2017. április 13., csütörtök

40.rész

Sziasztok!
Szeretném nagyon megköszönni annak az egy embernek, aki vette fáradtságot, és írt az előző rész alá, borzasztóan hálás vagyok neked! 
Néha nagyon elkeserít, hogy ennyire "lesüllyedt" ez a blog, de mindegy... Hosszú idő óta ez az első rész, amit igazán szerettem írni, talán azért, mert nem éjszakánként, félálomban dobáltam egymás utána  szavakat, hanem valóban foglalkoztam vele, de tényleg nagyon szerettem írni, és remélem, hogy nektek is tetszeni fog, akár elmondjátok a véleményeteket, akár nem.
Kellemes szünetet, és Boldog Húsvétot Kívánok Nektek! 
N.x
 
 Niall Horan 

A kocsikulcsot lobogtatva valamiféle nyers boldogságot érezve kivágódok az ajtón, és egyenesen a kocsim felé veszem az irányt. Megbotlok a lépcsőn, és kis híján pofára esek, az utolsó pillanatban valahogy mégis visszanyerem az egyensúlyom, azonban egy pillanatra teljesen megbénít és elvakít a feljárómra beálló autó reflektora, amitől nem fogok tudni kiállni.
- Hé! - üvöltöm el magam, amikor meghallom, hogy a fószer kiszáll a kocsiból. - Húzzál el onnan, mer' nem tudok kimenni!
- Te mégis mi a poklot csinálsz, Horan? - a dühös hang nagyon ismerősnek tűnik, és úgy néz ki, hogy az alak tudja a kódot a kapumhoz, mert hallom, ahogy zizegve kinyílik, majd csúnyán becsapódik. Felhúzott orral, grimaszolva bámulok a közeledő férfire, akiből Zayn alakja bontakozik ki.
- Mér vagy itt? - morgom furcsán ellenségesen, és inkább eloldalgok a kocsim irányába. Meglepődök, és a torkomból felháborodott hördülés tör elő, amikor megragadja a pólóm, és magával cibál vissza a házba, aminek tárva nyitva hagytam az ajtaját. - Engedjél már el!
- Megakadályozom hogy meghalj, és hogy másokat is megölj!
- Mi a francról beszélsz? - tépem ki magam a kezéből akkora lendülettel, hogy ha nem kapna utánam hátraesnék. - Csak Hazelhöz akarok menni!
- De egy szeszgyárnak nincs olyan szaga, mint neked! - kiáltja. - Nem lehetsz ennyire hülye, Niall, az első szembejövő autóba belemennél! Azt hiszed, hogy hagyni fogom ezt?
- Hagyjál! - vágom rá duzzogva.
Tesz rám valami nyomdafestéket nem tűrő megjegyzést, és a tiltakozásom ellenére berángat magával a házamba, mintha csak valami elzüllött hülyegyerek lennék, ő meg a nagy és felelősségteljes, bölcs apa, vagy nagytestvér.
- Vigyél el akkor - kezdek rimánkodni, mert ismerem őt annyira, hogy tényleg nem fog engedni.
- Nem - jelenti ki, és betoszigál maga előtt a lakásba. - Jézusom! Itt meghalt valami és alkoholban tartósítod, vagy mi a franc ez a szag?!
- Abbahagyhatod - morgom - húzz el innen, és hagyjál engem békén! - lehuppanok a kanapéra és felkapok egy fél üveg sört a kisasztalról, de a szám helyett a pólómra öntöm.
- Haver, neked teljesen elment az eszed - csóválja a fejét. - Menj fel, és zuhanyozz le, mert egy görénynek jobb szaga van, mint neked, én addig feltakarítom ezt a disznóólat, és kinyitom az ablakokat.
- Ne takarítsál te fel semmit! Ki hívott ide egyáltalán? Mert én nem!
- Hazel! - bámul egyenesen a szemembe haragos arccal. - Mert halálra rémítetted azzal, hogy hajnalok hajnalán seggrészegen elkezdted zaklatni, és még oda is akarsz menni hozzá, mint valami megszállott!
- Zaklatni? - hőkölök hátra. - Én nem... Nem zaklattam, csak hallani akartam a hangját.
Hosszan nagyot sóhajt és beletúr a kócos, elfeküdt hajába, csak most veszem észre, hogy pizsamában van, és papucsban, az ágyból ugorhatott ki miattam, mert zaklattam Hazelt.
- Menj fel, és hozd rendbe magad, oké? Utána beszélünk.
- Nem zaklattam - ismétlem. - Zayn, én nem, nem...
- Jól van, haver, talán ez egy rossz szó volt rá. Nem zaklattad.
Némileg megnyugtat, vagy inkább lecsillapít, hogy visszaszívja ezt a szót, úgyhogy lehajtott fejjel, szófogadóan felkullogok a lépcsőn. Mindenkinek az a mániája, hogy zuhanyozzak le, meg öltözzek át, erről pedig az jut eszembe, amikor Mira nem engedte hozzám az ikreket, és hogyha teheti, akkor nélkülük néz be hozzám. Ha most látna, haragudna, és biztos nem engedné hozzám az ikreket, amíg az egész házat le nem fertőtleníti velem együtt. A zuhany alatt állva megint elkap a bőghetnék, amiért engedtem magamat ennyire lesüllyedni, és mert megijesztettem Hazelt, pedig semmi mást nem akartam, csak látni, hallani, és hogy jöjjön vissza hozzám.
Amikor szédelegve, vörös szemekkel levánszorgok a nappali teljesen máshogy fest, mint amikor elmentem, pedig Zaynnek nem erőssége a takarítás. Eltüntette az üvegeket, összeseperte a szilánkokat, és huzatot is csinálhatott, mert érezhetően jobb a levegő, és bár a kanapém még foltos a ráborult különböző alkoholoktól, más nincs, ami arról árulkodna, amit csináltam.
A konyhában találom meg, amint épp szitkozódva megpróbálja összekötni a teli tömött szemeteszsákot. Nincs jó kedve, mert nem aludta ki magát, de nekem sincs jó kedvem, mert én már hetek óta nem alszok.
- Csináltam neked kaját - bök a fejével az asztal felé - bár nem túl tartalmas, tekintve, hogy alig van valami a hűtődben, ami nem romlott. Igyál sok vizet.
Nem vagyok éhes, valami oknál fogva azonban mégis leülök az asztalhoz, és a kezembe veszem a szendvicset. Emlékeztet a régi időkre, azokra, amikor még ténylegesen, sokszor szó nélkül gondoskodtunk egymásról, és minden időnket együtt töltöttük.
- Mi a fene ütött beléd, Nialler? - huppan le mellém nagyot sóhajtva, és a fejét megtámasztja a kezével. Elfojtok egy böfögést, mert a majonézzel teli nyomott kenyér nem bizonyul jó kombinációnak a gyomromban lévő szeszekkel.
- Semmi - morgom ellenségesen, habár hálát is érzek iránta a szendvics miatt, meg mert rendbe hozta a házam.
- Nézd, haver, tudom, hogy borzalmas ami Hazellel történt, és ahogy megtudtad, meg ahogy reagált, de...
- Elhagyott - motyogom.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit már túlzás, amit csinálsz? Ez a részeges-telefonálós dolog az első napokban még normális lett volna, de lassan egy hónap után már nem hiszem, hogy az, ahogy az elzárkózásod sem.
- Mert te mit csinálnál? - csattanok fel összefolyó szavakkal, teli szájjal, nyálas kenyérdarabokat köpködve.
- Nem tudom - néz a szemembe, elhajolva a gusztustalan mócsingjaim elől - de az amit csinálsz nem fogja visszahozni.
- Akkor mi? - kérdezem elszoruló torokkal.
- Giginek van egy ötlete - köszörüli meg a torkát - nem igazán arra, hogy hozzád hogy lökje vissza, viszont szerintem segítene rajta. Segítenénk.
- Mi?
- A barátai lennénk - vonja meg a vállát - kedveljük, G különösen, és már a bulizós incidenst is nagyon a szívére vette. Hazel nagyon vagány csaj, csak egy kis segítségre van szüksége, és önbizalomra. Megtaníthatjuk bokszolni, hogy képes legyen megvédeni magát, amíg itthon vagyunk én szívesen elviszem magammal, és szerintem Liam is csatlakozna, aztán amikor elkezdünk promózni meg turnézni elküldjük nyaralni a csajomhoz. Taníthatna neki mindenfélét, elvihetné magával fotózásokra, ami tök jó lenne számára, nem? Mit szólsz hozzá?
- Király - motyogom - és ez nekem azért jó mert?
- Ha igazán összebarátkozunk nem zárhat ki téged az életéből, és Giginek nagyon jó a beszélőkéje, talán sikerülne megváltoztatni az álláspontját  azzal a dologgal kapcsolatban.
- Azzal barátkozol akivel akarsz, Zayn - tolom el magam elől a tányért - nem hiszem, hogy az áldásomra vársz.
- Nem - jelenti ki - csak azt akartam, hogy tudd, mert fontos vagy nekünk, mindannyiunknak, te is, és Hazel is.
- Azt mondta, hogy zaklatom? - remeg meg a hangom.
- Nem - sóhajt nagyot - csak megijedt, amiért részegen vezetni akartál, felhívta G-t, ő meg engem. Nem fél tőled, Niall, csak nem akarta, hogy veszélybe sodord magad.
- Aha - bólintok aprót - kösz, hogy nem hagytad, meg a kaját is.
- Szedd össze most már magad, jó? Nem dőlt össze a világ.
- A tiéd nem - jegyzem meg epésen, majd felállok -  megyek aludni.
- Oké - tápászkodik fel ő is, figyelmen kívül hagyva a megjegyzésem - bemegyek a vendégszobába.
- Jó - vetem oda, majd nagyot nyelek. Azt a szobát legutóbb Hazel használta, amikor még fogalmam se volt semmiről, és nem is volt köztünk semmi az én vágyakozásomon kívül. Jó lenne visszamenni ahhoz a naphoz, amikor először viselkedett olyan igazán kedvesen velem, sütit sütött, és velem vacsorázott.
Megszaporázom a lépteim, bár többször megbotlok miatta a lépcsőn. Eljutok arra a pontra, hogy nem csak az egész világból, és benne az összes emberből van elegem, hanem saját magamból és az egyre jobban lüktető fejemből is, úgyhogy már nem akarok semmit, csak lefeküdni az ágyamba és megpróbálni aludni, még úgy is, hogy csak dobálom magam. Bár velem nem történt soha olyan dolog, ami lelkileg annyira megrázott volna, hogy rémálmaim legyenek, most rendszeresen felijedek éjszakánként keresve magam mellett a lányt, akinek szüksége van rám, és nekem is rá, a rémálom pedig az, hogy nem találom a helyén.

Hazel Clark

Éppen a padlón ülök, és az egyik fiókban talált pici zseblámpát használva játszok a macskámmal, amikor kopognak. Nem emlékszek rá, hogy valaha is járt volna itt Zayn, úgyhogy nagyon óvatosan közelítem meg az ajtót, és dugom ki rajta a fejem.
- Szia! - derül fel a fiú arca, miközben sután int egyet.
- Szia - húzom kicsit kényszeres mosolyra a szám, és beljebb engedem.
A cicám ahogy meglátja beiramodik a kanapé mögé, és egészen meglapul. Magamra emlékeztet, mert úgy tűnik, ő sem felejtette el, hogy egyszer valaki mit tett vele, elővigyázatos, óvatos, és a lecsapott füleiből meg abból ítélve, hogy legszívesebben valószínűleg köddé válna félős is.
- Ez a cicád volt? - pislog meglepetten Zayn.
- Aha, egy kicsit félénk - leguggolok a kanapé elé és kinyújtom a kezem, hogy megsimogassam, és az ölembe vegyem. Tudnia kell, hogy itt senki nem bántja, ahogy nekem is tudnom kellene.
- Szia haver - mosolyog rá, és végigsimít az apró buksin.
- Valaki kidobta - hajtom le a fejem, és különös gyengédséggel érintem meg a puha szőrszálakat.
- Szemétláda - motyogja az orra alatt bosszúsan, én pedig apró bólintással jelzem, hogy egyetértek.
- Hogy van Niall? Kérsz valamit enni vagy inni?
- Nem, köszi, ettünk mielőtt eljöttem. Összeszedte magát, vagy hát összeszedettebb az éjszakai akciójához képest.
- Nagyon sajnálom, hogy felvertelek, tényleg...  - kezdem, de szinte azonnal a szavamba vág.
- Nagyon is jól tetted, teljesen elszállt az agya, mire odaértem már indult volna, tárva nyitva hagyva a házat, meg mindent, és járni se tudott egyenesen.
Rémülten pislogok, el sem tudom képzelni Niallt ilyen állapotban, és csak az zakatol a fejemben, hogy ezt én csináltam vele, miattam ilyen.
- Hé, Haze - összerezzenek, amikor óvatosan megsimogatja a karom - nem a te hibád, mi mindannyian hajlamosak vagyunk hülyeségeket csinálni, ha szomorúak vagyunk.
- Miattam szomorú - nyelek nagyot, és a macskával az ölemben leülök a kanapé szélére. Erre Zayn se tud mit mondani, mert ez az igazság, Niall miattam szomorú, tehát az én hibám, hogy az életét veszélyeztető dolgokra készül, és teljesen kifordult önmagából.
- Csak jót akarsz neki - telepedik le mellém - bár az relatív, hogy mi a jó neked, és neki.
Nagyot nyelek, remélve, hogy az összes feltörni kívánkozó könnyem eltűnik. Egy szánalmas bőgőmasina lettem, mióta kitálaltam, és most újra meg kell tanulnom visszatartani őket, és nem kiborulni mindenen.
- Na, de nem azért jöttem, hogy róla beszélgessünk, feltéve ha te épp azt szeretnéd - hevesen megrázom a fejem, mire elmosolyodik - mit szólnál hozzá, ha elmennénk együtt valahová?
- Hová? - nézek rá értetlenül, és egy pillanatig jobban szorítom magamhoz a cicám, mert inkább mégsem akarok kimozdulni, jó nekem itt, egyedül.
- Egy különleges helyre - mosolyog sejtelmesen - G ötlete volt, és szerinte tetszeni fog, meg szerintem is. Mit szólsz hozzá?
Feszengve, vonakodva nézek a szemébe, az igazság az, hogy nagyon nem akarok emberek közé menni, és borzasztóan félek attól, hogy valaki odajönne hozzám és esetleg kérdezne valamit a múltamról, meg hát a macskát sem kellene egyedül hagynom.
- Sokan lesznek? - harapdálom idegesen az alsó ajkam.
- Nem - rázza a fejét, és biztató tekintettel néz rám, mielőtt kijátszaná azt a kártyát, amire úgyis tudja, hogy ráharapok. - Hozhatod a géped is, ha nem tetszik a dolog fotózhatsz, biztos vagyok benne, hogy jó képeket tudnál készíteni.
- Rendben - bólintok beleegyezően.
- Király! - vigyorodik el, mire önkéntelenül is elmosolyodok. - Vegyél fel, vagy hozz magaddal valami kényelmeset, meg sportcipőt, útközben beugrunk hozzám is, hogy átöltözhessek.
- Oké - sóhajtok nagyot, és feltápászkodok, de a lépcsőn kénytelen vagyok megfordulni. - Mi legyen a cicával szerinted?
- Hát, nem maradhat itt egyedül? - vakargatja a tarkóját, de a kétkedő arcomat látva gyorsan előáll egy új ötlettel. - Harry vigyázhat rá, beszélek vele amíg öltözöl, rendben?
Harry természetesen beleegyezik, bár Zayn eltökélt arcát látva nem hiszem, hogy egyáltalán lenne más választása, mindenesetre örömmel fogad engem, és a macskámat is, miközben pedig szorosan magához ölel mond valamit, amit Niallön kívül talán még senkitől sem hallottam.
- Hiányoztál!
Könny szökik a szemembe, de elfojtom őket, és inkább viszonzom az ölelését. Még mindig nem szeretem, ha megérintenek, de ez most más, mert tudom, most már tényleg, hogy ők soha nem bántanának, a cicámat is pont azért merem rábízni, mert tudom, hogy a lehető legjobb helyen lesz ezalatt a néhány óra alatt.
- Te is hiányoztál nekem - motyogom, és komolyan is gondolom, mert bár az időm nagy részét Niallel töltöttem Sydneyben, szerettem azokat a pillanatokat, amikor mindannyian együtt voltunk, és nagyon megkedveltem ezeket a fiúkat.
- Sajnálom ami veled történt, Hazel - mondja nagyon halkan, közben pedig megsimogatja a hajam. - Ha tudok bárhogy segíteni, csak szólj, rendben?
- Köszönöm - bólintok aprót, és mosolyt erőltetek az arcomra. - Már az is óriási segítség, hogy vigyázol rá.
- Ez természetes - mosolyog, és kinyújtja a kezét a macskám felé, aki Zayn mellkasához húzódva dorombol. Úgy tűnik, a kezdeti bizonytalansága ellenére gyorsan megkedveli az embereket, gyorsabban, mint én, mert a nyakát nyújtogatva megszagolgatja Haz kezét, majd belesimítja a fejét a tenyerébe. - Azt hiszem, jól kijövünk majd - neveti el magát, és kiveszi a cicát Zayn kezéből.
- Igen, úgy tűnik - vakargatom meg a füle tövét.
- Amúgy mi a neve?
- Hát, az még nem igazán van - vonom meg a vállam kissé elpirulva.
- Nemár! - mondják szinte teljesen egyszerre, ami nem kicsit félelmetes. - Sürgősen ki kell találnunk valamit! - parancsol rám Zayn.
- Oké - bólintok gyorsan.
- Kösz még egyszer, Haz, hogy vigyázol a kis szőrmókra - mondja hirtelen, és megfogja a kezem - most már nekünk mennünk kell.
Elbúcsúzunk egymástól, bár azt túlzás búcsúzásnak nevezni, hogy integetek, miközben Zayn után botladozok. Észreveszi a feszengésem, mert egy idő után úgy kapja el a kezét, mintha megégettem volna, és tágra nyílt szemekkel néz rám.
- Te jó ég, ne haragudj, Hazel!
- Semmi baj - mosolygok rá.
- Csak kiment a fejemből az a dolog, ne haragudj, nem akartam semmi olyat csinálni, amivel megijesztelek, vagy amit nem akarsz - hadarja.
- Nem csináltál - nézek a szemébe - nincs semmi gond, Zayn.
- Biztos? - nyitja ki előttem az autója ajtaját, és áthatóan néz.
- Nem ülnék be a kocsidba, ha veszélyben érezném magam - nyomatékosításképp bepattanok az ülésre, és kitartóan mosolygok rá.
- Csak szólj, ha nem tetszik valami, oké?
- Oké - bólintok.
Néhány percnyi autózás után leparkol egy óriási ház előtt, ami ugyanolyan drágának tűnik, mint amilyenben a barátai laknak, mégis egy kicsit más, mert a szépen metszett fák és bokrok között felfedezek néhány flakon festéksprayt.
- Szeretnéd megnézni a kedvenc szobám? - vigyorog rám szélesen, miután beenged az óriási házba.
- Persze - mosolygok vissza.
Felszalad az emeletre, én pedig követem, és bár azt mondtam neki, hogy nem félek, mégsem tudok úrrá lenni a paranoiámon, és a hülye gondolataimon.
- Itt szoktam művészkedni - tár ki előttem egy ajtót, ami egy nagyon színes, és nagyon festékillatú szobába vezet, ahol a falakon mindenféle színes minta van, a padlót pedig festékspray-k borítják.
- Nahát! - nyílnak nagyra a szemeim. - Ezeket te csináltad?
- Aha - vágja rá büszkén - szeretnéd kipróbálni? - kap fel egy flakont, és fúj egy Z betűt a falra. - Én addig átöltözök.
- Rendben - bólintok, és vonakodva elveszem tőle a spray-t, meg a maszkot, amit a kezembe nyom.
- Egy perc és itt vagyok - szalad ki, én pedig magamra maradok a színektől sziporkázó szobában.
csak egy másik színnel fújom át az általa rögtönzött Z betűt, utánozva azt a stílust, amit mindenhol látok.
- Kész vagyok - jelenik meg, és érdeklődve nézi, ahogy precízen befejezem a fújást. - Ha esetleg van kedved, legközelebb átjöhetsz, és fújhatunk valamit együtt, kint is van egy fal, amihez már hozzákezdtem, de kifogytam az ötletekből.
- Oké - vágom rá, és magam is meglepődök ezen, mégsem szívom vissza, mert az ő arca is felderül, amiért beleegyezek.
Szükségem van barátokra, bár talán nem feltétlenül Niall barátaira kellene ráakaszkodnom, de jelenleg egyedül ők nyitnak felém, és csak bennük bízok meg annyira, hogy képes legyek hányinger nélkül a közelükben lenni.
Meglepődök, amikor Zayn egy edzőterem előtt parkol le, és egy kicsit meg is dermedek az ülésben, mert éppen izmos, nagydarab, és harsány férfiak hagyják el a helyet.
- Haze - szólít meg óvatosan - nem kell megijedned tőlük, rendesek.
- Igen? - fonom magam köré a karjaim, és gyanakodva nézek az alakok után.
- Igen, ismerem őket, nem kell aggódnod, nem vinnélek olyan helyre, ahol veszélyben lennél, és amúgy sem leszel egyedül, itt vagyok veled - mondja megnyugtatóan, és ettől egy kicsit tényleg jobban érzem magam.
- Mit akarsz itt csinálni?
- Hát verekedni - oldja ki a biztonsági övét széles mosollyal az arcán - és te is azt fogsz, hogy megtanuld megvédeni magad az olyan szararcú alakokkal szemben, mint amelyik bántott.
Kétkedve nézek rá, nem vagyok egy erőszakos típus, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lenne jó, ha nem érezném védtelennek magam.
- Jó - sóhajtok nagyot, és gyorsan kiugrok a kocsiból, még mielőtt meggondolhatnám magam.
- Ez a beszéd! - kiáltja, és utánam iramodik, viszont amikor belépünk a magabiztosságom olyan gyorsan tűnik el, mint amilyen gyorsan jött, és nekihátrálok a mellkasának, miközben menekülőre fognám a dolgot.
- Inkább majd máskor - hebegem, de megállít, és gyengéden magával húz egy alak felé, aki kicsit kevésbé kigyúrt, mint azok, akik veszettül püfölik a bokszzsákokat, vagy éppen egymást, és egy ringben áll egy lány mellett, aki bizonytalanul ütlegel egy zsákot.
- Szevasz Matt! - kapaszkodik fel a ring szélére, és beszél valamit a férfivel, aki néhányszor rám pillant, és közben bólint.
- Ki ez? - kérdezem miután leugrik, közben pedig akaratlanul is közelebb húzódok hozzá. Nem érzem itt jól magam.
- A személyi edzőm - tájékoztat - heti kétszer én is ide járok, néha Liam is szokott jönni, mostantól pedig te is fogsz, persze csak akkor, ha tetszik a dolog.
- De én...
- Én fizetem - fojtja belém a szót - te leszel a partnerem, ő csak megtanítja neked az alapokat, utána velem fogsz gyakorolni.
Csak tátogni meg pislogni bírok a megdöbbenéstől, miközben ő arról hadovál, hogy rövid időn belül bárkivel elbánok majd, és nem lesz okom félni, én viszont nem vagyok ilyen biztos benne, főleg nem akkor, amikor bokszkesztyűben, idétlenül álldogálok az egyik zsák előtt, a Matt nevezetű alak pedig megmutatja, hogy hogyan kell tartanom a kezeim, mi a helyes pozíció, és hogyan vigyem be az első ütést, ami után ő úgy megüti a láncon lógó zsákot, hogy ijedtemben óriásit ugrok.
- Most próbáld meg te - fojtja el a mosolyát. Segélykérő pillantást vetek Zayn felé, de őt lefoglalja, hogy a saját bokszzsákját verje szét.
- Jó ötlet ez? - harapdálom az alsó ajkam.
- Persze, csak üss egyet, és adj bele mindent!
Bizonytalanul elhelyezkedek úgy, ahogy mutatta, bár kicsit összerezzenek, amikor megfogja az arcom elé emelt, kesztyűbe rejtett kezeim, és lejjebb igazítja őket. Bizonyára tudja, hogy ki vagyok, mert mentegetőzve bocsánatot kér, és elrántja a kezeit. Az első ütésem elég gyenge és bizonytalan, de magamra vonom vele Zayn figyelmét, aki addig leáll, és biztat egy erősebb, bátrabb ütésre. Hirtelen felrémlenek előttem az emlékek, amik többnyire álmomban kísértenek, érzem a durva érintéseket, és a fájdalmat, a félelem helyett viszont most a düh lesz úrrá rajtam, mert sosem tudtam visszaadni azt a fájdalmat, amit én éltem át. A kezem meglendül, és óriási ütést viszek be a zsáknak, a testemben pedig felszabadul valami, ami ösztönöz a következőre, mígnem végül addig püfölöm, amíg Matt rá nem akaszkodik a zsákra, Zayn pedig sokadjára megszólít. Zihálva, izzadtan, zsibbadó kezekkel emelem fel a fejem, és valami oknál fogva mosoly árad szét az arcomon, amikor a fiú döbbent, barna szemeibe nézek.
- Hű - böki ki - kétszer is meggondolom ezután, hogy biztos akarok-e veled edzeni.
Nevetni kezdek, az oldalam szúr, a hajszálaim pedig a tarkómhoz és az arcomhoz tapadnak, de mintha valami nehéz súly, ami eddig a lelkemen csüngött, most leszakadna. Zayn karjaiba vetem magam, és megpróbálom minden hálám belesűríteni az ölelésembe, mert életemben először végre úgy érzem, hogy nem vagyok egy védtelen kislány, akit bármikor megtámadhatnak, vagy aki bármikor átélheti újra azt, hogy egy beteg férfi játékszere legyen.

4 megjegyzés:

  1. Drága csodálatos irónö.. szégyenlem magam hogy nem vettem minden rész utän a färadsägot, hogy megköszönjem a frenetikus új részt.. minden betüt élvezettel olvasom.. tökéletes, perfekt. Szurkolok Nial- nek mert imädom... és hät ilyen barätojat akarok.. elbüvölö.. ja és puszi Hazelnek.. nagyob szeretem.. és köszönön a részt. Két blog äll az 1. Helyen a szívemben... és az egyik az ez a blog
    Pusziiii

    VálaszTörlés
  2. Nessa!

    Kicsit sok ez nekem egyszerre de azért megpróbálom értelmesen megfogalmazni a gondolataim.
    Elképesztőn fantasztikus rész lett, imádom ahogyan Zayn gondoskodni próbál Hazel-ről. Niall pedig még részegen, büdösen és kócosan is rettenetesen imádni való, annyira aranyosan csinálja még ezt is! :3
    Bár nagyon fáj érte a szívem, bármennyire is "csak egy történetről van szó", borzasztó azt olvasni, hogy szenved pláne hogy tudom; ebből az állapotból csak egy ember rángathatná ki de jelenleg őt is ki kell rángatni egy bizonyos állapotból.
    Remélem Hazelben ezek után elindul majd valamiféle gyógyulás, biztos vagyok benne, hogy a többiek nagyon sokat fognak ebben segíteni neki még ha lesz is olyan hogy ezt majd nem hagyja.
    Rettenetesen imádom ezt a történeted is, már mondtam egy párszor de azért elmondom mégegyszer milyen fantasztikus fantasztikus Író vagy, minden egyes szavad úgy ittam magamba mint virág a napfényt, egyszerűen csodálatos! Teljesen leköti a gondolataim, magával ragad és a végén csak azt tudom mondani, hogy csessze meg, megint várjak egy hetet! DE MINDIG MEGÉRI.
    Remélem, hogy még sok sok évig szenvedhetek azon mikor olvashatok még többet tőled!

    Imádlak: Szandi ♥♡

    VálaszTörlés
  3. Hazel vègre kicsit kinyílik. Niallnek is erre van szüksège, hogy Hazel biztonsàgban legyen.
    Várom a következő rèszt.
    Puszi

    VálaszTörlés
  4. Drága egyetlen Nessám!

    Ezer éve már, hogy jelentkeztem nálad, nagyon sajnálom, hogy így eltűntem meg minden.
    Bevallom neked őszintén, le vagyok maradva ezzel a bloggal, de annyira, hogy még nem volt időm elkezdeni sem. DE, ezt a részt elolvastam és annyi de annyi minden emlék felbukkant bennem..Imádom, hogy TE el tudod érni azt, hogy pár mondatod által újra és újra beleszeretek ezekbe a csodákba. Egyik pillanatról a másikra.
    Nem ismerem még a karaktered, de igencsak felkeltette az érdeklődésem, mi történhetett korábban. Úgyhogy, most bele is vetem magam, nem is tudok jobb elfoglaltságot, mint téged olvasni!

    Rajongásom még mindig határtalan: Csoda vagy! ♥♥♥
    Sophie

    VálaszTörlés