2016. július 13., szerda

5.rész

Sziasztok! :)
Nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, hihetetlen örömmel tölt el a biztatásotok, és hogy a néhány felkerült rész alapján elnyerte a tetszéseteket ez a történet is. Remélem tudjátok, mennyire hálás vagyok, és mennyire imádok nektek írni, főleg, amikor így megháláljátok. 

N.x 

Szabadnapunk van, ennek ellenére reggel ugyanúgy felkelek, hosszú időn keresztül készülődök, majd hülyét csinálok magamból azzal, hogy az ajtót lesve egyedül üldögélek a kávézóban.
- Eddig nem jártál ide ilyen sűrűn - jegyzi meg Meghan - nem mintha zavarna - mentegetőzik, de csak fanyarul elmosolyodok és megvonom a vállam, nem tudok semmit sem válaszolni, ráadásul nem is most vagyok a legboldogabb.
- Köszi - veszem el hálásan az elkészült kávémat. Kint zuhog az eső, és hideg van, úgyhogy a szokásos jeges italt lecseréltem melegre.
- Jól vagy azért? - pislog rám aggodalmasan a pultos lány.
- Minden oké - mosolygok rá, és szokásomhoz hűen legyintek, amikor a vissza akar adni.
Mintha az emberek tudnák, hogy az egyik hely foglalt, mert sosem ül senki annál az asztalnál, ahol először, és talán utoljára láttam Hazelt. Letelepszek a székre, amibe szinte már belenyomódott a hátsó felem formája, és kedvetlenül belekortyolok az italba. Alapvetően szeretem a Starbucksot, jó hely, de egy hét alatt bőven volt időm megunni a helyet meg a kávékat is.
Minden alkalommal, amikor nyílik az ajtó, reménykedve kapom fel a fejem, azonban egyszer sem az a személy menekül be az eső elől, akire várok. A negyedik napon felmarkoltam egy könyvet a polcomról, hogy legalább úgy tűnjön, mintha azért járnék ide, mert itt békén hagynak. vagy valami ilyesmi, ami tulajdonképpen nem igaz, mert 5 percenként megkocogtatja valaki a vállam, vagy remegő kezekkel megáll mellettem.
Tátva marad a szám, amikor nevetve beszalad egy lány, majd Harry követi széles mosollyal az arcán, azután magához öleli. Isten tudja mióta nem láttam őt így viselkedni egy lánnyal, aki nem tűnik rajongónak. Haz körbepillant a helyiségben, lustán felemelem a kezem és intek neki, közben az arcára mosoly szökik, súg valamit a lány fülébe, majd elindul felém.
- Van valami mondanivalód? - emelem rá a tekintetem, és elvigyorodok. A válla fölött végigmérem a sorban álló lányt, nem olyan, mint Harry eddigi csajai, kezdjük mondjuk ott, hogy kicsi, ezáltal nincsenek olyan hosszú lábai, mint mondjuk Kendallnek, és nem is olyan deszka, mint Taylor. Barna haja a vállát söpri, miközben a szemüvegét törölgetve, hunyorogva fürkészi a választékot, összességében nagyon cukinak tűnik, szép arca van, mindössze azért szokatlan Harryvel látni, mert nem szerepel egyik újságban sem, valószínűleg tehát nincs saját tévéműsora, nem is színész, vagy énekes, legalábbis nem befutott, és mert tényleg még csak nem is hasonlít Haz ex barátnőire.
Megvonja a vállát és csak mosolyog, amiből túl sok mindenre nem tudok következtetni azon kívül, hogy Harry talán pont úgy érez, mint én, és egyelőre inkább megtartaná magának a szerelmi életének alakulását, csak akkor nem tudom, hogy mit keres nyilvános helyen vele.
- Nem tudtam, hogy újabban kávézni viszed az egy éjszakás barátnőidet - nevetek rá.
- Ő nem... - beletúr a hajába és hátrapillant a válla fölött, a kis mókuslány épp Meghantől rendel. - Szeretnéd megismerni?  - vágja rá hirtelen.
- Ilyen komoly a dolog? - nyílnak nagyra a szemeim, leplezetlen a meghökkenésem.
- Nem tudom - láthatóan feszeng, és én nagyon nem ehhez a Harryhez vagyok hozzászokva. - Szeretném, ha az lenne.
Nagyokat pislogok rá, a tarkóját vakargatja, a háta mögött pedig megjelenik a csajszi, kezében két pohárral, zöld tekintetét bizonytalanul jártatja kettőnk között, bátorítóan mosolygok rá, mire közelebb lép és Harry felé nyújtja az egyik poharat.
- Köszönöm - mosolyog rá csillogó szemekkel, melyekbe legszívesebben belevilágítanék, hogy minden rendben van-e odabent. - Ne haragudj, amiért nem mentem veled.
- Én raboltam el - szólok közbe, hogy ne kezdjen el hülyeségeket beszélni. - Niall vagyok - nyújtom felé a kezem, ő pedig gyorsan legyűri a meglepettségét, és megfogja.
- Casey - aranyos mosolya van, de mielőtt túl sokat megtudhatnék róla, a háta mögött belép valaki az ajtón, és már azelőtt érzem a jelenlétét, mielőtt megpillantanám.
Teljesen elázott, a hajából és a ruháiból csöpög a víz, fogvacogva gázol előre a pulthoz, én pedig nagyra nyílt szemekkel bámulom. Egy hete várok erre a pillanatra, most viszont földbe gyökereznek a lábaim, és fogalmam sincs, hogy milyen ürüggyel kellene megszólítanom, hiszen az elég pszichopatán hangzana, ha megmondanám, hogy minden egyes nap abban a reményben ültem itt, hogy megjelenik.
- Mit nézel? - ráncolja a szemöldökét Harry, majd zavartalanul, jó hangosan megkérdezi: - Azt a lányt?
Tágra nyílt szemekkel kapom felé a fejem, legszívesebben ráugranék és a tenyerem a szájára szorítanám, neki viszont fel sem tűnik ez a hajlamom, csak érdeklődik.
- Szerintem mi menjünk - fogja meg a kezét Casey, és finoman húzni kezdi.
- Várj - vizsgálja átható tekintettel az arcom. - Van valami mondanivalód? - ismétli a korábban elhangzott szavaim, közben vidáman megrándul a szája  és a szeménél összegyűlnek a szokásos nevetőráncok.
- Szeretném, ha lenne - fojtom belé ennyivel a szót, majd egy intés után gyorsan leülök az asztalhoz.
A számat belülről rágcsálva, lehajtott fejjel nézegetem a magammal hozott könyv lapjait, hogy legalább úgy tűnjön, mintha olvasnék, közben azonban elég sűrűn felpillantok, és alaposan végigmérem a lányt. Nagyon vékony, de nem csont és bőr, sokkal inkább egészséges, és úgy tűnik, mintha edzene, legalábbis a vízcseppek miatt sötét, farmerba bújtatott formás lábaiból ítélve. Hosszú hajából csöpög a víz a padlóra, és kisebb pocsolyát ereszt, amikor kicsavarja. Észre sem veszem, hogy Harry és a barátnője engem, és őt bámulnak, mert le sem tudom venni a tekintetem Hazelről, aki épp hálás arccal fizeti ki a kávéját, majd miután megigazítja a vállán a táskáját, és előtúrja a telefonját, elindul felém, anélkül, hogy akár csak egy pillanatra is felnézne.
Elakad a lélegzetem, amikor leomlik pontosan oda, ahol a minap is ült, és kissé gondterhelt arccal megdörzsöli a homlokát.
- Nyugodtan helyet foglalhatsz - szalad ki a számon, és elmosolyodok.
- Jaj, elnézést, mindig ide ülök és nem figyeltem - pattan fel, majd amikor végre felemeli a fejét és a pillantása találkozik az enyémmel, az ajkai résnyire nyílnak és zavartan ráncolja a homlokát.
- Semmi baj - mosolygok rá, magamban pedig hozzáteszem, hogy egész héten azt vártam, hogy lehuppanjon arra a székre.
- Nem, bocs, tényleg - kapja fel a táskáját, és zavartan körbetekint, most azonban minden asztal foglalt az eső miatt. Az arcán egy pillanatra reménytelenség suhan át, hátradobja a szemébe lógó vizes tincseket, és óvatosan felém pillant.
- Nekem nem gond - kínálom felé ismételten az üres helyet, melyre nagy megkönnyebbülésemre végre sóhajtva lehuppan.
- Köszönöm.
Megrándul a szám, és csak most veszem észre, hogy a szívem milyen heves ütemben pumpálja a vért az ereimbe. Felemelem a poharam, hogy igyak a kávémból, azonban szembe kell néznem azzal a problémával, hogy a papírpohárban mindössze néhány csepp ital lötyög.
- Kérsz valamit? - kérdezem, miközben előhalászom a pénztárcám.
A táskájából épp a vizes könyveit rángatja ki, mindössze egy fejrázással válaszol a kérdésemre, majd lecsap az asztalra három vaskos tankönyvet, melyeknek szélei teljesen átnedvesedtek.
Azt hiszem, az túl sok lenne, ha az elutasítása ellenére vennék neki is egy szelet sütit, nem csak magamnak a kávém mellé, úgyhogy bármennyire is szeretném megajándékozni valamivel, visszafogom magam. Amikor elfoglalom a helyem vele szemben, épp a szalvétatartóból markolja fel az összeset, és kétségbeesetten törölgeti a könyveket.
- A kocsimban előfordulhat, hogy van törülköző - jegyzem meg, közben a villámmal letörök egy falatot a sajttortából, és a lehető legkulturáltabban a számba helyezem. A kocsim csomagtartójában igazából van minden, a legtöbbje szemét, de rémlik, hogy egyszer bedobtam egy törülközőt is, és talán száraz ruha is van benne, mivel errefelé elég sűrűn esik az eső.
- Megoldom - motyogja az orra alatt anélkül, hogy felpillantana.
- Egyetemre jársz? - érdeklődök, és egy újabb falatot nyomok a számba. Nem faggatózni akarok, csak beszélgetni, valami témát találni, ami miatt megeredne a nyelve, de csak egy kurta bólintás a válasz. - Nem nagyon akarsz beszélgetni, ugye? - akármennyire is igyekszek, a hangomból kicsendül a csalódottságom, ezúttal viszont hajlandó felemelni a fejét.
- Már a múltkor is mondtam, hogy nem szeretnék semmilyen pletyka főszereplője lenni, azért ültem ide, mert nincs máshol hely, nem azért, hogy celebekkel barátkozzak.
Ha lenne egy csepp méltóságom, most egyszerűen felállnék és itthagynám, valami mégis odaragaszt a székhez.
- Bocsánat, hogy próbálok kedves lenni - jegyzem meg sértetten, és a torta maradék részét a számba tömöm. Elkapom, ahogy zavartan, lesüti a tekintetét, és kevésbé vehemensen szárítgatja tovább a cuccait. Egy szót sem szólok, a könyvem elejére lapozok és elkezdem olvasni, közben bele-belekortyolgatok a kávémba, habár már egyáltálán nem kívánom. Bosszant, hogy valami itt tart, haza akarok menni, és elfelejteni ezt a lányt, miután kidühöngtem magam, de nem vagyok rá képes.
- Azt hiszem, mégis szükségem lenne egy törülközőre - töri meg a köztünk beállt csendet. Meglepetten nézek rá, apró mosolyt erőltet az arcára és hosszú szempillái mögül egyenesen a szemembe néz, egy fél pillanat múlva viszont elkapja a tekintetét.
- Hozom - állok fel kissé sokkosan, és a cuccaimat otthagyva azonnal elindulok a kijárat felé.
Kint még mindig szakad az eső, a fejemre rántom a kapucnim és a kocsimhoz szaladok, remélve, hogy nem hazudtam, és valóban van nálam valami, amivel felitathatná a hajából a vizet. Amikor megtalálom úgy érzem magam, mint aki a jackpotot nyerte meg, kis híján ugrálni kezdek örömömben. Beletúrok még néhány ruhadarab közé, és találomra felmarkolok egy szürke pulcsit, hátha legyőzi a makacsságát, és az elázott pólója helyett felveszi ezt. Visszasprintelek a kávézóba, és mit sem törődök azzal, hogy bőrig áztam, egyenesen az asztalunkhoz megyek.
- Tessék - nyújtom felé a törülközőt - hoztam egy pulcsit is, valószínűleg nagy rád, de száraz - a vonakodó arckifejezése ellenére mosolyogva nyújtom oda.
- Öö, köszi - veszi el óvatosan, és valami mosolyféle kerül az arcára, miközben szárítgatni kezdi a haját.
A bájvigyoromat takargatva egy rövid időre hátat fordítok neki, majd lehuppanok a helyemre. Meglep, amikor újra megszólal.
- Sajnálom, ha úgy tűnik, hogy bunkó vagyok, nem veled van bajom, csak nem szeretem az olyan dolgokat, amik téged körbevesznek - böki ki, miután néhányszor megáll gondolkodni, hogy hogyan is fejezhetné ki magát a legkevésbé bántó módon.
- Megértem - bólintok aprót - viszont nem üldöznek minden pillanatban fotósok, itt elég megszokott jelenség vagyok - mosolygok rá, hogy megnyugtassam. Nem akarom bajba keverni, vagy valami olyat tenni, ami nem jó számára.
- Amúgy Hazel vagyok, Hazel Clark - nyújtja felém a kezét. Az ujjain valamiféle művészi manikűr van, míg Mirának általában fehér, virágokkal díszített, az övé fekete, zöld és kék árnyalatokban pompázik, melyek együtt olyan hatást keltenek, mintha a körmei apró galaxisok lennének.
- Niall Horan, de úgyis tudod - mosolygok rá vidáman, visszagondolva arra, hogyan is közölte ezt velem egy héttel ezelőtt. Megfogom a kezét, azonban nem sok hiányzik, hogy elrántsam, a karomon furcsa érzés áramlik végig és tudom, hogy ő is érzi, mert mindketten elnyílt ajkakkal nézünk fel a másikra, ő pedig el is kapja a kezét, és zavartan megmarkolja a törülközőmet, hogy tovább szárítgassa a tincseit.
- A művészeti egyetemre járok - köszörüli meg a torkát, meglep, hogy a kérdezésem nélkül kezd el beszélni magáról.
- Szóval művész vagy - állapítom meg roppantul bölcsen. Felkelti az érdeklődésem, mert nem olyan, mint az "átlagos" művészpalánták, nincs színes haj, piercingek, tetkók, furcsa ruhadarabok, amik azt próbálnák közvetíteni, hogy az illető, aki viseli őket, nagyon egyedi és különleges. Ő viszont egy átlagos lány, aki farmernadrágot visel a bokáján feltűrve, egyszerű, fekete pólót, és vékony dzsekit, még csak a cipője sem ormótlan, telitalpú magassarkú, hanem egy sima tornacipő, az olcsóbb fajtából. - Mit tanulsz?
Belekortyol a kávéjába és a szívószálat piszkálgatva válaszol.
- Fotózok - az ajkai kissé felfelé görbülnek, miközben kiejti a szót - és festek is, de fotózást tanulok.
- És embereket fotózol, vagy tájképeket készítesz? - az arcán kis meglepettség játszik, valószínűleg nem készült fel arra, hogy van némi fogalmam arról, mi fán terem a fényképezés művészete.
- Hát, egyelőre csak az alapot végzem, még nem döntöttem el, hogy a diplomámban mi fog szerepelni, szeretek képeket készíteni a városról, a természetről, és emberekről is, a divatfotózás viszont nem áll közel hozzám, nem szeretem a beállított képeket, számomra azok nem őszinték.
- Azt hiszem, tudom mire gondolsz - viszonozza a mosolyom, ami kiül az arcomra. Alapvetően úgy gondolom, a mi fotósorozatainkkal nincs gond, hiszen az esetek többségében őszintén tudunk mosolyogni a kamerába, poénnak fogjuk fel az egészet és nevetünk, de nem egyszer toppantunk már be úgy egy fotózásra, hogy előttünk modellekről készítettek képeket, akiknek mereven kellett tartani a pozíciójukat, megőrizni ugyanazt az arckifejezést órákon át, és hasonlók. - Mára már végeztél, vagy még most fogsz órára menni?
- Most lesz - érinti meg a telefonját, hogy rápillantson az időre - háromnegyed óra múlva.
Aggodalmasan pillant ki az ablakon, kint azonban még mindig úgy esik az eső, mintha dézsából öntenék.
- Ha gondolod elvihetlek - a szám előbb cselekszik, mint az agyam, és a szemeim elkerekednek a bátor tettemtől, amiért kimondtam ezt. Nagyot nyelek, mindennél jobban szeretném elvinni, hogy kettesben maradhassak vele, és talán nyitottabban beszéljen magáról.
- Nem is tudom - hajtja le a fejét, és azzal, hogy a hajával takarja az arcát, nagyon emlékeztet a legjobb barátomra - még van idő, átgondolom, rendben?
- Nem vagyok emberrabló - szalad ki a számon, amiért legszívesebben arcon csapnám magam, ő viszont csilingelően felnevet, az egyik leggyönyörűbb hang, amit valaha hallottam. Kissé hátrahajtja a fejét, megvillantja a tökéletes fogsorát, a szemei úgy húzódnak össze, mint egy kis manga lánynak, nekem pedig elakad a lélegzetem. Mégis mi a franc folyik?
- Attól nem is tartottam - fürkészi az arcom csillogó szemeivel, melyeknek olyan színe van, mint a feketekávénak, vagy az étcsokoládénak. - Mi történik, ha elviszel?
- Hát, beszállsz a kocsimba, és megmondod, hogy milyen úton van az iskolád, én beírom a GPS-be, elviszlek, ha odaértünk pedig kiszállsz - gondolatban hozzáteszem, hogy megajándékoz a telefonszámával, vagy legalább megbeszélünk még egy találkozót, kimondani azonban nem merem.
- Mennyi az esélye annak, hogy paparazzik vannak a nyomodban?
- Jelenleg nulla, észrevenném, ha itt volnának, mindig vakuznak, és hangosan kattan a gépük, de ezt úgyis tudod, azt hiszem - zavartan vakargatom a karom, nem merem elbízni magam, a mellkasom azonban egyre inkább összeszűkül az izgatottságtól, hogy belemegy - nem hinném, hogy ilyen ítéletidőben az az álmuk, hogy engem fotózzanak kávézás és vezetés közben.
- Oké - ejti ki tökéletes ajkain - ha neked nem baj, akkor elfogadom.
- Nem baj! - vágom rá kissé talán túl hirtelen.
Észreveszem, hogy a fogait kissé belemélyeszti egy pillanatra az alsó ajkába, ezt látva pedig minden porcikám bizseregni kezd, a képzeletem mélyéről pedig feltör egy kép arról, hogy ezt esetleg én teszem meg, nagyon finoman, vigyázva, nehogy felsértsem a puha ajkát. Elhomályosult tekintettel emelem fel a fejem, semmit nem vesz észre a fantáziálásomból, elpakolja a vaskos tankönyveket a táskájába, és az ujjaival végigszánt a száradásnak indult haján.
- Szeretnél menni? - kérdezem óvatosan, az egyik felem remegve várja a bólintását, a másik azonban kicsit összerándul, mert az az jelentené, hogy hamarosan muszáj elköszönnünk egymástól.
- Igen - húzza be a cipzárt a táskáján, a vállára veti, majd magához öleli a pulcsimat és a törülközőmet.
- Vigyek valamit? - tápászkodok fel én is, és felszedem az elszórt cuccaimat, valamint a szemetet is, hogy kidobjam a kukába.
- Nem kell, köszi - elfogadom a mosolygó elutasítást, habár mindennél jobban szeretném levenni a válláról a nehéz tatyót.
- Az autóm itt áll nem messze, egy fekete Range Rover - halászom elő a kulcsokat a zsebemből - kinyitom az ajtót, fuss oda, és ugorj be.
- Szóval engedélyt adsz arra, hogy elkössem a kocsidat? - nevet rám, amitől bár nem látszik, de elalélok.
- Hát, van benne egy pár személyes cucc, ha engeded, hogy kivegyem őket...
- Nem tudok vezetni - vigyorog, és engedi, hogy kinyissam előle az ajtót.
- Siessünk - nyomom le a gombot a slusszkulcson, majd futásnak eredünk.
Nagyjából egyszerre érünk oda, azonban mire beugrunk a fedett autóba mindkettőnkről újra csöpög a víz. Hazel hangosan nevet azon, hogy a nagy sietségben inkább kecsesen beesett az autómba, mintsem beült, és ez belőlem is kacagást vált ki.
- A Picadilly-n van az egyetem - dörzsölgeti a már nedves törülközővel a karját, majd felém nyújtja.
- Hű, az messze van - pislogok nagyokat, és elveszem tőle - hogy-hogy akkor errefelé vagy?
- Csak itt találtam megfizethető albérletet - vonja meg a vállát - többnyire buszozok, úgy nincs olyan messze.
Bólintok, ezzel az egy mondattal több információt is kiszolgáltat számomra, például azt, hogy itt lakik valahol, ezáltal pedig azt is, hogy a lakása nincs túl messze az én házamtól, és valószínűleg nem Londonban nőtt fel.
- És van lakótársad? - érdeklődök, bármennyire is szeretném, már nem tudom az arcát nézni, az útra kell figyelnem.
- Jól jönne, de sajnos nincs - sóhajt fel. - Nem itt születtem, szóval nem nagyon ismerek itt senkit az egyetemi csoporttársaimon kívül, pedig ez már a második évem.
- Ez furcsa - ráncolom a homlokom - nem jársz szórakozni? Nincsenek nagy egyetemi bulik?
- De, biztos - vonja meg a vállát - de én nem vagyok az a típus, akinek önmaga kifejezéséhez fűre és alkoholra van szüksége.
Felnevetek, nem is tudom, hogy erre miért nem jöttem rá előbb, hiszen ez a lány másabb, mint az összes többi a világon, számomra senkire sem hasonlít azok közül, akikkel eddig találkoztam.
- Szóval igazak a sztereotípiák? Furcsa stílus, és züllött életvitel?
- Vannak ilyenek - pillant ki az ablakon, és észreveszem, hogy közben fázósan átöleli magát, holott az ölében ott pihen a pulcsim - de nem mindenki. Tulajdonképpen két véglet van, ahogyan én látom, a feltűnőek, harsányak, bulizósok, és a csendesek, akik inkább meghúzódnak a háttérben.
- Te is ilyen vagy? - annyira, de annyira szeretnék ránézni, ebben a borzalmas forgalomban viszont azzal az életünket veszélyeztetném.
- Én nem vagyok művész, csak egy kezdő fotós.
- Szívesen megnézném egyszer a képeid - csúszik ki ismét a számon, mire ő döbbenten pislog rám.
- Valóban?
- Igen - bólintok teljesen őszintén - nem adom ki őket a médiának, meg semmi ilyesmi, csak kíváncsi vagyok - mosolygok az útra. - Sokat tudsz amúgy rólunk? Legutóbb elég tájékozottnak tűntél.
- Hát, csak amit a legtöbben - vonja meg a vállát - nem mászok bele a sztárok életébe, de néhány pletykáról én is értesülök, viszont nem nagyon hiszem el őket.
- Azt jól teszed, többnyire a fele sem igaz azoknak, amiket írnak. Vedd fel nyugodtan a pulcsim, ha fázol, azért adtam - tekerem feljebb a fűtést, mert rossz nézni, hogy reszket. - Mira régen mindig itt hagyta a cuccait, de most semmit se találtam Aria egyik lehány kardigánján kívül, az pedig azt hiszem, hogy még neked is kicsi.
- Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e...
- Senki sem fogja tudni, hogy az enyém - próbálom meggyőzni, mert amellett, hogy nem szeretném, ha megfázna, a jelenlegi legnagyobb vágyam, hogy a ruhámban lássam. Elég perverz, nem?
- Visszaadom majd - hajtogatja ki végül, és átkozom a katasztrofális londoni forgalmat az esővel együtt, amiért nem láthatom, hogy hogy néz ki benne.
- Oké - csupán azért nem mondom, hogy tartsa meg, mert az, hogy szeretné visszaadni, azt jelenti, hogy láthatom még.
Elszorul a torkom, amikor befordulok a Piccadillyre, azt pedig már könnyen kitalálom, hogy melyik az egyetem épülete, parkoló viszont nincs szabad, hogy egyenesen előtte tegyem ki.
- Köszönöm, hogy elhoztál - csatolja ki magát, és elkezd szedelőzködni. Lehúzódok egy olyan helyen, ahol amúgy tilos lenne, és végre megnézem magamnak.
Nem vagyok egy túl nagy termetű ember, ő viszont még az én pulcsimban is aprónak néz ki, a jobb szeme sarkában kissé elmosódott az enyhe fekete szemfesték, én pedig akármennyire is szorítom a saját kezeim, végül nem tudom megállni, hogy ne nyúljak oda, és töröljem le. Érzékelem, hogy elakad a lélegzete, míg én lázba borulok az apró érintéstől. Felé mutatom a maszatos hüvelykujjam, majd elhúzom a kezem. Nagyokat pislog, összezárja elnyílt ajkait, és rám mosolyog, a tekintete olyan, mint a kavargó forrócsoki, melyben szeretnék megmártózni.
- Találkozunk holnap? - szalad ki a számon, amikor meglátom, hogy kiszállni készül.
- Nem jó, délelőtt elméleti óráim vannak, délután gyakorlatom, ez az egyetlen nap, amikor van időm reggel kávézni.
Ez megmagyarázza, hogy miért egy hetet kellett rá várnom.
- A péntek viszont jó - szólal meg hirtelen - mi lenne, ha délelőtt találkoznánk? 10 körül.
10 körül, mert addigra már mindenki iskolában van, vagy dolgozni, kevesebb az esélye annak, hogy együtt látják velem. Nem mondom, hogy ez nem esik rosszul, de megértem, teljes mértékben, és annál jobban szeretném újra látni, hogy húzzam a szám bármi miatt is.
- Oké - bólintok rá. Biztos vagyok benne, hogy akármilyen időpontot mondana, beleegyeznék, ha kell, akkor lemondok miatta bármit.
- Köszi még egyszer a fuvart - pillant rám hálásan. - Viszlát, Niall.
- Szia, Hazel - bököm ki, addigra viszont már megkerüli a kocsit és teljes sebességgel az épület bejárata felé sprintel, miközben lötyög rajta az én pulcsim.
Miután eltűnik a látóteremből ráomlok a kormányra és a fejemet a műanyaghoz ütögetem, egyrészt azért, mert boldog vagyok, a szívem ide-oda cikázik a mellkasomban, kedvem lenne kiugrani az esőbe és táncot járni, másrészt viszont érzem, hogy valami történik velem, valami, ami eddig még sosem, és ez az új érzés félelemmel tölt el, mert úgy érzem, hogy már most sem tudom kezelni.

18 megjegyzés:

  1. Kedves Nessa!
    Jelenleg a gonosz kis szúnyogok miatt nem tudok aludni így gondoltam kiülök az ablakba amikor bevillant hogy már csütörtök van, hátha fent van már a rész. És igen♡ Jujjujj már nagyon történnek a dolgok! :D Micsoda gondolatok Nialltől. Annyira örülök hogy végre tudtak beszélni és találkoztak is, de úgy érzem ez nem fog ilyen könnyen menni...
    És én vagyok hálás amiért írsz, ez a történet nélkül nem lenne teljes az életem. Mostmár el tudok aludni.
    ♡ Enikő

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Enikő!
      A szúnyogok nekem is gyakran nehézségeket okoznak. :D
      Nagyon aranyos vagy, köszönöm, és remélem, hogy a továbbiakban is tetszeni fog a történet. <3

      Törlés
  2. Drága Nessa!
    Hétről hétre tűkön ülve várom az újabb és újabb fantasztikus, izgalmas, fordulatos, egyedi részeket. Köszönöm Neked, hogy van valami amit hétről hétre várhatok és valami olyannal ajándékozol meg, aminek nincs párja! Ilyenkor valamiért különlegesnek érzem magam, mert olvasóként része lehetek valami egyedülállónak, fantasztikusnak.
    Imádom ezt a részt is, ahogy az eddigieket. Nagyon vártam ezt a találkozást, és úgy vélem jobban nem is tudtad volna megírni. Olyan jó volt olvasni, hogy Hazel ilyen kedves is tud lenni Niall pedig mindig ilyen kedves <3. Remélem jól fog alakulni ez a dolog, bár Téged ismerve ez a kapcsolat egyáltalán nem lesz zökkenőmentes. :)
    Remélem, gyorsan itt lesz a csütörtök, és hamar elolvashatom az újabb fantasztikus részt. Csak így tovább, nagyon remélem, egyszer a könyveddel a kezemben fogok megjelenni a dedikálásodon! <3

    Puszi és hatalmas ölelés: Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Luca!

      Nagyon hálás vagyok, amiért ezt mondod, rengeteget jelentenek a szavaid, és rettentően boldoggá teszel velük, nagyon szépen köszönöm! <3
      Én is remélem, hogy egyszer találkozunk! :)

      Törlés
  3. Nessa!
    Először is.. nagyon nagyon sajnálom, hogy nem írtak megjegyzést sehová, és szörnyen haragszom magamra, mert ilyen lusta voltam. Nem vagyok egy nagy kommentátor, (beszélni imádok, be nem áll a szám igazából) de hát így.. annyi lenne, hogy fiókom nincsen, így névtelenül írok, ha nem gond. Most már minden részhez írni fogok, és remélem, boldoggá foglak tenni vele!
    Nem olyan sokat bírok írni, de amiért semelyik részhez nem írtam, bepótolom, és az első évaddal kezdem.
    Szóval, nekem nagyon bejött, hogy Liam olyan rossz fiús volt. Tetszett, hogy a színpadon, vagy ilyesmiken őszinte. Nekem az ő karaktere tetszik, nagyon!
    Mira.. Mirat először nem kedveltem, de mostanra imádom.
    Harry meg édes mindenhogy, főleg amikor nagy lelkesedéssel az első találkozásukon úgy oda ugrott Mirahoz. (Igen, emlékszem! Bumm, memória!)
    Niallt is ugyanúgy imádom, mint mindenkit. Louist, Zaynt akkor anno pofán vágtam volna, de áhw már nem. Én, amikor elvetélt Mira, meg amikor Liam elutasította, bőgtem. Nem szégyellem, komolyan. Annyira.. a szívünkbe tudsz vágni az ilyen részekkel. De a dráma nem árt!
    Most vissza ehhez az évadhoz.
    Hazel karaktere először nekem pocsék benyomást tett, de evvel a résszel megszerettem. Nem nagyon, mert Mirat jobban szeretem, de akkor is.
    Hazel.. gyönyörű név. Ismered a Csillagainkban a hibát? (The Fault In Our Stars) Na, a lánynak is Hazel a neve. Gyönyörű!
    Harry.. grr végre, végre egy normális barátnő! Olyan boldog vagyok, amikor megjelent avval a lánnyal ahw.
    Niallről semmit sem tudok, őt is imádom. Mindenható Nialler.. :D
    Kérdezhetek valamit? Az az lenne, hogy nem lehetne egy rész olyan, hogy Mira avagy Liam szemszögéből? Kérlek. Ők az én kedvenc párosaim, Liamet meg meg se említetted… :(
    Vagy csinálhatnád úgy, ha szeretnéd persze, hogy Niall szemszögéből egy teljes rész lehetne Miraéknál, légyszi. Gondolom értetted amit írtam.. mert ha nem, homlokon csapom magam!/.\
    Mindenesetre.. nem adod ki majd a köny változatba majd? Mert ha igen, akkor megveszem!
    Ennyit bírtam írni, és minden részedhez MOSTANTÓL írni fogok. Imádlak❤
    U.i: Névtelenbe írok, majd megcsinálom a fiókom. És
    tisztára fájnak az ujjaim, mert már rég írtam ilyen sokat. Elzsibbadtak. Szó szerint. XD
    Ja, 360(vagy kevesebb nem tudom) szó Keci!😹
    Ölel és puszilgat: Ely❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És igen.. valahogy megbaráltam, és csináltam egy Blogger nevet. Szóval, már így fogok írni. Ügyes vagyok.
      Amúgy.. hogy hogy szerdán raktad fel? Nem csütörtökön(ma) szokott rész lenni? Ez most azt jelenti hogy.. ahw úgy vártam, és már tegnap fel volt rakva...

      Törlés
    2. Drága Ely!

      Köszönöm szépen, hogy ezúttal rászántad magad arra, hogy kommentet írj, elképzelni sem tudod, hogy milyen sokat jelent ez nekem, és mekkora örömmel tölt el, amikor egy olyan személytől kapok visszajelzést, akitől eddig még nem.
      Örülök, hogy szeretted az első évadot, és a karaktereim, valamint remélem, hogy Hazelt is legalább annyira a szívedbe zárod majd, mint Mirát. :)
      Természetesen ismerem a Csillagainkban a hibát, évvel ezelőtt olvastam, és a filmet többször is láttam, bár minden alkalommal megsirat, az én Hazelöm neve viszont nem onnan származik. :)
      A közeljövőben igyekszem teljesíteni a kérésedet, és ne aggódj, Liam is bőven meg lesz említve a történetben, semmi pénzért nem feledkeznék meg róla.
      Drága vagy nagyon, de a pénztárcám nem elég vastag ahhoz, hogy tudjam állni a kiadás költségeit, és nem hinném, hogy lenne olyan kiadó, aki magára vállalná őket, hiszen azért én még nagyon kezdő írónak számítok, hiába vannak már évek, és kész történetek a hátam mögött.
      Nyáron a legtöbbször igyekszem már éjfél után felrakni az új részt, tehát az már csütörtök, csak a blogger szerint szerda, mivel valami máshogy van beállítva. :)

      Törlés
  4. Nagyon imádom....iszonyatosan jó lett......siess a kövivel..m

    VálaszTörlés
  5. Oh ez az ez az jeeee!!!!! Hiall vagy Nazel? Ezt vártam már mióta. Vègre elkezdődött a kis cuki ismerkedős szakasz! Nessa annyira jó lett eza rész is, mint mindig. A minőség szokás szerint csodás. :) Várom már, hogy tovább olvashassam. -FS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nazel! :D
      Nagyon édes vagy, köszönöm szépen! <3

      Törlés
  6. Drága Nessa!
    Egész hétena részt vártam, és most sem csalódtam. Nagyon jól sikerült a rész, ideje volt, hogy Hazel ne legyen ennyire elutasító szegény Niall-el szemben. Ebből a fotós szálbóll még sok érdekesség sülhet ki. Az is nagyon jó, hogy nem az a nagyon különleges művész, mégis felkeltette egy nemigazán átlagos fiú figyelmét. Kár, hogy ez csak fikció..:D
    Nagyon várom a következő részt, kellemes hétvégét!
    xx,
    Desiree

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Desiree!

      Rettentően örülök annak, hogy nem csalódtál bennem. :)
      Honnan tudod, hogy csak fikció? Bármi megtörténhet, nem szükséges a legkülönlegesebb embereknek lennünk hozzá.
      Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, remélem, hogy a következő rész is tetszeni fog.

      Törlés
  7. Drága Nessa!

    Úgy érzem nem us indulhatna jobban a napom. De komolyan, az unalmas, vasárnap reggelemet feldobtad, a résszel. Még mindig vigyorgok.
    Niall kitartásának meg lett az eredménye. Meglepőtem Harryn, hogy van barátnője. Remélem egy kicsit jobban megismerjük majd őket. Végre Hazel egy kicsit megnyílt. Már várom, hogy milyen lesz a találkozás. Nagyon szimpatikusnak tűnik, pont Niallhoz való.
    Várom a folytatást.
    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mónikám!

      Ezt igazán nagy örömmel hallom!
      Mindenki szép lassan kibontakozik majd, Harry barátnője is, természetesen, Hazel pedig főként! :)

      Törlés
  8. Drága Nessa!<3
    Jelentem visszatértem végre!:3 Szerencsére nemaradtam le sok mindenről és tényleg megvárt ez a csodálatos rész!^-^ Istenem olyan aranyos Niall hogy csak úgy olvadozok rajta*-* Kíváncsi vagyok mi lesz a következő talijuknál jujjj*-* Bocsánat most nem tudok érzelmeket mondani nagyon fáradt vagyok:( Alig várom a következő részt!<3
    Pusziiiiii:Emese<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Emesém!

      Üdv köreinkben újra! Mondtam ám, hogy minden, és mindenki megvár. :)
      Nagyon szépen köszönöm, pihenj sokat! <3

      Törlés
  9. Jajj, dràgàm, szokàs szerint csodàlatosat alkottàl. 😍😍😙
    Niall olyan édes. ❤

    VálaszTörlés