járt, mígnem arra az elhatározásra jutottam, hogy teszek egy próbát, hátha ma is ott fog ülni a kávézóban.
Gondosan válogatom a ruháimat, a végeredmény mégis ugyanolyan átlagos, mint az összes többi napon, szűk farmernadrág, fehér póló, a dzsekim, és az egyik magas szárú Nike cipőm, semmi különleges, mégis sokkal hosszabb ideig állok a gardróbomban, mint máskor. Zenét indítok el a telefonomon, majd dúdolgatva belépek a fürdőszobába, megmosom a fogaim, hosszú másodperceken keresztül vizsgálom a pelyhedző arcomat, mígnem úgy döntök, hogy nem borotválkozok, a hajamra viszont sok időt fordítok. Gondosan fésülgetem át, holott nem egy olyan hajtömegről beszélünk, mint mondjuk a Miráé, grimaszt vágok a tükörképemre, amiért nem állnak úgy a hajszálaim, ahogy azt elképzeltem, a próbálkozást viszont csak hosszú percekkel később adom fel, mégpedig azzal, hogy lecsapom a fésűt a mosdókagyló szélére, és bevágom magam után az ajtót. Nem hagyhatom, hogy a béna hajam elrontsa az esetleges találkozómat Hazellel, még azt is fontolóra veszem, hogy felhívom Lou-t és iderendelem, az ötletet azonban elvetem, és helyette inkább kétszer jól beleturkálok. Tegnap nem áldoztam ennyi figyelmet a külsőmre, amikor bementem, sebtében felvett ruhák voltak rajtam, melyeknek felét a földről kaptam fel, a hajammal pedig aligha foglalkoztam. Most kellene annak a résznek jönnie, hogy a különleges lány még így is el volt ájulva tőlem, de kit is akarok átverni? Mert nem volt, ezt az információt viszont kizárom egy időre, csak azért, hogy ne legyek még idegesebb.
Azt csinálom, mint aki egy randevúra készül valaki olyannal, akivel igazán komolyra fordulhatnak a dolgok, a valóságnak viszont aligha van köze az ilyesmihez, én azonban úgy indulok el, mintha lenne. A kocsikulcsom dobálva, elszántan lépdelek a garázs felé, útközben pedig azt tervezgetem, hogy mivel fogom megpuhítani ezt a lányt.
Nehezen találok parkolóhelyet, viszonylag messze a kávézótól, viszont ez nem ok arra, hogy lehervadjon az idióta mosoly az arcomról. Ahogy közeledek a Starbucks felé elfog az izgatottság, és valami más is, ami miatt a szívem felszökik a torkomba és ott dobog egyre ütemesebben, a borult idő ellenére pedig hirtelen nagyon melegem lesz. A kávézóban semmi nem változott, minden a megszokott ütemben megy, gyakran járok ide, szóval tudom, hogy reggelente munkába rohanó, ideges üzletemberekkel és álmos iskolásokkal van tele, a pultosoknak ez idő alatt pedig egyetlen szabad másodpercük sincs. A pillantásom végigjártatom az egész helyiségen, jól megszemlélem az összes asztalt, sarkot, de nem látom azt a lányt, aki engem érdekel.
- Nagyon sietsz, Niall? - fordul felém az egyik lány, Meghan, aki gyakran kiszolgál, úgyhogy egész jó ismeretségben vagyunk.
- Nem, csak nyugodtan - mosolygok rá, és elengedek magam előtt egy kapkodó nőt, aki elmarja a pultról a poharát, majd kirohan az ajtón, semmi köszönöm, vagy esetleg viszlát.
Meghan gyorsan megajándékoz egy hálás mosollyal, és habot fúj a kezében lévő kávéra. A pultnak dőlve szemlélem a kínálatot, úgy döntök, hogy kipróbálom a legújabb jegeskávék egyikét, majd a tekintetem a bejárara szegezem.
- Mit szeretnél? - fúj ki néhány hajszálat az arcából Meggie, és barátságosan mosolyog rám.
- Egy olyan csokisat - bökök a feje fölött lévő táblára, azonban anélkül, hogy akár egy pillantást is vetne rá, elkezdi elkészíteni. Szívesen megkérdezném, hogy ismer-e egy bizonyos Hazel nevű lányt, és ha igen, akkor mennyire gyakran jár ide és mikor, de mögöttem óriási sor van, úgyhogy nem húzom az idejét ilyesmivel.
- Köszönöm - mosolygok rá, és bőséges borravalót hagyok neki, mielőtt helyet foglalnék.
Az a jó az ilyen rohanós reggelekben, hogy szabad helyek mindig vannak, hiszen csak nagyon keveseknek jut ideje arra, hogy békében leüljön és elfogyassza a kávéját egy süti vagy szendvics kíséretében.
Jobb híján a telefonomat halászom elő, és miközben lassan szívogatom fel a jeges finomságot válaszolok néhány tweetre, a gondolataim viszont teljesen máshol járnak, a tekintetem pedig többet időzik az ajtón, mint a telefonom képernyőjén. Fogalmam sincs, hogy meddig várok, megiszom a kávém, majd kérek egy sütit is, csak hogy ne foglaljam az asztalt a semmiért, azonban ahogy telnek a percek úgy nő az elkeseredettség a mellkasomban.
- Vársz valakire? - érdeklődik kedvesen Meghan, amikor újra megállok a pult előtt. Már bőven lement a reggeli nagy forgalom, csak néha szállingózik be 1-2 ember.
- Nem, csak reménykedtem, hogy összefutok valakivel - dörzsölgetem a karom, és próbálom úgy megvonni a vállam, hogy ne érződjön a csalódottságom. - Mondd csak, nem ismersz véletlenül egy Hazel nevű lányt?
- Nem hinném - rázza a fejét, az arcáról viszont leolvasom, hogy azért kutat az emlékeiben. - Elég sok lány megfordul itt.
- Persze, nem gond - erőltetek mosolyt az arcomra - köszi a kávét.
Addig a pillanatig reménykedek abban, hogy esetleg belém szalad, vagy meglátom valahol az utcán, amíg be nem szállok a kocsiba. Nem történik semmi ilyesmi, mert az eddig történtek ellenére ez nem egy nyálas romantikus film, hogy csak úgy véletlenül összefussunk újra, vagy gond nélkül sikerüljön kiszúrnom 1000 ember között.
A jókedvem és az izgatottságom elillant, nyoma sincs már, amikor a stúdióhoz érek, és belépek annak az ajtaján.
- Sziasztok - dünnyögöm az orrom alatt, nem szándékozok hangot adni a csalódottságomnak, az érzelmeimnek azonban nem tudok gátat szabni, akárhogy is próbálkoznék, mindenki látná, hogy rossz kedvem van, mert ez nem túl gyakori.
- Hűha, valaki bal lábbal kelt - cukkol Louis, válaszul grimaszt vágok és ledobom a táskámat a kanapéra. - Ezúttal nem tudtad kialudni magad, Niall Shizzle?
- Nem - válaszolok tömören. Rajtam kívül persze mindenki elemében van, mint mindig, csak Liam pislákol maga elé kissé álmoskásan, de bekapcsolódik a beszélgetésbe, és együtt nevet a srácokkal, szöges ellentétben velem.
- Minden oké, Niall? - méregeti kutakodva az arcom Zayn.- Nem akarsz kijönni, amíg elszívok egy cigit?
- Persze, nincs semmi gond - enyhül meg egy kicsit a hangom, látva, hogy mindannyian engem méregetnek - nem szeretem a füstöt.
- Én viszont veled tartok - löki el magát a kanapéról Lou, majd együtt kimennek.
- Mikor kezdünk? - tekintek körbe Juliant keresve.
- Amikor megérkezik, szerintem nem te vagy az egyetlen, aki elaludt a héten - vonja meg a vállát Harry. - Szerintem lépjünk le, ha nem futnak be fél órán belül.
Amint megegyezünk ebben Zaynnel és Louis-val együtt Julian is beesik az ajtón, sűrű bocsánatkérések közepette gázol át a helyiségen és lehuppan a helyére, közben ő sem ússza meg Louis vicces megjegyzéseit.
- Kezdhetünk? - méri végig várakozóan a társaságunkat, mintha neki kellett volna ránk várnia.
- Fogkrémes a pólód - a srác grimaszolva dörzsöli meg a pólóján valóban ott éktelenkedő fogkrémfoltot.
Egymás hegyén-hátán eldőlünk a kanapén, amíg Harry felénekel 1-2 új dalt. Egy ideje már stúdiózunk, szerencsére nem kell rohannunk az új lemezzel, mivel nincs meghatározott időpont, hogy mikor legyen kész, így bár sűrűbben járunk stúdiózni, de kevesebb időt töltünk bent. A csontjaim ropogva tiltakoznak a felállás ellen, amikor helyet cserélek Zaynnel, és én lépek be a hangszigetelt szobába, majd veszem fel a fejhallgatót. Soha nem akartam még annyira máshol lenni, mint most, egyszerűen elment a kedvem mindentől, amit még én sem értek, hiszen nem egy megbeszélt találkozóról volt szó, csak én ringattam magam abba a reménybe, hogy Hazel rendszeresen jár ebbe a kávézóba, és talán ma is ott lesz, mert tegnap úgy tűnt, mintha rendszeresen járna.
- Megpróbálnád újra? A végénél kicsit vidd feljebb a hangodat - szakít félbe Julian én pedig csak szótlanul bólintok, a szólóm közepén viszont berekedek és a hangom jobban hasonlít egy beteg kecskéjéhez, mintsem az elismert bandánk egyik állítólag elismert tagjának hangjához.
Nem adom fel túl könnyen, lényegében soha, semmit nem adtam fel, most azonban szeretnék kihátrálni innen és visszaülni a Starbucksban elfoglalt helyemre, hogy várjam a csodát.
- Mi történt, haver? Nem szoktál ilyen lenni, beteg vagy?
- Lehet - köszörülöm meg a torkom, és talán kicsit rá is játszok a dologra.
- Jobb lenne, ha hazamennél és kipihennéd magad, mielőtt rosszabbra fordul - halkan hümmögve vonom meg a vállam.
- Nem gond?
Hátrafordul a srácok felé, de csak foszlányokat hallok abból, amit beszél velük, viszont kivétel nélkül mindegyikőjük arcára kiül az aggodalom és a megértés, miközben bólogatnak és mondanak valamit.
- Menj csak - mosolyog rám Julian. Hálás pillantást küldök feléjük, a helyére teszem a fejhallgatót és kilépek a szobából.
- Bocs, srácok - túrok a hajamba, majd leejtem a kezemet magam mellé.
- Ugyan már, tesó, lépj le és kapd össze magad - veregeti meg a vállam Zayn.
- Kösz - mosolygok rájuk, és felkapom a táskám.
- Mira otthon van, ugorj be hozzá, ha gondolod - fürkészi az arcomat Liam, valószínűleg előle nem fogom tudni elrejteni a valódi indokot, még ha most nem is akarom, hogy tudjanak róla, valószínűleg sejti, hogy nem is vagyok igazán beteg - biztos csinál neked teát, vagy amit akarsz.
Aprót bólintok, majd egy intéssel elbúcsúzok, és szinte menekülök az autóm felé, azt hiszem, felajánlás nélkül is azonnal Mirához hajtanék, szükségem van arra, hogy mondjon valamit, és biztos vagyok benne, hogy ő nem fog nevetni rajtam, hanem minden szavam komolyan veszi.
Már kissé döbbent és aggódó arccal, karján Noah-val a kitárt ajtóban áll, amikor megállok a feljárójukon.
- Szólt Liam, hogy jövök? - kérdezem, amikor hallótávolságba kerülök, a háta mögül pedig kiront Arthur és boldogan ugrál körbe.
- Nem - pislog meglepetten - láttam az autódat az ablakból. Jól vagy? - terel be maga előtt.
Több okból is szeretek itt lógni, talán többet vagyok ebben a házban, mint a sajátomban, mert olyan meleg, otthon érzésem van itt, mindig vannak hangok, most is a nappaliban a tévéből valamilyen gyerekműsor hangjai szűrődnek ki, és Aria babás kacaja. Ahogy belépek az orromat mindenféle illat csapja meg, melyeknek forrása a konyhában van, és azonnal összefut a nyál a számban, valamint itt mindig örömmel és mosolyogva fogadnak,
- Szia, kishaver - mosolygok a kisfiúra, válaszul pedig szélesen elvigyorodik, és megvillantja a szájában szétszórt néhány kis fogacskát. Megsimogatom a kis fejét, egyúttal puszit nyomok Mira homlokára, hogy eloszlassam az aggodalmas ráncokat rajta.
Az ikerpár másik fele a kezecskéit erőteljesen a padlóhoz csapkodva közeledik, aprócska, szőkés hajszálait az az édes kis fejpánt fogja hátra, amit valamikor még én hoztam. A látványomra, és mert Arthur a farkát csóválva megindul felé, a kislány sikongatni kezd és még inkább sietve közeledik, én azonban két lépéssel előtte termek és a karjaimba veszem. Imádom, ahogy a fejét a vállamra hajtja és a maga módján átölel, mosolyogva érintem az orrom a kis nyakához és beszívom a finom kisbaba illatát.
- Szia, kis tücsök - nyomok puszit husis arcára, válaszul a saját kis nyelvén gügyög valamit, a szívem pedig azonnal szétfolyik. Ilyenkor igazán irigylem Liamet, mert ő bármikor élvezheti ezeknek az apróságoknak a szeretetét.
- Éhes vagy? - gyönyörködi ki magát bennünk Mackenzie, és elindul a konyha felé. - Még nem vagyok kész teljesen, de a hűtőben biztosan találsz valamit.
A kislánnyal az ölemben letelepedek a konyhaasztal mellé, míg ő megkavarja a tűzhelyen rotyogó ételt, a kutyája pedig izgatottan szaglászva köröz a lábánál.
- Átvegyem Noah-t? - helyezem el úgy a karjaim közt Arit, hogy kényelmesen elférjen mellette a testvére is.
- Az jó lenne, valamiért olyan kis nyűgös ma - sóhajt nagyot, majd felém fordul és ölembe helyezi a kisfiút is. Kissé lekonyul a szája, úgyhogy a sírást megakadályozva rázni kezdem a lábaim, a kitörő vihar helyett pedig mindketten felnevetnek. - Szóval, mi szél hozott ilyen hamar?
Nem is tudom, hogyan kezdhetnék bele, egy ideig csak hallgatok és szórakoztatom a két kis trónörököst, azonban a tekintete elől nem menekülhetek el, valószínűleg ahogy rám néz, tudja, hogy egy lányról van szó, az arcára pedig leplezetlenül kiül a meglepetés.
- Hogy hívják? - húzza ki magának az egyik széket, és leül mellém.
- Hazel - néhány pillanatig ízlelgeti a nevet, valószínűleg végigfuttat az agyában egy keresést, hogy beszéltem-e már róla.
- Mostanában ismerted meg? - mosolyog rám, az ajka viszont egy kissé megrándul, bántaná, ha valami olyasmit mondanék, hogy egy ideje találkozgatok ezzel a lánnyal, de soha nem meséltem neki róla, viszont ilyesmiről viszont szó sincs.
- Nem is ismerem igazából - motyogom, és kissé feljebb húzom Ariát az ölemben. - Csak tegnap láttam, és beszéltünk pár szót.
- Lehetnél kicsit kevésbé szűkszavú - hajol felém, és játékosan meglöki a térdem, azonban ez nem biztos, hogy a legjobb döntés, mert Noah a kezecskéit felé nyújtva nyöszörögni kezd. Az anyai ösztönei előtörnek és gügyögve veszi ki az ölemből a kisfiút, majd úgy szorítja magához, mintha még mindig olyan aprócska lenne, mint amikor megszületett. - Ne haragudj, figyelek közben - nyom puszit a baba arcára, majd elhelyezi a karjaiban és felmosolyog rám.
- Hülyeség az egész - rázom a fejem, és a pillantásom a konyhából kivonuló kutyára szegezem.
- Nem, nem az, tudni szeretném! - erősködik. - Figyelj, ha akarod, elzárom ezt a cuccot, lerakom aludni a törpiket, és akkor semmi sem zavar meg, de muszáj elmondanod most már, hogy ki ez a lány, Niall. Nem szoktál így viselkedni.
Ezt én is pontosan tudom, ez a baj.
- Dehogy, nem kell...
- De igen! - ettől kezdve már nincs, amivel megállíthatnám, és azt is tudom, hogy mindent kiszed majd belőlem, amit tudni szeretne. - Felhoznád Arit, kérlek?
- Mack...
- Csak figyelmeztetlek, hogy egyedül is menni fog, szóval ha nem, akkor elveszem! - pattan fel, és egy karral szorítja magához a kisfiát.
- Jól van, anyuci, viszem én - sóhajtok fel, és a karjaimba veszem a kislányt. Az arcán elégedett mosoly terül szét, miközben elindul, hogy a nappalin átgázolva, megzavarva Arthur tévézését felcaplasson a lépcsőn a gyerekszobáig. Hűségesen követem, míg ő gyakorlott mozdulattal elhúzza a függönyt, így a szoba félhomályba borul, majd óvatosan beleteszi a kiságyba Noah-t, végül Ariát is, és gondosan betakargatja őket.
- Csak néhány perc - mondja úgy, hogy közben le sem veszi a pillantását a kis csöppségeiről. Az arcán nyugodt mosoly ül, nekidőlök a falnak és úgy figyelem, ahogy gyengéden simogatja a kis buksikat, a szájukba nyomja a cumikat, és elcsitítja a rugdalózó kisbabákat. Valóban csak néhány perc telik el, mire felegyenesedik, puszit nyom mindkét csemetéje homlokára, betakargatja őket, majd int, hogy kimehetek.
- Ugye nem hiszed azt, hogy zavartak? - ráncolom a homlokom. - Mert kicsit sem.
- Tudom, hogy nem - mosolyog rám, és nekidől a vállamnak. - Amúgy is aludniuk kell, és idejét sem tudom már, hogy mikor beszélgettünk utoljára csak mi ketten, Niall.
- Hát, ezt én sem - vonom meg a vállam. Amikor felpillant rám az arcán végigsuhan egy leheletnyi fáradtság, viszont enélkül is tudom, hogy fáradt, anyának és feleségnek lenni valószínűleg egy kisbabával sem könnyű, kettővel pláne nem, de sosem panaszkodna emiatt, hiszen a legnagyobb örömmel csinál mindent, amit csinál, és ennél többet is bevállalna azért, hogy a gyerekei számára minden tökéletes legyen.
Mosolyogva vesz ki egy üdítőt nekem, és egy üveg vizet magának a hűtőből, minimálisra veszi a gázon fővő étel alatt a lángot, majd felkap egy csomag állatos kekszet, és megragadja a karom.
- Hazel - huppan le a kanapéra, és megpaskolja a helyet maga mellett. Felbontom az üdítőt, míg ő bedob a szájába egy kekszet, és letekeri a vízről a kupakot. Attól eltekintve, hogy mennyire megváltozott az élete, Mira valahogy mégis Mira maradt, megmaradtak a szokásai, a stílusa, a személyisége, csupán felerősödött benne néhány dolog, és az értékrendje első helyén a családja szerepel. A fejében a "család" szó alatt nem csak a Payne és Hemmings vezetéknevű emberekre korlátozódik, hanem mindenkire, akit a szívében hordoz, beleértve engem, és minden barátját, ami azt jelenti, hogy ugyanúgy itt ülne most az öccsével is, ha ő esik be az ajtón, nem én, és Zaynnel is, valamint az érdeklődése sem lenne egy fikarcnyit sem kisebb, mint most.
- Tegnap reggel elaludtam - köszörülöm meg a torkom, a tekintetét izgatottan szegezi rám, de soha, soha az életben nem szakítana félbe, hogy siettessen, vagy valami olyasmit mondjon, hogy ez őt nem érdekli, térjek a lényegre - de úgy voltam vele, hogy ha már úgyis kések, akkor van időm beugrani a Starbucksba egy kávéért, az a néhány perc nem nyom túl sokat. Nézd Mack, ez tökre nagy hülyeség, az egyik percben, miután megkaptam a kávémat sietni akartam a stúdióba, a másikban pedig ott álltam, egy lány előtt, akivel sosem találkoztam korábban.
A szája mosolyra húzódik, szempillái izgatottan megrebbennek.
- És mielőtt egyáltalán megkérdezhettem volna, hogy egyedül van-e, felnézett, és közölte, hogy nem ülhetek le hozzá.
Hangosan felkacag, olyan igazán jóízűen, amitől engem is elkap a nevethetnék.
- És mit csináltál? - fürkészi az arcom szélesen mosolyogva.
- Hát, leültem - vonom meg a vállam, mire a pillantásában büszkeség csillan. Néha még engem is elképeszt, hogy hogyan tudok olvasni minden kis mozdulatából vagy gesztusából, amit ő észre sem vesz, de azt is tudom, hogy én pont ugyanilyen nyitott könyv vagyok előtte.
- Beszélgettetek?
- Elmondta, hogy tudja ki vagyok, és ezért nem ülhetek le hozzá, majd megkérdezte, hogy egyáltalán miért oda akarok leülni, amikor rengeteg szabad asztal van, én pedig erre azt válaszoltam, hogy nem tudom - idegesen túrok a hajamba a bénaságom miatt, míg a lány arcán tovább szélesedik a mosoly. - Azután utasított, hogy álljak el és menjek a dolgomra, mert nem hozza lázba a személyiségem, és nem akarja, hogy lefotózzanak vele.
Végszóként nagyot kortyolok az üdítőmből, míg ő valószínűleg egy egész listát állít össze a fejében a felmerülő kérdéseiből, én pedig nagyon reménykedek benne, hogy mondani fog valami olyat, amivel tudok majd mit kezdeni.
- És tudod, hogy mit csináltam ma, Mackenzie? - kapom fel hirtelen a fejem, az ereimben pedig érzek szétáradni valami furát, ami felháborodást vált ki belőlem. - Felkeltem korán reggel, sokkal tovább készülődtem, mint egyébként, aztán ott ültem annál a nyamvadt asztalnál, és vártam, hogy jöjjön, de nem jött!
Nem tudom, hogy az eddig izgatott tekintete és a széles mosolya hová tűnt, de amikor legközelebb konkrétan rá nézek, nem pedig valami láthatatlanra a levegőben, tátott szájjal, döbbenten bámul rám.
- Mi az? - ráncolom a szemöldököm. A lábamat hirtelen elönti a meleg, amikor ráheveredik a bundás kutyájuk. - Őrültség, ugye? Nem is tudom, hogy mit gondoltam.
- Niall? - hümmögve, szinte magamat elszégyellve pislogok rá. - Milyen ez a lány? Hogy néz ki?
- Hát... nem tudom, nem is ezt figyeltem - vakargatom idiótán a karom. - Barna haja van, szemüveg volt rajta, olyan, amilyen neked is volt, és nagy, barna szemei vannak. Nagyon szép, tényleg, én... nem tudom, te is pont olyan szép vagy, mint ő, és nagyon sokan pont ugyanilyen szépek, de mégis... nem tudom.
Az arcomat tudnám karmolászni azért, mert ilyen szerencsétlenül hadoválok össze mindenfélét, aminek semmi értelme.
- És mi jutott eszedbe róla?
- Mire gondolsz? - értetlenkedek, az arcomról valószínűleg leolvassa a zaklatottságot, mert megfogja a kezem, amelyikkel ezek szerint a pólómba markoltam, és megnyugtatóan mosolyog rám.
- Nekem az volt az első benyomásom Liamről, hogy egy seggfej - vonja meg a vállát - szexi seggfej.
Nevetni kezdek, mire ő is szélesen elvigyorodik, de nem hagyja itt abba. - Ő meg azonnal az ágyába akart csalogatni.
Emlékszem erre, akkoriban annyira nem izgatott még, hogy mit művelnek egymással ezek ketten.
- Ha arra gondolsz, én nem azért mentem ma oda, hogy az ágyamba csalogassam.
- Hanem?
- Mert szeretném megismerni - nézek rá könyörgőn, hogy legalább ő ne értetlenkedjen ennyit, ha már én ilyen idétlen vagyok. - Nem tudom, Mack, tökre idióta vagyok, nem tudok semmi másra gondolni rajta kívül, pedig még a nevét is csak a poharáról tudom!
- Nem vagy idióta - hajol az arcomhoz, és puszit nyom rá, majd szeretetteljesen megölelget. - Aranyos vagy, nagyon.
- Köszi - horkantok fel, de azért magamhoz húzom, és egy kicsit megengedem magamnak, hogy a nem létező sebeimet nyalogatva átöleljem. - Ezen kívül?
- Azt nem mondom meg - mosolyog rám huncutul, vidáman, izgatottan, tele pozitív érzelmekkel. - Majd rájössz, csak tarts ki, egyszer ott fog ülni annál az asztalnál, bízz bennem!

19 megjegyzés:

  1. Szia! Ez a resz is elképesztő lett, mint az eddigiek, sőt egyre jobb. Az első blogod óta rengeteget fejlődtél én pedig minden alkalommal egy egész hetet várok, de megéri, mert jobban írsz nem egy írónál, akik világ hírig is eljutottak már. Ne haragudj, amióta külföldön vagyok, eleg sokat vesztettem a régi szókincsemből, ezért nem tudom teljesen kifejezni, amit érzek a résszel kapcsolatban, de az biztos, hogy nagyonnagyon tetszik, végig izgultam és nagyon szurkolok Neked a továbbiakban is! Agi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon szépen köszönöm, örömmel tölt el, hogy úgy gondolod, sokat fejlődtem az első blogom óta, bár az túlzás, hogy jobb vagyok egyes világhírű írónál.
      Semmi gond, így csak még hálásabb vagyok, hogy írsz nekem. <3

      Törlés
  2. Szegény Naill :D Egyem a szivét de sajnáltam :D Nem baj türelem rózsát terem :D

    VálaszTörlés
  3. Sziaa!! Par napja talaltam ra az elso evadra es azt kell h mondjam h az egyik legjobb blog amit olvastam❤ mig be nem hoztam a lemaradasom minedenhova a telefonommal mentem , es csak olvastam😇 ejjel 2kor is ezt olvastam

    Igy tovabb, siess a kovivel❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon örülök, hogy tetszett az első évad, és örülök, hogy itt vagy köztünk. Köszönöm szépen! <3

      Törlés
  4. Drága Nessa!
    Ahogy haladok, úgy imádom egyre jobban a történetet! Niall annyira aranyosan viselkedett. Bár nem tudom mit kezdett volna magával, ha megint találkozik Hazellel... :3 Mindenesetre remélem jól fog alakulni a dolog és legközelebb tényleg találkoznak majd. Már az első évadban is kiderült, hogy milyen szoros a barátság Niall és Mira között, és ezt most még inkább megerősítetted ebben a részben. Remélem Niallre is hamarosan rátalál a boldogság, addig is csak így tovább!! Már alig várom a jövő csütörtököt! <3

    Puszi és nagy ölelés: Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Luca!
      Örömmel olvasom ezt, örülök. hogy egyre jobban megszereted a blogomat. <3
      Mira és Niall barátsága töretlen, bármi is történjék. :)

      Törlés
  5. Drága Nessa! Sajnálom, hogy eddig nem adtam életjelet magamról. Tudom, hogy ez fontos neked. Még szerencse, hogy nem vagyok tisztában a napokkal, különben az egész hetet végig izgulnám a következő részig.:D
    Először is elszeretném mondani, hogy nagyon tetszik, hogy folytatod az előző blogodat egy teljesen más szemszögből, nagyon kíváncsi vagyok erre az egészre, és arra is hogyan alakul majd Niall élete a továbbiakban. Nem tudok elmenni a mellett, hogy Hazel már az első találkozásnál elküldte Niallt, borzasztóan megsajnáltam szegényt. (mentségemre szóljon, hogy mostanában már akkor elsírom magam, ha meglátom a kiscicám) Viszont nagyon tetszett, hogy Niall már másnap visszament a kávézóba az új nap reményében.:D Mira életéhez nem nagyon tudok mit hozzászólni, mert nem szeretem a gyerekeket, de nagyon örültem neki, mikor olvastam, hogy Liammel maradt, összeházasodtak és még gyerekük is született, ráadásul ikrek.
    Elmondani sem tudom mennyire várom a következő részt, és azt, hogy mit fogsz kihozni ebből az egészből, a lényeg ugyanaz, bármit is csinálsz a kis karaktereiddel, én itt leszek. Igyekszem majd minél többet kommentelni! Remélem Niall is hamar megtalálja élete szerelmét, és azt is, hogy Hazel mikor és hogyan gondolja meg magát az ügyben.
    Nagyon várom a következő részt!
    Nonci.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Noncim! <3
      Semmi baj, tudom, hogy ettől függetlenül még itt vagy. :)
      Örülök, hogy tetszik, nagyon nehezen próbáltam meg elengedni ezeket a karaktereket, végül pedig nem is sikerült, szóval tényleg jó érzés, hogy ettől függetlenül még szeretitek a történetet.
      Nagyon szépen köszönöm, és remélem, hogy nem fogok csalódást okozni a továbbiakban. <3

      Törlés
  6. Drága Nessa!

    Most nem az utolsó pillanatban jelentkezek. Bár hogy sikerüljön elolvasnom, ahhoz igazán meg kellet küzdenem. Konkrétan majdnem eljutottam odáig, hogy kivágja a busz ablakán a telefont, mert nem akart működni a netem. Végül betöltötte, és sikerült elolvasnom. Huh, már alig várom a csütörtököt, hogy olvassam a részt, csak ne járjak úgy mint most. :D
    Fantasztikus a rész. Nem furcsa Niall szemszögéből írni? És lesz olyan, hogy Hazel szemszögéből lesz rész? (Úgy várom, hogy jobban megismerjem Hazel személyiségét.) Bocsi, ha nagyon kíváncsiskodó vagyok. :D Ha lehetne, akkor az egészet elolvasnám egyszerre.
    Mira olyan bizakodó, hogy Niall meg Hazel még összefut, és remélem most Ő lesz Niall Cupidója. Annak nagyon örülök, hogy a barátságuk ugyan olyan maradt, mint az előző évadban volt.
    Azt ne felejtsd el, hogy engem nem tudsz levakarni magadról. Most már biztosra veszem,hogy a rajongóddá váltam.
    Várom a csütörtököt nagyon.
    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mónika!
      Haha, de akkor végül sikerült, és remélem meg is érte számodra ennyit küzdeni. :D
      Számomra egyáltalán nem furcsa, nyilván fiúsabb aggyal kell gondolkodni, és egyes részeket kevésbé részletezni, de összességében nagyon ki vagyok békülve (még) Niall személyiségével, szeretem az ő szemén keresztül közvetíteni a dolgokat.
      Engem egyáltalán nem sózavar, hogy kíváncsiskodó vagy! :D
      Nagyon szépen köszönöm, hihetetlenül jólesik, hogy ezt mondod. <3

      Törlés
  7. Szia Nessa!
    Hú, nem is értem mi történt, eléggé érdekes volt a június (nem a legjobb értelemben) így csak a héten vettem észre, hogy megnyitott a blog. Rögtön elolvastam az addig meglévő részeket, és azonnal magával ragadt. Annyira tetszik, hogy már babák is vannak, mostanában nagyon feldob, ha egy történetben szerepelnek gyerekek. Ez a rész is nagyon tetszett, kíváncsi vagyok Hazelre. Lehet, hogy ez a probléma, mások lehet, hogy nem élvezik annyira a Payne-Hemmings család központi szerepét, inkább a Horan féle szálra kíváncsiak. Minden esetre, én imádom és fogok írni amikor csak tudok.
    Minden jót,
    Desiree

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Remélem, hogy már minden rendben van, és jó értelemben lesz érdekes a nyarad többi része.
      A Payne-Hemmings család központi szerepe véget ért az előző részben, mostantól kezdve Niallre koncentrálok. :)
      Örülök, hogy tetszik a blogom, és remélem, hogy a továbbiakban is szeretni fogod, igyekszek ténylegesen szerepet adni a babáknak is. :)

      Törlés
  8. Drága Nessa!<3
    Hidd el te is ugyanolyan fontos vagy nekünk!<3 Szerintem nagyon jó, hogy belekezdtél ebbe a blogba és remélem az elkövetkező időben nagyobb aktivitás lesz itt, mert tényleg megérdemled!<3
    A részről meg huuuhh szegény Nialler:( Olyan cuki, ahogy ismeretlenül is odavan azért a lányért! És kicsit én is elszomorodtam, hogy nem találkozott végül Hazellel. De mindent a maga idejében ugyebár;) Olyan édesek ezek a kisbabás részek is olvadozom tőlük, de nagyon!:3 Jövőhéten elutazom sajnos úgyhogy nem tudom majd elolvasni a részt de mindenképpen bepótolom!<3 Hihetetlenül várom a következő részt!<3
    Sok-sok ölelés és puszi: Emese<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emesém!
      Úristen, esküszöm, hogy még a szemem is elöntötték a könnyek, nagyon szépen köszönöm! ❤
      Nagyon drága vagy, a rész pedig megvár, érezd jól magad! :)

      Törlés
  9. Kedves Nessa!

    Végre meg van a lány, csak szegény Niall. Beleélte magát de nem jött össze. Ismerős a helyzet. :D El sem tudom képzelni hogy tudod ezt az elutasító lány összehozni vele.
    És a Ariáék! Olyan aranyosak, mindig mosolyognom kell.
    Most hogy körülbelül tudom ki Ő még jobban vádom a kövi részt!*.*

    Enikő

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Enikő!:)
      Szerintem mindenki ismeri ezt az érzést, de én mindent megpróbálok majd. :D
      Már nem kell túl sokat várni rá. :)

      Törlés
  10. Jajj, a kis szerelmes!😍 nehéz is a viszonzatlan szerelem... nagyon. ❤

    VálaszTörlés