2017. január 6., péntek

29.rész

Sziasztok! :)
Csak azt szeretném tudatni veletek, hogy a jövőheti résszel előreláthatólag csúszni fogok, mert péntek délután egy nagyon fontos vizsgám lesz, így a héten nem biztos, hogy annyi időm lesz írni, amennyit szeretnék, valamint februárban egy nagyobb kihagyás is várható, de erről majd akkor beszélek, amikor aktuális lesz. 
Oh, és még mielőtt elfelejteném elnézést kérek azért, mert a rész második fele kisebb betűkkel van írva, mint a többi, ez nem az én hibám, hanem a bloggerré, mivel már megint bedilizett, szóval bocsánat miatta, remélem, hogy nem zavaró.
N.x
 Hazel Clark

Az őrült ötletem, ami egyetlen másodpercre átfutott az agyamon, kezdi egyre komolyabban beásni magát a gondolataim közé, miközben egymás kezét fogva, magunk előtt tolva a babakocsit sétálunk az állatkert gyönyörű kifutói között. Azt hiszem, ez az egész engem bűvöl el a legjobban, mivel még sosem jártam ilyen helyen előtör az a kisgyermek énem, akinek túl gyorsan kellett felnőnie, és izgatottan vizsgálom az állatokat, legszívesebben mindet megsimogatnám, főként az apró majmocskákat, de sajnos erre nincs lehetőség.
Éppen az oroszlánok előtt állunk, amikor Niall úgy dönt, hogy szüksége van valami rágcsálnivalóra, és elindul a közeli kis büfés kocsi felé, addig én lehuppanok az egyik üres padra, és magam elé húzom az ikreket, akik mindent érdeklődve figyelnek, és ha valami legalább annyira tetszik nekik, mint nekem, hangos sikongatásokkal hozzák az emberek tudtára, akik rendszeresen megmosolyogják őket, és minket is.
- Kellene inni egy kicsit, nem? - halászom, elő a cumisüvegjeiket, majd miután lecsavarom róluk a kupakjaikat a kinyújtott kis kezeikbe adom.
Megigazítom Aria kicsit elcsúszott kalapját, és végigsimítok mindkettőjük kerekded arcocskáján, meglepően jól érzik magukat, nem nyűglődnek, fel sem tűnik nekik, hogy nincsenek itt a szüleik. Félkézzel fogom a kocsit, hogy még a legkisebb lökést is észrevegyem, a tekintetem viszont elréved abba az irányba, amerre Niall ment, hamarosan ki is szúrom őt, a kezei közt egy óriási méretű vattacukorral, és két rendkívül aprócskával. Elmosolyodok, hiszen azt sem tudja, hogyan tartsa őket, hogy lásson, és ne ragassza bele a járókelőkbe, de végül épségben megérkezik ő is, és a vattapamacsok is. Ahelyett, hogy leülne mellém, leguggol a babakocsi elé, közel a lábamhoz, és egyenként a csillogó szemű gyerekek kezébe helyezi.
- Egyet a kislánynak - Aria egyik kezének az ujjai rámarnak a fapálcikára, a másikkal már bele is kap a cukorba, és egy jókora darabot az egész kezével együtt a szájába vesz - egyet a nagyfiúnak - Noah is hasonlóképpen cselekedik, bár egy kissé bizonytalanabb, és valószínűleg felfedezi, hogy az övé zöld színű, míg a húgáé rózsaszín, mert a tekintete ide-oda járkál a cukrok között.- És egyet az én ír hercegnőmnek.
Az arcomra kiülő bárgyú mosolyt meglepődés váltja fel, miközben a nagyobbat még mindig guggolva, a napszemüvege mögött elképesztően sziporkázó kék szemekkel, reménykedve nyújtja felém.
- Nekem? - pislogok nagyokat.
- Ki másnak? - nevet fel aranyosan, majd megfogja a szabad kezem és nyom a tenyerembe egy puszit, hogy azután az ujjaimat a pálcika köré igazgassa.
- Köszönöm - az alsó ajkamba harapok, az arcom kissé felforrósodik, leginkább a megszólítás miatt, ami gyorsabb működésre ösztönzi a szívem is. Lehajolok hozzá, és hálám jeléül adok egy bátortalan puszit a szájára, amiből fél másodperc alatt csókot kreál.
- Szívesen - vigyorodik el végül, és lehuppan mellém a padra. - Ízlik, Nyuszikám? - nevet fel hangosan Aria ragacsos mancsocskáit és arcát látva, válaszul a kislány boldogan csapkod, és újabb darabot vesz a szájába, amit hangosan hümmögve fogyaszt el.
- Magadnak nem hoztál? - az egyik karját a vállam köré kanyarítja, a másikat a babakocsin pihenteti, míg én óvatosan leszedek egy kis pamacsot, és a lehető legdiszkrétebben a számba csúsztatom.
- Nem tudom, hogy a refluxom mennyire értékelné, ha megennék egy egész ilyet - az ujjaival elgondolkodva tekergeti a hajam, véletlenül egyfolytában megérintve a nyakam érzékeny területeit - talán egy kicsit eszek belőle, ha megosztod velem a tiédet.
- Persze - szinte az arcába tolom, mire letép belőle egy kicsit, és olyan élvezettel dobja a szájába, mint ahogy a két baba eszi. - Szabad nekik ilyet adni amúgy?
- Hát, elvileg már mindent ehetnek, gyakorlatilag Mira ledugná a torkomon a pálcikákat, ha megtudná, hogy ilyesmivel etetem a gyerekeit, de hát azért vagyok, hogy belevigyem őket a rosszba - huncutul kuncogva nyom egy puszit az arcomra, és velem együtt letép egy újabb darabot.
- Nem engedi nekik az édességet? - kérdezem eltűnődve.
- Csak bizonyos dolgokat, amikről tudja, hogy nincsenek tele tartósítószerekkel és cukorral, de Mira sok mindent nem enged, nem lehet nekik műanyag tányérban, mikróban melegíteni kaját, nem süt vagy főz finomított liszttel, nem kaphatnak bolti üdítőt, inkább felkel korábban és kifacsar három kiló narancsot, vagy leturmixolja a lakásukban fellelhető összes gyümölcsöt. Akkor kezdte ezt el, amikor terhes lett, mert nagyon félt, hogy esetleg elmennek a babák, és igazából azóta sem állt le, ami tulajdonképpen nem rossz dolog, mert csak a legjobbat akarja nekik, de szerintem minden gyereknek szüksége van néha egy kis plusz cukorra, meg valami egészségtelenre, ettől nem eshet bajuk, ha úgy lenne nem adnám nekik.
- Szerintem ez jó dolog - gondolkodok hangosan - hogy ennyire fontos neki a gyerekei egészsége.
- Ha tehetné, szerintem mindenkit ilyenekkel etetne - nevet a fülembe - Liamet is teljesen rászoktatta, bár szerintem ő bármit megenne, amit Mira tesz elé. Régebben én is gyakran ebédeltem náluk, vagy ha nem, akkor küldött valamit, mert utálja, hogy vagy mirelit kajákat eszek, vagy pedig rendelek, nem mintha ez olyan rossz lenne, mert a fura bio hozzávalói ellenére nagyon finomakat csinál.
Előrehajol, és gyorsan kikapja Aria kezéből a hurkapálcát, amin már csak nyálas, ragacsos, megkeményedett cukordarabok vannak, a kislány ajka lekonyul, és hangos sírásban tör ki, a kezét a kuka felé nyújtogatva, amibe Niall beledobta.
- Azt nem szabad megenni, Kincsem - simogatja meg az arcát - megsérted vele a kis szádat, és akkor nem csak magammal végzek, hanem még a szüleid is kicsinálnak.
Úgy tűnik, ez annyira őt nem hatja meg, mert a könyékig ragacsos kezével elhessegetni próbálja a keresztapját, és kifejezetten haragos arcot vág a nagy krokodilkönnyei mögött, ezzel szemben Noah amint végzett, egy határozottal mozdulattal kivágja a kocsiból a feleslegessé vált pálcát.
- Nézd csak - tépek le egy nagyobb darabot a maradék vattacukromból - tessék, ezt még megeheted, nincs rajta olyan buta pálca - abban a pillanatban, hogy a kezébe adom befejezi a sírást, a sértettségét viszont azzal hozza Niall tudtára, hogy amennyire csak tud elfordul tőle.
- Most megsértődtél? - kerekednek el a szemei, míg én egy ugyanakkora darab cukrot adok Noah kezébe is. - Aria - szólítgatja, és az ujjával finoman oldalba böki, ő viszont dünnyögve összehúzza magát.
- Jól van akkor - vágja be a durcát, és felpattan - én csak jót akartam.
Akaratlanul is halk kuncogás szakad ki belőlem, felveszem a földről a másik pálcát, és kidobom, míg ő karba tett kezekkel, lebiggyesztett ajkakkal hátradől.
- Amint megeszi ő fogja kérni, hogy vedd fel - közelebb húzódok hozzá, az arcomat félig a mellkasára fektetve pillantok rá. Elmosolyodva végigcirógatja az arcom, a tekintetét egy ideig rajtuk tartja, csak azután néz rám igazán, és hajol le, hogy a kissé ragacsos száját az én ragacsosabb számhoz illessze. Mindketten nevetünk, amikor kissé nehezebben húzódunk el egymástól, és még a homlokomat is egy picit beleütöm a sapkája napellenzőjébe.
- Bárcsak nem lenne szükség ezekre - végighúzza a hüvelykujját az arcomon, és én azon kapom magam, hogy ugyanezt kívánom.
- Jobb így, így békén hagynak - motyogom végül, aprót bólint az egyetértése jeléül, majd visszavarázsolja az arcára a mosolyát.
Ahogy mondtam, Aria legközelebb azért kezd nyűglődni, hogy kibéküljenek, amikor Niall megjátszott bizonytalansággal felé hajol a ragacsos kis mancsaival rámarkol a pólójára, és megpróbálja közelebb húzni, ezután lélegzetelállítóan édes, ahogy összeborulnak, magukhoz húzva a kisfiút is. A fehér pólójának válla és az eleje rózsaszín és zöldes olvadt cukorral, és bőséges nyállal van kidekorálva, amikor elhúzódnak, de azt hiszem, ez senkit sem érdekel igazán. Mielőtt tovább indulnánk nedves törlőkendővel amennyire csak lehet megtörölgetjük az arcukat és a kezeiket, viszont a ruháikon így is árulkodó foltok maradnak.
Teljesen elveszítem az időérzékem, amíg kóborlunk, végül csak azért indulunk haza, mert az elfogyasztott cukormennyiség ellenére a két kicsi kezd nyűgös lenni, és egyre hosszabb ideig tartják lehunyva a szemeiket. Mire megtaláljuk a kijáratot és a bérelt autót, már mélyen alszanak, Niall óvatosan beülteti őket a gyerekülésekbe, és hallom, ahogy csendesen megígéri nekik, hogy mindjárt otthon vagyunk, ahol békésen aludhatnak, ezután csendben becsukja az ajtót, és egy könnyed mozdulattal összecsukja a babakocsit. Kiveszi a kezemből a táskákat, és mindent bepakol hátulra, majd félmosollyal az arcán felém fordul.
- Jól érezted magad? - egy kósza hajtincset gyengéden a fülem mögé simít, a kezét viszont ezután is az arcomon tartja, és kissé közelebb araszol hozzám.
- Igen - mosolygok rá - tökéletesen.
- Akkor jó - az orra hegye megböki az enyém, és a lélegzetem elakad a közelségétől, ez azonban annyira pozitív, hogy az összes apró szőrszál égnek mered a nyakamon az izgatottságtól - én is.
Valahogy sikerül kizárnom, hogy nyilvános helyen vagyunk, és a karjaim a nyaka köré fonva hagyom, hogy mélyen megcsókoljon, ne csak egy kósza puszit adjon, vagy egy néhány másodpercig tartó csókot. Ez hosszú, és édes, fellobbant bennem valami ismeretlent és felgyorsítja a szívverésem, adrenalint pumpálva a vérembe, ami sosem tapasztalt bátorsággá alakul át.  Mi volna, ha képes lennék legyűrni a halálfélelmem, és normális nőként viselkedni? Hiszen ő nem egy idegen lenne a sötétben, aki semmibe vesz, és örömét leli a fájdalmamban. Ő egészen más, a mozdulatai és a szavai teli vannak gondoskodással, törődéssel, és még valamivel, amit nem tudok megnevezni, viszont este, amikor az alkoholtól elveszítettem a józan eszem ugyanígy ért hozzám, erre emlékszem. Ugyanilyen gyengéd volt, óvatos, és gondoskodó, vele talán biztonságban érezhetném magam, és nem félnék többé annyira.
- Menjünk - válik el tőlem lassan - a kis manóknak aludniuk kell.
Lassan, kótyagosan bólintok, majd miután beszállok hangosan sóhajtva hátradőlök az ülésben. A figyelmességét az is tükrözi, hogy a szállodába vezető visszaúton nem kapcsolja be a rádiót, és csak suttogva szólal meg. Amikor megérkezünk kipattan, vízszintesbe hozza a babakocsi alját, majd nagyon óvatosan kiveszi az autóból a szuszogó gyerekeket.
- Jól van - fekteti le a halkan nyöszörgő Noah-t a húga mellé. Ellenőrzi, hogy minden megvan-e, majd a karját a derekam köré fonja, és így sétálunk a főbejárathoz, barátságosan integet a személyzetnek, mintha évek óta ismerné őket, és a lifthez irányít. Most közel sincs akkora sürgés-forgás, mint amikor indultunk, de tulajdonképpen ez nem újdonság, mert az eddig itt eltöltött pár nap alatt kitapasztaltam, hogy főként este, és reggel van felfordulás.
- Nem baj, ha lefektetem őket az ágyba? - kérdezi halkan, miután kibújik a cipőjéből, és lekapja a fejéről a sapkát és napszemüveget.
- Dehogy - csatolom ki a szandálom, és mosolyogva felpillantok rá. Nagyon óvatos gyengéd mozdulattal kiveszi Ariát, aki álmában nyöszörögve összébb húzza magát, majd leteszi a nagy franciaágyra, és ugyanezt megismétli Noah-val is. Olyan picik, hogy miután betakargatja őket a kis plédjeikkel szinte elvesznek a párnák és takarók között.
Lehajolok, hogy összeszedjem, és a bőröndbe tegyem a szétdobált ruháim, félúton viszont, egy póló felé nyúlva összeakad a kezem Niallével.
- Hagyd csak, mindjárt kész - suttogom, és a kezemben tartott ruhákat a nyitott táskába szórom.
- Ari ma különösen akaratos - nevet fel halkan.
- És az baj? - mosolygok rá, majd felegyenesedek.
- Nem - hümmög - később a hasznára fog válni.
Egyetértően összenevetünk, majd lehuppan az üres ülőgarnitúrára, és a karjait a derekam köré fonva az ölébe húz. Meglepően gyorsan helyezem kényelembe magam, felhúzom a lábaim és a fejem a vállára hajtom, ha néhány héttel ezelőtt valaki azt mondta volna nekem, hogy eljön majd az a nap, amikor Sydneyben, egy luxus hotelszobában, Niall ölében fogok üldögélni, és csókolózunk, megmondom, hogy ne csináljon hülyét belőlem.
- Megmutatod, hogy milyen képeket készítettél? - az orrával megérinti a nyakam, amitől kellemes érzés fut végig rajtam. Elveszem a fényképezőgépem a dohányzóasztalról és belépek a képnézegetőbe, majd a kezébe adom és hagyom, hogy a saját ütemében nézze végig őket. Az összes állatot lefotóztam, amit ma láttunk, egyszer onnan, ahol álltunk, majd teljesen rázoomoltam, így egész jó képek születtek. Csináltam fotókat az ikrekről, és Niallről is, amiket látva kicsit kiszélesedik a mosolya.
- Nagyon szépek lettek - teszi le a kanapé egy biztonságos pontjára, ahonnan esélye sincs lecsúszni. - De rólunk mindössze egy van.
Azt az egyet egy siető állatkerti gondozó csinálta a zsiráfok kifutója előtt, csak elkattintotta a gépet miután beálltunk, majd tovább rohant. Nem lett a legjobb, de ahogy félig Niallhöz bújva mosolygok, ő pedig az egyik kezével engem ölel, a másikkal a babakocsit fogja, amiben az ikrek épp marakodnak egymással, el kell ismernem, hogy valóban olyanok vagyunk, mint egy család, méghozzá egy igazán szép család. Máshogy nézek ki rajta, csillog a szemem és a hajam, az arcom egészségesen kipirult, boldognak tűnök, és talán az is vagyok, legalábbis sehol máshol nem éreztem még ilyen jól magam, mint itt, vele.
- Csinálhatunk még - simítok végig a karján elgondolkodva - bár én nem szeretek a kamera ezen az oldalán állni.
- Pedig gyönyörű vagy - érinti meg az arcom - bármelyik modell vagy szépségkirálynő megirigyelhetne.
- Persze - kuncogok zavartan, félig a vállába fúrva az arcom.
- Így van - zárja le egy puszival a fejem tetejére. - Kérdezhetek valamit? Nyugodtan mondhatsz nemet, megértem, és majd megoldom valahogy, csak tudnom kell, mielőtt megérkezik Danielle és Gigi.
- Miről van szó? - biccentem fel a fejem.
- Ma este már nincs hol aludnom - nevet fel, és kínosan érezve magát vakargatni kezdi a tarkóját - Louis kirakja a cuccom, amint megérkezik a barátnője, és amikor reggel szoba után érdeklődtem azt mondták, hogy erre a hónapra teljesen teli vannak, még egy üres egérlyuk sincs.
Egy pillanatra elakad a lélegzetem, és elnyílik a szám, de mielőtt bármit is mondhatnék közbevág, hadarva és kissé értelmetlenül.
- De én tényleg megértem, ha nem állsz még készen arra, hogy együtt aludj velem, nagyon gyors lehet ez számodra, itt a közelben sok hotel van, biztos van valahol egy szabad szoba, nem nagy dolog átcuccolni, csak gondoltam megkérdezlek előtte...
- Nem arról van szó, hogy nem állok rá készen - sütöm le a tekintetem, és veszek egy mély levegőt, hogy az ezzel nyert idő alatt kitaláljak valami hihető sztorit, végül mégis az igazságnál maradok - nagyon rossz alvó vagyok, a legrosszabb a világon, nagyon élénken álmodok, hajlamos vagyok forgolódni és rugdosni, meg ilyesmik.
Na jó, talán ez nem a teljes igazság, de közelít hozzá.
- Ennyi? - lepődik meg. - Ezért nem aludhatok veled?
- Nem akarlak megijeszteni, vagy - újból megállok, eszeveszettül kutatok a megfelelő szó után - elriasztani.
- Haze, engem akkor sem tudnál elriasztani, ha akarnál - biccenti fel a fejem, és a szemembe néz. - Nem zavar.
- Tényleg szörnyű - kezdenék újból beszélni, de ingatni kezdi a fejét.
- Nem zavar - ismétli, és lágy csókot nyom az arcomra - tényleg nem.
- Nem szeretném, ha átmennél egy másik szállodába - mormolom.
- Én sem szeretném - gyengéden szembefordít magával, és eltűri a hajam az arcomból.
- Itt aludhatsz - ejtem ki bizonytalanul, halkan - azt szeretném.
- Oké - suttogja, és magához húz. Magamban köszönetet mormolok, amiért sosem kérdezősködik, elfogadja amit mondok és nem próbál mélyebbre ásni. Nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet, amit csinálok, de nem túrhatom ki a helyéről önzőségből, ezt a szobát ő foglalta, és itt mindenki elsősorban az ő barátja, ha valakinek mennie kellene, az én vagyok.
Elütjük a délutánt, amíg a kicsik alszanak halkan tévét nézünk, és összebújva beszélgetünk, majd miután felébrednek elővesz néhány játékot, és elindít egy mesét. A padlón ülve épp egy tornyot rakunk össze rózsaszín és lila építőkockákból, amikor a folyosón szokatlanul nagy hangzavar támad.
- Azt hiszem, megérkeztek a lányok - mosolyodik el, és igaza van, hiszen a két női hang mellett Zayn és Louis örömködése hallatszik, néhány perccel később pedig kopognak az ajtón.
- Kinyitom - tápászkodok fel. Az ajtó másik oldalán Louis áll Niall csomagjaival a kezében, az arca szinte sugárzik, miközben beinvitálja magát.
- Szia Haze, sajnálatos módon ki kell lakoltatnom a barátodat - a cuccokat leteszi a táskám mellé, és rámosolyog a játékban elmerülő gyerekekre. - Mostantól fogva hajléktalan vagy, tesó, bocsi.
- Vedd úgy, hogy a barátságunkat most adtad fel egy csajért - vágja rá megjátszott sértődöttséggel.
- Ez van - lép oda hozzá Louis, és megveregeti a fejét - majd még megköszönöd.
Az arca huncutabb, mint egy folyton rosszalkodó gyereké, miközben mosolyogva rám kacsint, és megsimogatja a két kis apróság feje búbját.
- Na jól van, gyermekeim, magatokra hagylak benneteket.
- Épp ideje volt - morogja Niall, de a szája sarka felfelé görbül.
- Tudod, nagy öröm megszabadulni tőled, Neil barátom - akaratlanul is kuncogni kezdek azon, ahogy terpeszben, a mellkasán keresztbe tett karral megáll, és olyan arccal néz Niallre, hogy mindannyian tudjuk, az övé lesz az utolsó szó. Letelepedek melléjük, elfogadom a játékot, amivel Aria megajándékoz, majd felpillantok rá, Niall szemei pedig összeszűkülnek.
- Ne kezd, Tomlinson!
- Horkolsz, fingasz, és merevedésed van - jelenti ki grimaszolva, mire egyszerre tapasztjuk a tenyerünket a kicsik füléhez, ők viszont csak zavartan emelik ránk a tekintetüket. Egy másodperccel később kivágódik az ajtó és Louis süvít ki rajta, nyomában Niallel, belőlem pedig kitör a nevetés, míg a babák négykézláb, örömködve sietnek utánuk. A folyosóról tökéletesen hallatszik az elborulásuk hangja, mielőtt odaérnénk, majd szemtanúja leszek a játékos verekedésüknek, mely közben fel-felkacagnak.
- Jézusom! - pislog rájuk nagy szemekkel Danielle, és a hangzavarra Zayn értetlen arca is megjelenik a szobája ajtajában.
- Miért ölitek egymást? - kérdezi felvont szemöldökkel, unottan.
- Ez a... - nyögdécseli Niall, és kacagva elkapja Louis kezét, mielőtt összeborzolná a haját - suttyó!
- Oké, srácok, szerintem kezdjetek félni, mert most elvernek titeket - bújik ki Zayn karja alatt Gigi, és nevetve céloz a feléjük közeledő babákra.
Feléjük fordulnak, Noah szó szerint rátenyerel Niall arcára, aki hangosan felnevet, és a feje fölé kapja a kisfiút, míg Louis-t Aria csápolja. Az arcomra bárgyú mosoly ül ki, Noah gurgulázva nevet, miközben Niall finoman rázogatja, emelgeti, majd nevetve a mellkasához szorítja és megpuszilja a kisfiú homlokát. Annyira elmerülök ebben a látványban, hogy amikor a nálam magasabb, magabiztosabb, és sokkal, de sokkal szebb szőke lány megszólít rémülten rezzenek össze.
- Bocsi - kuncog, és bocsánatkérően, nagyon közvetlenül megérinti a karom. Aria keresztelőjén Niall bemutatott neki, de nem beszélgettünk túl sokat, főként azért, mert akkor dolgoztam. - Ugye Hazelnek hívnak?
- Igen - bólintok, és mosolyra húzom a szám.
- Zayn elújságolta, hogy végül beadtad a derekad Niallnek - mondja barátságosan - örülök neki, nagyon rendes srác, megérdemelt már egy ilyen helyes lányt.
- Köszönöm - derül fel az arcom - igen, tényleg nagyon aranyos.
- Ha van kedved, csinálhatnánk majd valamit együtt - meglepődve pislogok, míg ő lelkesen tervezgetni kezd - például elmehetnénk reggelizni, vagy inni valami finomat, ha van kedved. Szeretnélek kicsit jobban megismerni, tudod, nekünk lányoknak össze kell tartanunk.
- Benne vagyok - bólintok szélesen mosolyogva.
- Csodás - derül fel még jobban az arca - majd megbeszéljük később, hogy mikor.
Röviden, de barátságosan és szorosan megölel, időközben a fiúk befejezik az idétlenkedést, Louis és Danielle eltűnnek, Zayn pedig elmélyülten beszélget Niallel, mindkettőjük kezében egy-egy kicsivel. Ha más közös egyelőre nincs köztem és Gigi között, abban hasonlítunk, hogy jól láthatóan ellágyul mindkettőnk arca, és az egyetértő összenézésünk alapján mindketten szerencsésnek érezzük magunkat.

Niall Horan 

Halálra unom magam, mialatt a lányok az operában vannak. Egy ideig Harryvel Liamék szobájában hesszelünk, és mint a tinilányok, megtárgyaltuk a kapcsolataink pozitív alakulását az ittlétünk alatt, közben játszunk a kicsikkel, de nekik hamarosan eljön a fürdésidő és az alvás, ami azt jelenti, hogy magára kell hagynunk a felelősségteljes apukát, hogy nyugodtan gondoskodhasson a gyerekeiről. Mi ketten, a régi "nőtlen duó" leheveredünk Harryék szobájában a tv elé néhány üveg sör társaságában, és egy meccs ismétlését bámuljuk üveges tekintettel, mígnem a a folyosót hangos, boldog nevetés árasztja el. Úgy kapjuk fel a fejünket mint két rendkívül jó vadászkutya, és egymást lökdösve csődülünk az ajtóhoz, és tapasztjuk rá a füleinket. A jókedvű nevetés, és hogy egymás szavába vágva viccesen vitatkoznak valamiről mindkettőnk arcára mosolyt csal, majd hirtelen kinyílik az ajtó, és kis híján kiesünk rajta, rá Casey-re. Biztos vagyok benne, hogy olyan szépet még nem láttam, és nem is hallottam, mint hogy ezen szinte egymásra borulva elkezd nevetni az a két nő, akikért bármit, de tényleg bármit megtennék
- Én mondtam! - kacag fel Casey, és a kezei közé fogja Harry zavart arcát. - Tudtam, hogy hallgatóznak! 
- Nem is igaz! - háborodik fel, én viszont elröhögöm magam. 
- Jól éreztétek magatokat? - jártatom köztük a pillantásom, bár a válasz egyértelmű, hiszen mindannyiuk arca kipirult a nevetéstől, a szemeik pedig boldogan csillognak. - Tetszett az opera?
- Igen! - élénkül fel még jobban Hazel, mire Mira arcára büszkeség költözik, és olyan pillantást vet rám, amiből tudom, hogy szerinte is jól választottam. - Egyszerűen fantasztikus volt!  
- Nálunk azt hiszem, Harry marad a művészlélek - piszkálgatja a haját Case, és ránevet a barátjára.
- Legalább te megérted a helyzetem - bököm oldalba viccesen - látszik, hogy ki hordja a nadrágot, ugye, H?
- Ahogy elnézem, nálatok nem te - vág vissza azonnal. 
- Jól van, csajok, azt hiszem, nekem ideje visszavonulni - szakítja meg a civódásunkat Mack, még mielőtt túlságosan belelendülnénk - kezdem rossz anyának érezni magam, amiért majdnem egy teljes napig a gyerekeim nélkül voltam. 
A szívem egy kicsit ellágyul, amikor szorosan megöleli Haze-t, majd csatlakozik hozzájuk Casey, és mindhárom lány összeölelkezik, majd egy utolsót még nevetnek, mielőtt hozzám sétálna.
- Jó éjt, Nialler - bújik a mellkasomhoz váratlanul. Meglepődve átölelem és belefúrom az arcom a hajába, furcsa módon nem érzem úgy, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hoznám Hazelt, mert az arcán ugyanaz a barátságos, jókedvű mosoly ül. - Ő az - suttogja alig hallhatóan a fülembe, amit egy ártatlan kis puszinak álcáz, mielőtt elenged, és elsiet. 
- Tényleg jól érezted magad? - fogom kézen a barátnőm, miközben belépünk a saját szobánkba, ami immár tényleg a kettőnkké. 
- Igen - talán még sosem láttam őt ilyen derűsnek és önfeledtnek - eszméletlen volt, gyönyörű az épület és a műsor is fantasztikus volt, bár sokszor elég tiszteletlenül viselkedtünk, mert Casey végig szenvedett - kuncog fel olyan édesen, mint egy huncut kislány. 
- Ezen csak szenvedni lehet - grimaszolok, mire oldalba bök. - Csináltatok valami mást is?
Pontosan tudom, hogy mit csináltak, mert Mira megosztotta velem a terveit és a beleegyezésemet kérte, bár azt hiszem, anélkül is elmentek volna, de ettől függetlenül még hallani akarom Hazel szájából is, hogy mi történt. - Átöltözök és lemosom a sminkem, utána beszélgethetünk - jelenti be egy puszi kíséretében. 
Határozottan emlékszem rá, hogy amikor elment még nem volt kisminkelve, most azonban a szemei lágy, szürkés árnyalatban sziporkáznak. 
Az ágyon végigheveredve lopva figyelem, ahogy felkapja a pizsamáját és elsiet a fürdőbe, hogy néhány perc múlva előbukkanjon pizsamában, kiengedett hajjal, természetesen szép arccal, ahogy a legjobban szeretem. Kicsit bizonytalannak tűnik, de végül lehuppan az ágy azon felére, ahol legutóbb aludt, és bebújik mellém, bár szokatlanul nagy távolságot tart kettőnk között. 
- Úgy örülök, hogy kedvelitek egymást, főleg Mackenzie-vel - nyújtom ki a kezem, és gyengéden végighúzom a hüvelykujjam az arcán, hátha ezzel sikerül rábírnom arra, hogy közelebb húzódjon.
- Nagyon kedves lány, és nagyon vicces - osztja meg velem, amit pontosan tudok.
- Remélem minden cikis dolgot elmondott rólam.
- Nem - hümmög - de mesélt a barátságotokról, és hogy mennyi mindent csináltatok együtt, mielőtt megszülettek az ikrek.
- Ugye ez nem zavar téged? - teszem fel a kérdést, ami azóta foglalkoztat, mióta ismerik egymást a legjobb barátommal.
- Kellene? - lepődik meg, én pedig emiatt egy kicsit még jobban szeretem.
- Volt, akit zavart - piszkálom a haját elgondolkodva. Észrevétlenül, de egyre közelebb araszolunk egymáshoz, ami hevesebb működésre ösztönzi a szívem.
- Engem nem - néz a szemembe - férje van, gyerekei, és ő már sokkal hamarabb az életed része volt, mint én.
- Az nem számít - rázom meg a fejem. A lábaink összeérnek a takaró alatt, ami miatt kellemes borzongás fut végig rajtam, és rajta is. - Ugyanannyira szeretlek mindkettőtöket - átölelem a derekát, néhány pillanatig várom, hogy talán ellenkezni kezd, és miután ez nem történik meg közelebb húzom magamhoz - másféleképpen, de ugyanannyira.
Néhány percig csöndben van, ez döbbent rá arra, hogy mit mondtam, és arra is, hogy ez még sosem hagyta el a szám előtte. Amikor felpillant a szemei döbbenten, sőt, kifejezetten értetlenül, és elérzékenyülten csillognak.
- Te - nagy levegőt vesz, a nyelvén ízlelgeti a mondatot, ami a fejében van, mielőtt kiejti a száján - szeretsz engem?
- Hát nem egyértelmű, Haze? - a szemébe nézek, szó szerint belekapaszkodok a pillantásába.
- Nekem nem - suttogja, ez a mondat pedig jobban szíven üt, mint bármi más.
- Sokkal több annál, mint szimpla szeretet - a számhoz emelem a tenyerét, az ujjait gyengéden szétnyitom, és belecsókolok. Beszéd közben észben tartom mindazt, amit a barátaim mondtak, és amit magamtól is tudok - szerelmes vagyok beléd, attól a pillanattól kezdve, hogy megláttalak.
Levegőért kap, attól félek, hogy megijesztettem, és pillanatokon belül mond, vagy csinál valami váratlant, ami végül bekövetkezik, de teljesen máshogy, mint ahogy elképzeltem.
- Én... - keresi zavartan a szavakat - nekem ez nagyon új, de próbálkozok, tényleg
- Tudom - mosolygok rá. - Ne aggódj.
A mellkasomhoz bújik, zavart arcát elrejti a pólómban, és az egyik karját átvezeti az enyém alatt, amikor átölelem. A teste szorosan az enyémhez simul, olyan, mintha az apró bemélyedéseket tökéletesen kitöltené az övé, és fordítva, mint a kirakós játékban. Váratlanul ér, amikor felemeli a fejét, hosszasan jártatja a tekintetét az arcomon, majd megcsókol. Olyan bátortalan, mint mindig, de ahogy visszonzom a csókját, úgy lesz egyre bátrabb, ennek ellenére nem veszem át az irányítást. Hevesen dobog a szívem, amikor a kezét végigfuttatja a mellkasomon, emlékeztetnem kell magam arra, hogy ez nem álom, és hogy most teljesen magánál van. Határozottan emlékeztet a helyzetünk arra a nagy első szerelemre, amiről egyszer már tűnődtem. Amikor még nehéz kimondani, amit gondol az ember, és megtenni is nehéz, ami a fejünkben már ezerszer lejátszódott, mert egy kicsit minden helytelennek tűnik, és azt sem tudod, hogy te mit akarsz, nemhogy a másik.
Amikor elhúzódnék az ujjai beletúrnak a hajamba, és gyengéd nyomást fejt ki a tarkómra, hogy visszahúzzon magához, és az egész testével hozzám simuljon. A vágy végigfut a gerincemen és összegyűlik a testem egyetlen pontjában, az agyam viszont vészjeleket küld, hogy ideje lenyugodni, bár most valószínűleg tudja, hogy mit csinál.
- Hiányoztál - mormolom az ajkára.
Váratlanul ér, amikor felnevet, az orrunk összeütközik, a homlokát pedig az enyémhez szorítja, így kicsit mindketten bandzsítunk, amikor egymásra nézünk.
- Csak néhány órára mentem el - kuncog.
- Tudom, de annyi időt töltöttünk együtt az elmúlt napokban, hogy Harryvel nem nagyon tudtunk mit kezdeni magunkkal nélkületek.  Mi lesz, ha hazamegyünk? - nem várok választ, tulajdonképpen csak magamban tűnődve simogatom az arcát, ezért meglep, amikor megszólal.
- Nem akarok hazamenni.
- Én sem - fordulok a hátamra, és beszéd közben a plafont bámulom - eddig is ez volt az egyik kedvenc helyen, de veled még jobban szeretem. Vehetnénk itt egy lakást, néha hazaugranánk, de mindig visszajönnénk ide.
- Nem lenne jó - a lélegzete simogatja a nyakam, amikor az arcát hozzásimítja. - Neked nem, hiányoznának a barátaid és az ikrek, a lakásod, London.
- Honnan tudod? - fordulok újra felé.
- Amikor nincsenek a közelben mindig róluk beszélsz - mosolyog rám, miközben a mutatóujjával végigsimítja az arcélem. - Nélkülük nem hiszem, hogy boldog lennél itt.
- Igazad van - csókolom meg gyengéden a homlokát - de nélküled sem lennék az.
- Én sem voltam az nélküled - az arcát a karomhoz simítva, laposakat pislogva mormolja. Ezzel a mondattal egyszerre tesz boldoggá, és szomorít el mélységesen.
- Még szerencse, hogy most már itt vagyok - kinyúlok, hogy lekapcsoljam az éjjeli lámpát, majd a sötétbe burkolózva köré fonom a karjaim, mire szinte teljesen egyszerre sóhajtunk fel.
Nem tudom, hogy feküdt-e valaha így valakivel előttem, de én perceket, vagy talán órákat töltök azzal, mielőtt elalszok, hogy a hátát simogatva hallgatom a légzését.

4 megjegyzés:

  1. Drága!

    Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy iszonyat édesek az ikrek, és Niall is, és tulajdonképpen mindenkit a szívembe zártam, akit csak lehetett.
    Louis beszólásán pedig annyira nevettem, hogy még könnyezni is elkezdtem, szegény telefonom ismét a padlón végezte. XD
    Hazellel pedig olyan elképesztően aranyosak, hogy teljesen odáig vagyok értük meg vissza. Kívánni sem lehetne ennél jobbat, eltekintve Hazel szörnyű előéletétől-amiben továbbra vannak sötétebb foltok, de a lényegi dolog azt hiszem megvan. Remélem Niall tartja a szavát, és vigyázni fog erre a lányra, és szereti majd, különben megkeresem... :D
    Tehát én továbbra is rettenetese imádom minden szavát ennek a történetnek. ❤
    Sok sikert a vizsgához, szurkolok neked nagyon!! ❤❤

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lucus! <3
      Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett! :D
      Hamarosan kitisztulnak azok a sötét foltok is, igyekszek mindig egy kicsit többet adni belőle.
      Nagyon szépen köszönöm! <3

      Törlés
  2. Nessa!
    Hajra a vizsgakkal es nagyon cuki vagy, h ennyire elore jelzed a februari kihagyast, ami teljesen ertheto hisz ok nelkul nem lenne.
    A resz pedig csodas lett. Igazan nagyon jo. Annyira edesek es az ikrek is. Kivancsi vagyok, hogy a kovi reszben szerepel-e Hazel remalma vagy Niall mellett teljesen nyugodt lesz-e. Nialltol nagyon edes volt, ahogy elmondta Hazenek, hogy bele zugott mar az elso pillanatban es olyan aranyos Hazel is a maga kis zavartsagaval.
    Nagyon tetszett a resz es varom a kovit , a csuszast meg majd feldolgozom legalabb jobban fogom ertekelni a kovetkezo tuti szuper reszt.
    -FS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Köszönök szépen mindent, örülök, hogy tetszett a rész! :)

      Törlés