2016. október 21., péntek

18.rész

Sziasztok! 
Még egyszer bocsánatot szeretnék kérni a múltheti kimaradásért, most azonban itt vagyok, bár nem a legjobb résszel, de perpillanat örülök, hogy legalább ez megvan. Jövőhéttől szerencsére elkezdődik az őszi szünet, amit arra fogok fordítani, hogy megírjak néhány részt előre, és így ne legyenek csúszások, valamint pocsék fejezetek a közeljövőben. Elnézést kérek azért is, mert ilyen váltakozóak a betűtípusok/méretek, egyszerűen nem tudok mit kezdeni vele, hiába próbálom átállítani, így adja ki a rendszer, szóval bocsánat, remélem, hogy nem túl zavaró.
N.x
 
Hazel Clark 

Az elkezdődött nyári szünetem első napján még annyira sincs kedvem az élethez, mint máskor. Karikás szemekkel, borzos hajjal, és úgy összességében teljesen csapzott és szétesett külsővel dugom ki az orrom a szobámból, és vánszorgok le a konyhába, hogy megnyugtassam valamivel az ételért tomboló gyomrom. Ismételten órák óta ébren vagyok, a mai rémálmom azonban más volt, mint az eddigiek, új, mert ezúttal arcot kötöttem a személyhez, aki 8 éves korom óta kísért, mégpedig Niallét. Nagyon jól tudom, hogy ennél nagyobb hülyeséget már nem szülhet az elmém, és bár nem tudatosan csináltam, haragszom is magamra emiatt, de nem tudok gátat szabni ennek, sosem tudtam, az elmém és az emlékeim saját életet élnek.
Kinyitom a hűtőt, és az első dolog, amivel szembesülök a tegnapi ebédünk ugyanabban az állapotban, ahogy már akkor is volt, csak valamikor bevághattam a fölső polcra. Óriásit sóhajtok, ez a mai nap első jele, hogy jobb lett volna, ha fel sem kelek,.
Kiveszek egy joghurtot és bevágom a hűtő ajtaját, a nap további részében próbálok majd nem gondolni az ételre, amit magában rejt, és amit nyugodtan, egy kellemes beszélgetés során, egymás társaságában elfogyaszthattunk volna, ha képes vagyok befogni a szám. 
Levágódok a kanapéra, ezzel együtt pedig eldöntöm, hogy itt fogom tölteni a napom, és semmit sem fogok csinálni, mindenki jobban jár, azonban ez a semmittevés nem tart túl sokáig, és a gyomrom feszülten ugrik össze, hogy visszaküldje az alig megevett joghutot, amikor halkan kopognak a bejárati ajtón.
Elgondolkodok azon, hogy egyszerűen nem nyitom ki, inkább pakolom össze a cuccom és élem mostantól a hajléktalanok életét, mint hogy Niall szemébe kelljen néznem és ismét megmagyaráznom a történteket. Némi gondolkodás után viszont rájövök, hogy Niall valószínűleg látni sem akar, abból ítélve, ahogy elment innen, de ez így a legjobb, talán rájött, hogy nem akarja, hogy bármi köze is legyen hozzám, egy ilyen reménytelen lányhoz. 
Összeszedem magam, talán csak a postás az, valami olyan levelet hozhatott, amit alá kell írni, vagy Louis, mert szeretné megnézni a lakást, vagy csak akar valamit ezzel kapcsolatban. Az ujjaimmal fésülgetve a kócos hajam úgy közelítem meg az ajtót, mintha bomba lenne rászerelve.
- Szia! - megdöbbenve nézek az ajtóban álló mosolygós lányra, és a szívem legmélyén azonnal tudom, hogy mit keres itt, a torkomban pedig a háromszorosára duzzad a benne tanyázó gombóc. - Bejöhetek?
- Persze - motyogom, az arcomat megdörzsölve lépek hátrébb és tárom szélesebbre az ajtót. Keresem a kezében a gyerekeit, még a folyosóra is kinézek, hogy nincs-e ott a férje a két kis aprósággal, de csak a tátongó üresség fogad. Feszengve fordulok meg, legszívesebben konkrétan megkérdezném tőle, hogy mit keres itt, mit akar tőlem, de nincs bátorságom hozzá, helyette zavartan végigsimítok a csapzott hajamon. Szégyellem a külsőm, ma még csak igényem sincs arra, hogy rendesen felöltözzek és összeszedjem magam, ő viszont gyönyörű, pedig két kisgyereket kell ellátnia, és jogosan lehetne szétesett, nem úgy, mint én.
Nem tudom, hogy mit mondhatnék, egyre kínosabban érzem magam, de megtöri a csendet, és annak ellenére, hogy azt hiszem, azért van itt, mert dühös, a hangja barátságos.
- Megiszunk egy teát? - mosolyog rám, eltűr néhány szőke tincset az arcából és barátságosan a szemembe néz.
Aprókat bólintok és remélem, hogy arra gondol, hogy itt bent teázzunk, mert nem akarok sehová sem menni. Elsétálok mellette és a konyhába megyek, hogy vizet forraljak, és két bögrébe teafüvet tegyek, közben hallgatom a szűnni nem akaró barátságos fecsegését a lakásomról és a beilleszkedésemről, amivel az a célja, hogy feloldódjak.
Összerándul a gyomrom, amikor sípolni kezd a teafőző, higgadtságot erőltetve magamra vizet öntök a bögrékbe, és az asztalra helyezem őket a citromlé és édesítő társaságában.
- Tejet kérsz hozzá? - intézek most először egy egész mondatot hozzá.
- Nem, köszönöm, sosem értettem, hogy ti, angolok, hogy tudjátok ezt meginni - nevet, de nem bántó szándékkal.
- Én ír vagyok - emelem fel kicsit a fejem, és elfogadom a felém nyújtott citromlevet. Lehet, hogy a hazámból elmenekültem, de sosem tagadtam meg a származásom.
- Bocsánat, biztos említette Niall, de teljesen kiment a fejemből - a bűntudata valódi, pedig igazán nem nagy dolog a tévedése, az jobban zavar, hogy felhozza a fiú nevét.
Csendesen beízesítem a teám, ellenben ő leteszi a kanalat a bögréje mellé, és a halk, fémes csilingelés belehasít a csöndbe.
- Nézd, Hazel, azt hiszem, tudod, hogy miért vagyok itt - fog bele, én pedig szólásra nyitom a szám, bár nem tudom, hogy mit akarok mondani. Hogy sajnálom? Nem akartam bántani a barátját, épp ellenkezőleg, megvédeni akartam saját magamtól és attól a rengeteg rossztól, amit cipelek a hátamon. - Nem tudom, hogy mi történt - rázza a fejét, és a hangjában némi keserűség bujkál - de látom, hogy a legjobb barátom hibáztatja magát valamiért, és elzárkózik tőlünk, én pedig nem fogom ezt hagyni. Ne hidd azt, hogy haragszom rád, mert nem, és nem is azért vagyok itt, hogy meggyanúsítsalak bármivel is, csupán egy dolgot szeretnék mondani. Niall a legjobb barátom, sőt, annál sokkal több, és még sosem láttam ilyennek. Elfogadom, ha nem akarsz vele lenni, bár meg nem értem, ő is elfogadja, csak légyszíves ezt finoman közöld vele, mert nem olyan kemény fiú, mint amilyennek mutatja magát - amikor óvatosan ránézek látom, hogy tényleg csak a jóság, és az vezérli, hogy megvédje a barátját, de a tekintetében ott van valami, amit talán egyszer láttam az anyám arcán. Ez a valami az, hogy képes lenne foggal-körömmel küzdeni érte, és az élete árán is megvédeni bármitől, ha kell, akkor tőlem is, és ezt jól teszi. Ha valaki távol tudja tartani Niallt tőlem, akkor az ő.
- Nem akartam megbántani - szalad ki a számon, és ezt követően legszívesebben azonnal leharapnám a nyelvem.
- Tudom - mosolyog, és belekortyol a teájába. Talán nekem is ezt kellene tennem, de a kezeim működésképtelenek, újra és újra lejátszom magamban azt a pillanatot, amikor folyamatosan beszélve hozzám egyre közelebb hajolt, és akartam hogy megtegye, egészen addig a pillanatig, amíg az agyam át nem kapcsolt kattant funkcióba. Attól kezdve már csak a félelemre emlékszek, arra a fajtára, amikor a védtelen kiskutya összepisili magát, én pedig elájulok. Amikor magamhoz tértem nem rá haragudtam, hanem magamra, mert beleláttam egy sötét, fájdalmat és szenvedést hozó alakot abba a fiúba, aki a megismerkedésünk első pillanatától kezdve a kívánságaimat lesi, és aki meglátott bennem valamit.
Magamat nem menthetem meg, de őt igen, és ezért kell minél messzebbre löknöm, elérni, hogy csak egy kellemetlen emlék legyek számára, nem több.
- Nem bánnád meg, ha adnál neki egy esélyt - hirtelen mintha ledobná magáról a komolyságot, hogy ő egy anya, feleség, és előbújik az a huszonéves lány, amilyen akár én is lehetnék - Niall fantasztikus srác, csak ismerd meg egy kicsit jobban.
Belenézek a görcsösen reménykedő szempárba, és megdöbbenten látom, hogy ez a lány valamiért mennyire akarja, hogy esélyt adjak a barátjának.
- Nem vele van a baj - tördelem a kezeimet, ennél többet nem tudok mondani.
- Nem, vele tényleg nincs semmi baj, de veled sem - nagyot kortyol a teájából és olyan bizalmasan néz rám, mintha nem csak Niall barátja lenne, hanem az enyém is. - Tényleg nem azért jöttem, hogy beleszóljak bármibe is, mert ez a ti dolgotok, és a te döntésed, hogy mit szeretnél, csak néha úgy érzem, hogy muszáj megvédenem őt. Nélküle nagyon sok minden nem úgy lenne most az életemben, ahogy van, és ezt viszonozni szeretném, még úgy is, hogy ő ezt nem várja el.
- Szerencsés, hogy ilyen barátja van - szólalok meg, mert úgy érzem, hogy muszáj reagálnom valamit, ezzel együtt viszont még jobban elönt a bűntudat.
Ha Mira úgy érezte, hogy közbe kell lépnie, valószínűleg szörnyen magára vette a tegnapi viselkedésem. Tönkre fogom tenni, már most elkezdtem, és ha nem távolodok el tőle amennyire csak lehet, akkor ez csak rosszabb lesz.
- Neked is lehet - költözik át a szemben lévő székről mellém. - Ha nem akarsz tőle semmit, akkor legyetek csak barátok, mindenki nagyon kedvel téged, Hazel, én a legjobban, és szeretném, ha jóban lennénk. Pizsibulikat nem garantálok, hacsaknem te alszol nálunk, és megbocsájtod, hogy néha berohanok a fogzó gyerekeimhez, a másik dolog pedig, hogy mivel nekem egy öcsém van, aki az idióta haverjaival megkeserítette a gyerekkorom, nem vagyok túl jó a lányos dolgokban. Kivéve a hisztiben, azt hiszem, abban még mindig kiemelkedően teljesítek, bár a lányom talán hamarosan beér - magamat is meglepem azzal, hogy hangosan nevetni kezdek, ő pedig csatlakozik hozzám - egyébként azt mondják, hogy egész jó barát vagyok, de lehet hogy csak félnek tőlem.
- Nem hinném - dörzsölgetem az arcom, ami kicsit megfájdult a nevetéstől. - Hol vannak egyébként a kisbabáid?
- Apucival, van egy kis dolga a stúdióban, úgyhogy amíg én itt vagyok ők elintézik azt, és elmennek bevásárolni. Kaptam egy kis szabadidőt - mosolyog, és bár azt várnám, hogy aggódni kezd, vagy legalább látok valami olyat az arcán, ami erre utal, ő csak nyugodtan megissza az utolsó korty teát a bögréből.
- Nem furcsa, hogy nincsenek veled? - szakad ki belőlem. - Nem aggódsz miattuk?
- Egy anya mindig aggódik - mosolyog lágyan - de a lehető legjobb kezekben vannak, nincs mitől félnem, Liam egy percre sem veszi le róluk a szemét.
Rólam egészen pontosan egyetlen percre vette le a szemét anya, életre szóló leckét kapott ő is, és én is. Bár sosem lesz gyerekem, biztos vagyok benne, hogy ha lehetne, még azt sem engedném senkinek, hogy megérintse őket, vagy túl közel menjen hozzájuk 
 - Átjöhetnél valamikor, ha nincs más dolgod, és persze van kedved - bár valószínűleg sosem fogom elfogadni a meghívását, azért bólintok egy aprót és visszamosolygok rá. 
- Tetszettek a képek? - dobom fel az egyetlen témát, amiről tudok, és szeretek is beszélni, a fotózást.
- Igen, nagyon! - derül fel az arca. - Sajnálom, eddig még nem is volt alkalmam rendesen megköszönni, de fantasztikusak lettek, és szeretném, ha te fotóznál a keresztelőkön is, ha elvállalod. 
Egy pillanatra elkerekednek a szemeim, de gyorsan rendezem a vonásaim és higgadtságot varázsolok az arcomra, hogy ne látszódjanak az agyamban vadul pörgő fogaskerekeket. Visszagondolok a borítékra, amit egy kis vita után Liam végül ellentmondást nem tűrve a kezembe nyomott, és ezzel elrendezték több hónapra a megélhetésem körülményeit. Az az énem, aki mindenképpen szeretne kivergődni abból az életformából, amit folytat, gyorsabb, mint a józanul gondolkodó.
- Persze - vágom rá - nagyon szívesen.
- Tényleg? - kérdezi meglepetten. - Csodás, nem is tudod, hogy mennyire örülök ennek, Hazel! - borul a nyakamba hirtelen, és megölelget.
Ekkor jövök rá arra, hogy amit vállaltam, az egy újabb közös esemény Niallel, nem is akármilyen, hiszen ő lesz az egyik büszke keresztapa.
- Természetesen minden költséget mi állunk, az utazást és a szállást is, és ugyanúgy, ahogy a születésnapjukon, itt is szeretném, ha nem csak dolgoznál, hanem vendég is lennél - hadarja olyan izgatottan, mint egy kisgyerek
- Utazás? - kérdezem megszeppenve. - Szállás?
- Az öcsém, Luke lesz Noah keresztapukája, és szeretnénk, ha otthon, Sydneyben lenne a keresztelő, hiszen mi ott nőttünk fel, és mégiscsak csörgedez egy kevés ausztrál vér is a kis ereikben.
Hirtelen minden vér kifut a fejemből és lesápadva nézek rá, életemben egyszer ültem repülőn, és utaztam a szülőhazám határain kívülre, azóta pedig nem mentem haza, most meg hirtelen az ölembe esik egy ingyen ausztráliai utazás?
- Ezt nem fogadhatom el - rázom a fejem. - Sajnálom, így nem vállalhatom...
- Még szép, hogy vállalhatod - háborodik fel kissé, és meglátom benne a sokat emlegetett, de jól elrejtett énét, aki mindig eléri amit akar. - Ez igazán nem nagy dolog, Hazel, szeretnénk, ha te fotóznál, és ahogy az összes vendég költségeit mi álljuk, úgy a tieidet is, erről nem nyitok vitát sem én, sem Liam.
Szerencsére a telefonja közbeszól, és ad nekem egy kis időt a gondolkodásra, a füleim azonban pofátlanul jól működnek, és amíg az ajkamat harapdálva próbálok kiagyalni most már valami elfogadható kifogást, elcsípek néhány szót, és boldog babanevetést a telefonból. 
- Sajnálom, de lassan mennem kell, végeztek, és hamarosan megéheznek a manók - mosolyog kissé kipirult arccal. - Később felhívlak, vagy megírom neked a dátumokat, és megbeszélünk mindent.
- Rendben - bólintok aprót.
- Nagyon örülök, hogy tudtunk beszélgetni egy kicsit, és köszönöm a teát - ölel át ismét, amikor felállok, hogy kikísérjem az ajtóig. - Tényleg bármikor nagyon szívesen látunk, csak írj egy üzenetet, vagy csörögj rám, és valaki érted jön, hogy elhozzon.
- Köszönöm - paskolom meg tétován a hátát.
- Akkor majd találkozunk - húzódik el, és vidáman integet, miközben kilép az ajtón.
Ezek után még fáradtabbnak érzem magam, mint amilyen eddig voltam. Felsétálok az emeletre anélkül, hogy elpakolnék magunk után, és elöblíteném a bögréket. Szeretnék bebújni az ágyamba és aludni egy kicsit az ablakon besütő napfényben, de ahogy belépek megtorpanok, mert innen pont rálátok arra, amikor Mira kilép a házból. A kocsi vezetőülés felőli oldala azonnal kitárul, ő azonban már félig bemászott a hátsó ülésekre, hogy köszönjön a csemetéinek, csak ezután omlik úgy a férje karjaiba, mintha időtlen idők óta nem találkoztak volna. Nem is tudom igazán, hogy mit érzek, miközben nézem őket, bűntudatom van amiatt, mert kukkolok, mégsem tudom elfordítani a fejem. Már-már irigykedve nézem, ahogy a fiú szeretetteljesen magához öleli és puszit nyom a feje búbjára, majd kissé elhúzódva a száját is az övéhez érinti, hogy azután a kezét szorongatva odakísérje az autó másik oldalához, és udvariasan kinyissa neki az ajtót.
Kíváncsi lennék rá, hogy vajon milyenek lehetnek otthon, amikor csak négyen vannak, és nem látja őket senki, bár valószínűleg nem érne meglepetés. Kívülről a kapcsolatuk tökéletesnek tűnik, boldognak, harmonikusnak, a gyerekeik kiegyensúlyozott, mosolygós babák, akiket mindennél jobban szeretnek a szüleik. Nem értek a szerelemhez, a házassághoz és gyerekekhez pedig még annyira sem, de ha lenne lehetőségem, hogy egy új életet válasszak magamnak, ilyen lenne, de sajnos mesék és csodák nem léteznek, én pedig nem felejtek.


Niall Horan

Újabb sort húzok le, hogy aztán valami értelmetlent firkáljak a helyére, és 5 perc múlva visszaolvasva azt is átsatírozzam. A forgós szék óriásit nyög, amikor tehetetlenül hátravágom magam benne és a papírt galacsinná gyűrve a falhoz a vágom. Azt sem tudom, hogy mit keresek itt, egyszerűen meguntam a csendet és az egyedüllétet otthon, ezért eljöttem ide, hogy itt legyek csendben és egyedül, miközben dalírás címszó alatt baromságokat firkálgatok egy papírlapra, majd fecnikre tépem.
A gitárom biztonságos távolságban, a sarokból figyeli a dühkitöréseim, szerencsére az még nem akadt a kezeim közé, bele is pusztulnék, ha tönkretenném.
A lábammal meglököm magam, és a szék mindössze másodpercekig tartó erőtlen forgásba kezd, mióta Liam elvágódott vele még kelletlenebb és nyöszörgősebb lett, mint amilyen addig volt, csak a szeretetünk tartja életben.
Előhalászom a telefonom a táskámból és kisajátítok egy fejhallgatót, mivel nincs más ötletem, amivel elüthetném az időt, hazamenni pedig nem akarok, úgy döntök, hétezredjére is végighallgatom az új dalainkat, ezzel legalább lekötöm a gondolataimat is, hiszen ha hallom őket még mindig azon gondolkodok, hogy hogyan lehetnének még jobbak. Nem számítok arra, hogy megzavarnak, hiszen a fiúknak van programjuk, ezt a stúdiót pedig egy ideje csak mi használjuk, a bagázsunk csak akkor jön ide, ha valamelyikünk kitalálja, hogy akar még változtatni valamit. Úgy tudtam, hogy az enyém lehet mára ez a hely, éppen ezért nem fogadom szívesen a látogatómat egészen addig, amíg meg nem látom, hogy Liam oldalazik be. A keresztlányom éles, boldog visítást hallat amikor megpillant, és az apró kezeit kinyújtva hajol felém. Az egyetlen nő, aki ilyen kitörő örömmel és lelkesedéssel fogad.
- Sziasztok - húzom mosolyra a szám, és elveszem Ariát az apja kezéből, mielőtt kiugrana. - Szia Manó - simogatom meg a kevésbé lelkes, de mosolygó kisfiú arcát, majd a figyelmemet kiharcoló kislány felé fordítom a fejem és megpuszilom a dundi kis arcát.
- Csá - veregeti meg a vállam Liam, és elfoglalja a másik, jobb állapotban lévő gurulós széket, amit még nem tett tönkre. Nem úgy tűnik, mintha lenne valami különösebb oka annak, hogy itt van, főleg úgy, hogy a gyerekei is vele vannak, ebből pedig azonnal levágom, hogy valami lehet a háttérben, de nem szándékozok felhozni a témát azzal, hogy rákérdezek, mit keresnek itt. 
 - Mi az, Nyuszi? - pillantok az apróságra, amikor a mutatóujját célirányosan a pultra szegezve ficánkolni kezd a karjaimban. Természetesen tudom, hogy a gombok nyomkodásával és tekergetésével egy teljesen úgy zenei stílus mellett egy egészen más gépezetet tudna létrehozni a szerkezetből, ennek ellenére lehuppanok a már jól felmelegített helyemre és engedem, hogy apró kis tenyereivel csapkodni kezdje a kikapcsolt számítógép billentyűzetét, és mindent tanulmányozzon, ezzel felkeltve a testvére figyelmét is.
- Még most állítsd meg őket, ha van valami fontos ezen a gépen, mert még kikapcsolt állapotban is képesek törölni bármit - figyelmeztet Liam, de azért közelebb húzódik, hogy Noah is hozzáférjen. A zaj, amit csapnak egészen megnyugtató, főleg a nevetésükkel elegyedve. - Dolgozol valamin? - fog bele végül. Túl jól ismerem őt, és ő is engem ahhoz, hogy mindketten tudjuk, a beszélgetésünk értelmetlen, úgyis tudja, hogy mi a helyzet, ennek ellenére válaszolok.
- Csak próbálkozok - vonom meg a vállam - Mira otthon van?
A válaszul kapott fejrázás jobban meglep, mint az, hogy itt vannak.
- Van néhány elintéznivalója, utána elmegyünk bevásárolni, addig meg gondoltuk, hogy beugrunk hozzád.
- Ide? - vonom fel a szemöldököm, mert már unom, ahogy kerülgetjük a témát. Úgyis tudja, hogy már megint elcsesztem, én is tudom, és éppen erről szeretnék elfeledkezni ahelyett, hogy a barátaim lelkisegélyesdit játszanának.
- Nem voltál otthon, és mostanában mindig itt kötsz ki - azzal a mozdulattal, amit Mira a mai napig utál megvonja a vállát, majd kivesz egy zsebkendőt a nadrágjából és letöröl egy adag nyálat a fia arcáról.
- Ja - morgom ellenségesen, és a tekintetem Ariára szegezem, aki szünetet tart a billentyűzet tönkretételében, és az arcomat fürkészi. Lehajolok hozzá, hogy megpusziljam a feje búbját, végül mégis a karomba véve, a mellkasomhoz ölelve dőlök vele hátra ameddig biztonságos.
- Talán nem ő a megfelelő lány számodra, Ni - fog bele végül Liam, belőlem pedig akaratlanul is ellenséges, ingerült sóhaj távozik.
- Mint ahogy a többi sem volt az - jegyzem meg magamban dörmögve. - Te már könnyen beszélsz.
- Ha gondolod szólok Harrynek, és beszélgethetsz vele a problémáidról, ha szerinted én nem vagyok alkalmas már rá csak azért, mert családom van - jegyzi meg csípősen, és a karjaiban Noahval felemelkedik. Megbántottam, akkor viselkedik így, és ez emlékeztet arra, ahogy Mirát leráztam, este pedig minden ok nélkül rácsaptam a telefont Loura csak azért, mert megkérdezte, hogy Hazel beilleszkedett-e lakásba, vagy még mindig úgy viselkedik, mintha egy múzeumban lenne.
Nem akarok beszélni róla, sem hallani a nevét, mert kiborít, és nem tudok mit kezdeni vele. Szentül hiszem, hogy az a kislány, akiről a cikket találtam nem ő volt, ezért a viselkedését ráfogom arra, hogy egyszerűen ilyen a természete, mert a művészek furák. Haragudni szeretnék rá, de nem tudok, mert szándékosan nem lehet elájulni egy ártatlan kis puszi miatt, úgyhogy inkább magamra haragszok, és mindenki másra.
- Ne haragudj - motyogom, és leeresztem a lányát a combomra - nem úgy értettem.
Szerencsémre visszaül a helyére és legalább olyan gondterhelten sóhajt nagyot, és túr bele a hajába, mint ahogy érzem magam.
- Mi van veled, Niall?
Megvonom a vállam, és ahelyett, hogy a szemébe néznék, a tenyeremre helyezem Ari pici kezecskéit, és játszani kezdek velük. - Ne beszélj róla velem, ha nem akarsz, de Mira aggódik, mindannyian aggódunk.
- Miért?
- Mert elkezdted azt csinálni, amit ő csinált, ellököd magadtól a barátaidat - magyarázza. Nagyot sóhajtok, a vigyor, amit a keresztlányom intéz felém mosolygásra ösztönöz, de ez csak neki szól.
- Nem tudom - motyogom - te honnan tudtad, hogy Mira az igazi?
- Nem tudtam, addig nem, amíg el nem veszítettem. Nézd, tesó, mindannyian látjuk, hogy ez a csaj komolyabb, mint az eddigiek, és talán éppen azért adod fel minden egyes alkalommal, amikor akadályba ütközöl, mert eddig könnyen megkaptál mindenkit. Már elmondtam, de ha kell, akkor még többször elmondom, hogy döntsd el, hogy valóban akarod-e Hazelt, és ha igen, akkor kösd fel a gatyád és küzdj meg érte. Talán csak makacsabb, mint a többi lány, vagy olyan, mint Miranda, és a lelkedet is el kell adnod azért, hogy jó legyél neki - neveti el magát - de ha ő az, akit keresel, akkor megéri. Én is azt akarnám, hogy a lányom megválogassa majd, hogy kivel áll szóba, és az vegye el tőlem, aki igazán megérdemli, nem valami agyalágyult jöttment.
Aria mintha csak tudná, hogy róla van szó, egy erőteljes csapás, és kiáltás után az apró fogait kivillantva az apjára vigyorog.
- De azt hiszem, nem lesznek ilyen gondjaink - neveti el magát, és megsimogatja az arcát - a fiatal úr is megtanulja majd, hogy hogyan kell bánni a nőkkel - csiklandozza meg ezúttal Noah oldalát. A kisfiú nyálbuborékokat fújva, nevetve hanyatlik a karjai közé, míg Ari felhúzott orral vicsorog rám. Nevetni kezdek, hiszen olyan mókás kis teremtések, ők a tökéletes példái annak, hogy megéri küzdeni valakiért. Testközelből néztem végig a harcokat, amiket a barátaim vívtak, láttam, és hallottam őket sírni, és most látom, hogy boldogok egymással. Megküzdöttem velük értük, most pedig adjam fel a saját boldogságomat azért, mert nem hullik azonnal az ölembe?
Nem, én nem ilyen ember vagyok.
- Mit csináljak? - nézek rá Liamre, remélve, hogy ő tud mondani valami hasznosat, egy új utat, egy helyesebb irányt, amerről elindulhatok Hazel felé.
- Várj - paskolgatja meg nemes egyszerűséggel a vállamat - és szedd össze magad, mert szerintem pont olyan nehéz esetet fogtál ki, mint én, de ők a legjobbak.

8 megjegyzés:

  1. Drága Nessám! ❤

    Annyira, de annyira megörültem, amikor megláttam, hogy fent van a rész. Őszintén mondom, megérte rá várni, mert megint csodálatos lett, az elsőtől az utolsó betűig!
    Most már egészen biztos vagyok abban, hogy valamilyen gyógyító hatással van rám ez a blog, mert péntekre általában leamortizálódok, és megfájdul a fejem, de miután elolvasom az új részeket, minden elmúlik, feltöltődöm energiával, és újult energiával tudom folytatni a tanulást. :)
    Most pedig grátiszként* ugyan azt érzem, mint az EIW-ben, hogy egyszerre mindenkinek igazat adok, és sajnálok, nem tudom, hova kapjak, Hazel történetétől még mindíg összeszorul a torkom, Niallért a szívem szaakd meg, Mira és Liam pedig fantasztikus barátok, és szerencsére ezt ők, Niall és Hazel is tudják.
    Nehéz mindig annyi jót írni, mint amennyire tetszik a történet, mert már most annyira szeretem, hogy nem tudok mit kezdni magammal, sokszor csak ülök, és vigyorgok azon, milyen cukik a Payne ikrek. ❤
    Remélem Haze hamar túlteszi magát ezen a legutóbbi látomásán- vagy nem tudom, minek nevezzem- és tényleg elfogadja Mira felkérését a keresztelőre. :)
    Gondolom sejted, mennyire várom a folytatást. 😇❤

    Kitartást az iskolához, már nincs sok hátra az őszi szünetig.❤

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu! <3

      Jaj, hihetetlenül jó érzés ezt olvasni, ilyenkor elhiszem, hogy képes vagyok pozitív dolgokat is kiváltani az emberekből.
      Nagyon szépen köszönöm! <3 <3

      Törlés
  2. Nessa!
    Jaj nem is tudom mit írjak. Nagyon tetszett a rész. Hazelt se Niallt nem irigylem. Olyan nehezen jön nekik össze. Viszont olyan kis cukik. Imádom, hogy nrm vagy sablonos. Csak így tovább.
    Ui.: Mindjárt itt a szünet!!!
    FS

    VálaszTörlés
  3. Szia Drága!
    Nem is tudom hol kezdjem, annyira bámulatos vagy. Kicsit sajnálom Niallt, minden egyes sor elolvasása után, egyre jobban magamhoz szorítanám és addig ölelgetném, amíg jobban nem érzi magát. Viszont Hazelt is ugyanúgy sajnálom, ezeket leszámítva, pedig már nagyon várom a keresztelőt, vagy akár azt, hogy valami jó is történjen kettőjük között. Nem panaszkodom, mert tényleg tökéletesnek gondolom, amit csinálsz, és volt elég időm ahhoz, hogy megtanuljam a jó dolgok, nem léteznek a rosszak nélkül.
    Kitartást a purgatóriumhoz, hamarosan itt az őszi szünet! :)
    Nonci.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nonci! :)

      Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy így gondolod. <3 Lesznek azért itt jó dolgok is, én legalábbis úgy tervezem, aztán ki tudja, hogy a karaktereim mit művelnek. :D
      <3

      Kitartást neked is mindenhez, lassan, de biztosan közeledünk az évvége felé.

      Törlés
  4. Drága Nessa!
    Elképesztően jó rész lett! Bár nálam még mindig nem teljesen tiszta mi volt Hazellel, azt hiszem, lassan de biztosan a szívemhez nő ez a lány. Mira még mindig fantasztikus, örülök, hogy sikeresen meggyőzte Hazelt az utazásról, de ugyen itt nem csak fotózásról van szó?
    Niallnek nem szabad felhagynia a próbálkozással! Ha már eddig ilyen kitartó volt, nem hagyhatja abba...
    Már átfúrta az oldalamat a kíváncsiság, alig várom a következő megváltó pénteket! Ha máskor is azért késel egy résszel, hogy ilyen fantasztikusat alkoss, csak nyugodtan! Kivárom.😀
    Nessám! Szerintem mindenképp érdemes megpróbálkozni az EIW kiadásával. Fantasztikusan írsz, bármelyik blogod megállná a helyét! Csak így tovább!
    Imádlak! Puszi és nagy ölelés:
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lucám! <3

      Igyekszem tisztázni ezeket a ködös, sötét foltos részeket, és rettentően örülök, hogy sikerült megszeretned Hazelt a fura viselkedésével együtt is.
      Nagyon szépen köszönöm, néha elbizonytalanodok, máskor meg kedvem lenne egyből belevágni, most éppen megint az első fázisban vagyok, de gondolkodok rajta. <3

      Törlés