2016. november 18., péntek

Sziasztok! 

Valószínűleg már most tudjátok, hogy mit akarok, és rettentően sajnálom is, de ezúttal tényleg nyomós indokom van az icipici csúszásra. Az egyik, hogy holnap is mennem kell iskolába, mert mi most pótoljuk be azt az októberi napot, amit ti már ledolgoztatok, a másik, hogy azt hiszem, lelkileg most nem állok készen megírni a következő részt. Rettentően nehéz napokon vagyok túl, nem is tudom igazán, hogy mióta gyűlt bennem a feszültség, múlthét hétvégén azonban kirobbant belőlem minden. Péntek óta nem telt el úgy egy nap, hogy ne sírtam volna, néha csak csendben szenvedek, máskor levegőt sem kapok, és sajnos ez a gyakoribb. Mostanában semmi sem jön össze, folyton kudarcok érnek, apró dolgokat sem tudok rendesen feldolgozni, és csak lézengek a világban abszolút céltalanul, elkeseredetten. Ma délután talán lett volna időm megírni, de nem lett volna az igazi, mint ahogy mostanában egyik sem volt az, mert nehéz úgy boldog részt írni, hogy én a lehető legtávolabb vagyok ettől az érzelemtől, másrészt pedig néhány barátom - egy csapat fiú - a szájhúzásom ellenére elrángatott moziba, és a héten először képes voltam megenni egy normális adag ételt is, most pedig már túl fáradt vagyok ahhoz, hogy megírjam a rész másik felét, arról nem beszélve, hogy van még egy adag tanulnivaló is, amit a fejembe kellene vernem.
Nem azért írom le nektek ezeket, hogy sajnáltassam magam, vagy mert egyéb dolgom sincs, mint hogy kiteregessem az életem az interneten, csak szeretném, ha tudnátok, hogy nem azért csúszkálok, mert lusta vagyok írni. Minden nap írtam egy keveset, ha éjfélkor feküdtem le, akkor éjfélkor pötyögtem hozzá annyit, amennyit képes voltam kiszenvedni magamból, de ez nem bizonyult elégnek.
Nagyon sajnálom, szörnyen bűntudatom van amiatt, mert ilyen rendszertelenné váltam az utóbbi hónapokban, holott korábban sokan megdicsértétek azt, hogy nem csúszok a részekkel. Mint mindent, ezt is elcsesztem. Ne haragudjatok rám.

Nessa. 

6 megjegyzés:

  1. Szia, Nessa.
    Rettentően sajnálom, bármi történt is veled. Remélem, hogy nemsokára újra boldog leszel.
    És nyugi, mi türelmesek vagyunk. Tudod, az igazi rajongók évekig tudnának várni.
    Sok sikert kívánok az iskolához, a tanulás az első!
    A másik pedig az, hogy imádom ahogyan írsz. Ezért a ff-ért akár 10 évet is tudnék várni!
    Remélem, hogy rendbe fogsz jönni.
    xx-A

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon kedves vagy, köszönöm szépen!❤
      Volt már ennél rosszabb is, hamar összeszedem magam remélhetőleg. :)

      Törlés
  2. Szia!
    Egyáltalán ne legyen bűntudatod!!! Szerintem akik itt vagyunk pontosan tudjuk, hogy nem azért nem hozol új részt, mert lusta vagy. Persze nagyon várom hétről-hétre a következő részt, de megértem, hogy ezer más dolgod van, plusz mindenkinek vannak rosszabb időszakjai. Remélem minél előbb kilábalsz belőle, és amiatt ne aggódj, hogy csalódást okozol nekünk, vagy ilyesmi. Egyébként, hogy így alakult, csak még jobban várom a folytatást :)) Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen megértő vagy/vagytok. Igyekszem, hogy a blogon minél kevésbé látszódjon a szétszórtságom, és próbálom a lehető legjobbat kihozni magamból.❤

      Törlés
  3. Nos kedves Nessa ezért ne emészd magad. Mi akik olvasói vagyunk a blogodnak igenis megértünk és nem haragszuk azért mert csúszás van. Kérlek erősödj meg egy kicsit nekem sokat segített a TITOK című könyv. De ha neked az is segítség, hogy megosztód életed pár apró gondolatát, mi hidd el meghallgatunk, támogatunk és ha kell még jobban fogunk biztatni téged. Egyet ne feledj kérlek: Eső után mindig kivirul az ég még akkor is ha kissé borus még. Ha csak beszélgetni támad kedved mi itt vagyunk neked. :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rettentően aranyos vagy, nagyon köszönöm!❤ Nem szeretném kiteregetni ezeket a dolgokat, de valamilyen formában mindig távoznak belőlem, most is így lesz majd valószínűleg.
      Mindenképp megnézem a könyvet, és köszönöm még egyszer!

      Törlés