2017. május 26., péntek

44.rész

Sziasztok!
Nem voltam biztos benne, hogy felkerül ma ez a rész, mert bár hétfőn úgy vágtam neki a hétnek, hogy ha belerokkanok is kierőszakolok valamit magamból, de túl sok dolog történt, ami túlságosan felkavart ahhoz, hogy ez menjen, végül mégis összehoztam valamit a héten, és a múlthéten összeszenvedett dolgokból. Nem jó, de talán innen elindulok majd valamerre.
Nem ide tartozik, de úgy érzem, muszáj megemlítenem azt, amiről bizonyára már mindenki hallott, a Manchesteri terrortámadásról lenne szó, ami engem személy szerint különösen érzékenyen érint, mivel bizonyára ti is tudjátok, mennyire közel állnak a szívemhez a koncertek, és minden, ami ezzel együtt jár. Csak annyit szeretnék mondani, még ha a szavam nem is jelent semmit senkinek, hogy ne féljetek élni az életeteket ezután se, ne féljetek koncertekre járni, mert az életemre esküszöm, hogy annál semmi sem jobb. Járjatok nyitott szemmel, és nagyon vigyázzatok magatokra akárhová mentek, de sose felejtsétek el jól érezni magatokat, mert mi ezzel az egy dologgal vághatunk vissza azoknak a szörnyetegeknek, akik megpróbáltak belerondítani az életünkbe. Valamint mindig tartsátok észben, hogy a terroristáknak nincs vallása.
N.x
 
Hazel Clark

Nem hittem volna, hogy valaha is eljutok New Yorkba, sőt, valószínűleg nem is jutottam volna el soha, ha Zayn nem intézkedik helyettem, és vásárol egy retúr repülőjegyet azzal az indokkal, hogy ez a születésnapi ajándékom. Most pedig itt vagyok, a nyűgös macskám hordozóját szorongatva, és a lány, aki úgy segített át nagyon nehéz pillanatokon, hogy egy óceánnyi távolság volt köztünk, éppen a nyakamba csimpaszkodik, és úgy ölel át, mintha mindig is legjobb barátnők lettünk volna, és ez meglepően jó érzéssel tölt el.
- Úgy örülök, hogy végre itt vagy, Hazel!
- Én is - mosolygok rá bizonytalanul.
- És ki ez a szépség idebent?- guggol le, és a szépen manikűrözött mutatóujját bedugja a macskámhoz. - Bizonyára Szergej, ugye? Sokat hallottam már rólad, pajti.
Válaszul a macskám panaszos nyávogást hallat, jelezve, hogy ő annyira nem értékelte a business osztályon való utazást mint én. Kuncogva felegyenesedik, és tulajdonképpen fölém magasodik, egészen más hallani a hangját a telefonban, és szemtől szemben állni vele. Találkoztunk már, de nem emlékeztem rá, hogy ilyen magas és csinos, mellette úgy érzem magam a régi, kötött pulcsimban, és az ezeréves farmeremben, mint egy hajléktalan, de igazából már kezdek hozzászokni ahhoz, hogy az embereknek, akiket a barátaimnak hívok, a ruháik is többet érnek mint nekem mindenem amim van.
- Nagyon fáradt vagy? Mára nem terveztem semmit, szóval ha szeretnél pihenhetsz - mondja, miközben óvatosan kiveszi a kezemből a macskahordozót, a másik kezével pedig megfogja az enyém. - Nagyon nagy baj, ha lefotóznak velem? Csak mert általában valaki mindig a nyomomban van, viszont szeretném, ha elmennék majd együtt helyekre, tudod, mondjuk a Central Parkba, vagy az Empire State Buildinghez.
- Nem - rázom meg a fejem, miközben a bőröndömet magam után húzva próbálok lépést tartani vele - már mindent kiteregettek velem kapcsolatban, ha téged nem zavar, akkor engem sem.
- Dehogy zavar - nevet fel, és barátságosan rám mosolyog - a barátnőm vagy.
Nem nagyon tudok erre reagálni, még mindig nem, sem arra, amikor Zayn jelenti ki, hogy barátok vagyunk, sem arra, ha Mira, Liam, Harry, vagy Louis. Nekik a barátság egy természetes dolog, de nekem csak valami, amiben sosem volt igazán részem eddig.
Kiérünk az óriási, forgalmas reptérről, ahol ő most nem más, csupán valaki, akihez megérkezett egy ismerőse. Gond nélkül eljutunk egy taxihoz, és elindulunk a belváros felé. Izgatott nyomást érzek a mellkasomban, miközben a macskahordozót magamhoz szorítva kifelé bámulok az ablakon, tátott szájjal csodálva az épületeket, a milliónyi sárga taxit, és a rohanást. Azt hihetnénk, hogy valaki olyan, mint én nem szereti a nagyvárosokat, a sok embert, de ez az én esetemben nem igaz. Az emberek valóban nem a kedvenceim, a nagyvárosok viszont annál inkább, még úgy is, hogy Dublinba soha az életben nem költöznék vissza. Az a város, és Waterford feszélyez, ott kellemetlenül érzem magam, veszélyben, az idegen helyeken viszont annyira nem, itt senki sem tudja igazán, hogy ki vagyok, csak egy járókelő a sok közül, mindenki a maga dolgával foglalkozik, és rengeteg a felhőkarcoló.
- Rengeteg programot találtam ki magunknak - meséli G izgatottan - bejárjuk majd egész New Yorkot, megismerheted a barátaimat, és a fotózásaimon is ott leszel, már beszéltem a fotósokkal, mindenki szívesen vár téged. Nagyon jól fogod érezni magad! - ahogy hadar, és kicsit túlpörög Niallre emlékeztet, bár ha jobban belegondolok, van bármi a világon, amiről, vagy akiről nem ő jut eszembe?
- Ebben nem kételkedem egy percig sem - húzom olyan széles mosolyra a szám amennyire csak lehet. Felfogtam, hogy ez egy óriási lehetőség, még ha nem is érdekel igazán a dolog, jól fog mutatni a portfóliómban, hogy néhány óra erejéig tanulhattam híres divatfotósoktól, és fotóztam Gigi Hadidot. És hát ez New York, mármint hogy tényleg New York, és én itt vagyok, holott egy évvel ezelőtt még a kilakoltatás szélén álltam, és azt hittem, sosem fogok Londonnál messzebb jutni, bár az, hogy itt lehetek igazán nem az én érdemem, csak szerencsés vagyok, ebből a szempontból legalábbis.
- Szép, ugye? - kérdezi, amikor elakad a lélegzetem. New York tényleg olyan, mint a képeken, persze, nincs tökéletes megvilágítás, és utómunkálatok, de akkor is olyan minden, és ettől a szívem szaporábban dobog, kiszárad a szám, és lelki szemeim előtt már megjelenik a képsor, ahogy barangolok ezeken a végtelen utcákon, és elkészítem a lehető legkülönlegesebb képeket a városról.
- Nagyon - motyogom tágra nyílt szemekkel - még sosem láttam ilyet.
- Garantálom, hogy most minden részét látni fogod - villantja rám a tökéletes fogsorát.
- Köszönöm - mosolygok rá - hihetetlen, hogy itt lehetek.
- Hidd csak el - néz a szemembe - ez még csak a kezdet számodra, Haze, ha bejön neked a fotózás, márpedig be fog jönni, mert láttam a képeid, innen csak felfelé fogsz ívelni. Már ha te is akarod.
- Annak, hogy most itt lehetek nem sok köze van a fotózáshoz - nevetek halkan, kissé kínosan.
- Dehogynem, tanulni fogsz! Nézd, mindenkit el kell indítani valahogy a saját útján, mindegy, hogy hány éves. Én anya miatt tartok most ott, ahol tartok, Zaynt, és a bandából mindenkit a szüleik biztattak, aztán Simon átvette az irányítást, és tudjuk, hogy mi a helyzet most. Neked pedig mi segítünk, mert tudjuk, hogy érdemes segíteni, és ha te is akarod, a neved egyszer óriási lesz. Nem miattunk, hanem mert tehetséges vagy! - a mutatóujjával megböki a vállam, míg én csak pislogok magam elé. G mindig mond ilyet, és ehhez hasonlókat a telefonban is, ha valami miatt elkenődök, de ez is más, pont úgy, ahogy élőben látni őt is más, nem mellesleg pedig még csak egy taxiban ülünk, útban a szállásához, ha már most ilyen beszélgetésekbe bonyolódunk, akkor mi lesz később?
Amikor kiszállunk a taxiból a hotel előtt, ahol megszáll, valósággal elszédülök a gyönyörtől, és a fölénk magasodó épületek hatalmasságától.
- Gyere - ragadja meg a karom -  a csomagjaidról gondoskodnak a londínerek.
A "csomagjaim" kimerül abban a bőröndben, amivel Sydney-t is megjártam, és amiben az összes cuccom hoztam, amikor Angliába költöztem. Egyedül is simán felvinném, nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy kiszolgálnak, és nem is szeretem, de Gigi a félelmetesen magas sarkú szandáljában gond nélkül szlalomozik át az emberek között, maga után húzva engem, miközben igyekszem a lehető legjobban védeni mindentől a hordozóban egyre hangosabb macskám.
- Van számodra egy meglepetésem - tájékoztat, amikor lehúzza a kártyáját a "szobánk" zárján, és belép előttem, hogy az ajtót szélesre tárva mosolyogva üdvözöljön a lakosztályban. Sosem voltam még ilyen helyen, úgyhogy az állam már attól a padlót veri, hogy szinte egy kis lakás nappalijában találom magam, ahonnan nyílik egy fürdőszoba, és két hálószoba, melyek közül G az egyiket már igazán belakta.
- Ez a te szobád - terelget be az érintetlen területre, aminek a közepén egy nagy, fehér színű franciaágy terpeszkedik, rajta lila és bézs ágyneműkkel, melyek tökéletesen illenek a falak és a rajtuk lévő tapéták színeihez. És ablak is van, méghozzá elég nagy, ahonnan ráláthatok a csodálatos, gyönyörű New Yorkra.
- Nagyon szép - fordulok felé csillogó szemekkel, bárgyún mosolyogva. Leteszem a hordozót a földre, és leguggolok, hogy kinyissam az ajtaját, és kicsalogassam a bizonytalan macskám. Éppen akkor egyenesedek fel, amikor a szoba egyik sarkából Gigi felkap egy hatalmas papírzacskót.
- Ez a tiéd - mosolyog rám angyalian, és felém nyújtja - és nincs apelláta, ez az én kollekcióm, és szeretném őket rajtad látni.
- De Gigi - nyitom szólásra a szám, amikor az ujjaim szó szerint ráigazgatja a táska fülére.
- Nincs semmilyen Gigi - rázza a fejét, amitől a szőke, göndör tincsei ide-oda repkednek az arca körül. - Légyszi, csak fogadd el! Nekem ez nem került semmibe, az én ruháim, és sokat jelentene, ha viselnéd őket.
Összezárom a szám, és bólintok, mire szélesedik a mosolya és magához ölel.
- Köszönöm, mindent!
- Nincs mit - mosolyog fáradhatatlanul - nagyon örülök, hogy itt vagy, és jól vagy, és hogy barátnők lettünk. Rengeteg fogunk beszélgetni - ígéri, én pedig csak bólogatok. Pont ezt akarom, beszélgetni, nevetni, és részese lenni egy olyan életnek, ami még csak nem is hasonlít az enyémhez, úgyhogy megfogadom, hogy akármire is kér Gigi, még akkor is, ha az a dolog valami olyan, amit magamtól nem csinálnék, belevágok. Az első ilyen az, hogy miután kipakolok, és berendezkedek, belevetem magam a szatyorba, és elkezdem felpróbálni a ruhákat, mégpedig mindet, a szoknyákat, rövid ruhákat, a hasamat szabadon hagyó croptopokat, és a fürdőruhákat, fehérneműket is. Valóságos divatbemutatót rendezek, és annak ellenére, hogy a repülés miatt fáradt vagyok nagyon jól érzem magam, és jó érzés felvenni ezeket a ruhákat. Gigi szerint csinos vagyok, és ki másnak hihetnénk jobban, mint egy híres modellnek?
- Hadd fotózzalak le! - kapja elő a telefonját. - Sőt, mit szólnál hozzá, ha a következő fotózásomon rólad is csinálnának néhány képet? A kedvenc ruháidban.
- Nem vagyok túl fotogén - húzom el a szám, de emlékeztetem magam a fogadalmamra.
- Majd megtanítom, hogy hogyan legyél az! Légyszi!
- Oké - túrom hátra a hajam - de én szóltam.
- Modellt csinálok belőled - fészkelődik izgatottan, az ölében doromboló macskámat simogatva - majd meglátod, nagyon dögös leszel! Most vedd fel a fehér nadrágot a csíkos felsővel, és a kék dzsekivel.
Engedelmeskedek, valamilyen csoda folytán mindenből eltalálta a méretem, és már sokadjára nem ismerek magamra, amikor megállok a tükör előtt. Az a személy, aki visszanéz rám teljesen más, mint amilyen én vagyok, de jó értelemben. Magabiztosnak tűnik, sikeresnek, csinos, és sugárzik az arca.
- Ez eddig a legjobb - lép mögém Gigi, leteszi a földre a macskám, aki a lábamhoz dörgölőzik, majd elszalad, hogy felfedezze a szobákat, az új területét. - Mit szólnál hozzá, ha valamit csinálnánk a hajaddal? Befesthetné a végét egy fodrász, mert már eléggé lenőtt.
- Oké - vonom meg a vállam - benne vagyok, szeretnék változtatni.
- Akkor majd elmegyünk egy igazán csajos napra! Pedikűr, manikűr, masszázs, hajvágás, teljesen megújulunk! - lelkendezik.
Annyira jól hangzik, amit mond, hogy eszembe se jut, hogy tiltakozzak, helyette nevetve bólogatok, és vele együtt lelkesedek. Ilyen is lehet az élet, ennyire más, ennyire pozitív, és gondtalan. Már most érzem, hogy nem lesz könnyebb innen sem hazamenni, és minél többet kóstolok meg Gigi világából, annál jobban akarom, hogy kitörjek a saját komfortzónámból, és megmutassam a világnak, hogy több vagyok, mint egy gyenge, sajnálatra méltó lány, akivel csúnyán elbánt az élet.
Már nem emlékszem azokra az ottalvós bulikra, amiken 8 éves korom előtt részt vettem azokkal a barátnőimmel, akikre szintén nem emlékszek, így az, hogy Gigivel takarókba csavarva magunkat elfoglaljuk a kanapét egy rakás egészségtelen étel, és édesség társaságában, számomra majdhogynem teljesen új dolog.
- Zayn mindjárt felhív - gyűr a szájába egy marék chipset, miközben csillogó szemekkel pillant fel a telefonjából - ma benne lesznek Jimmy Kimmel műsorában. Van kedved nézni? Vagy inkább nem akarod, tudod, Niall miatt...?
- Nézhetjük - vágom rá - nem zavar.
Igazság szerint de, zavar, mert ha látom még jobban hiányzik, és ezt Gigi is tudja, éppen ezért néz rám viszonylag hosszú ideig szótlanul, mígnem bólint egyet, elfogadva a döntésem.
Mindenre számítok, csak arra nem, hogy a műsor végére újra feltépett sebekkel, bömbölve fogok Gigi ölébe borulni, rögtön az első New Yorkban töltött napomon, 4 hónappal a szakításunk után.

Niall Horan 


A lányt, akivel megpróbálom Hazelt elfelejteni Celeste-nek hívják, és nem szeretem, még nem. 
Louis húgának, Lottie-nak a barátnője, és nem igazán jött be neki az egyetem, úgyhogy most Lou tanítgatja a sminkelés művészetére, ami azt jelenti, hogy itt van körülöttünk, így került kapcsolatba velem, de arról fogalmam sincs, hogy hogyan jutottunk el odáig, hogy a barátnőmnek hívja magát. Kedves lány, és igazán szép, de valami hiányzik belőle, valami ami eddig egyetlen személyben volt meg, ennek ellenére hagyom, hogy azt gondolja, a kapcsolatunk egyszer igazán komolyra fordulhat, és magamnak is adok egy esélyt, hátha végül belé szeretek. Megkönnyíteném a saját dolgomat, egyelőre azonban nem jelent semmit, csak egy plusz dolgot, amivel foglalkoznom kell, majdhogynem probléma, púp a hátamon, de nem szabadulok meg tőle, mert az a tekintet, amivel rám néz olyan, mint Casey, vagy Mira tekintete. Mintha én lennék számára a világ nyolcadik csodája.
Felmerült már bennem a kérdés, hogy talán mindez csupán azért van, mert az vagyok, aki vagyok, nem azért, amilyen, de még ha ez így is van, kit izgat? Én is csak azért vagyok vele, hogy önmagamat beleszámítva is elhitessem az emberekkel, hogy továbbléptem. Kihasználom, és ez rosszabb annál, hogy ő esetleg Niall Horanért van oda a One Directionből, és nem Niall Horanért Mullingarből.
Az arcom lángol, és már fáj attól a széles mosolytól, ami rajta ül, amikor egymásba kapaszkodva levergődjük magunkat a kicsi színpadról, ahol épp most adtuk elő az egyik dalunkat az új lemezről. A címe On the loose, és az egyik kedvencem. Nem tudom, hogy a szünetünk miatt csak elfelejtettem-e, hogy mennyire mámorító érzés még egy ilyen kicsi, koncertnek igazán nem nevezhető fellépés is, vagy csak még fantasztikusabbak lettek a rajongóink ez idő alatt, de minden egyes tv műsort követően majd kicsattanok az adrenalintól, és most is levakarhatatlan a vigyorom, miközben a jól megszokott módon bepréselődünk egymás mellé egy kanapéra. Régen mindig zavart egy kicsit, hogy sosem fértünk el igazán egymástól, most viszont még egy ennél sokkal kisebb helyre is szívesen bepréselődnék, csak legyünk itt, és csináljuk ezt.
Jimmy Kimmel az egyik kedvenc műsorvezetőm az államokban, már azelőtt nevetek rajta, mielőtt bármit is mondana, mert tudom, hogy úgyis vicces lesz, mindenki más pedig azon nevet, ahogy elkacarászok a semmin Harry vállának borulva.
- Nahát, srácok, hát ti tényleg nem változtatok semmit! - egymásra vigyorgunk, hisz ez jó, nem? Változtak a dolgok, változtunk mi is, de mégis ugyanazok vagyunk, ugyanolyanok.
- Kikérem magamnak! - szól közbe Haz. - Niallel elkezdtünk végre mi is szőrösödni, ez nagy dolog.
- Igazán gratulálok nektek, ez valóban óriási! Nem gondolkoztál még azon, hogy esetleg adományozz a szőrödből, ha már a hajadból parókát készítettek? Guillermo bizonyára nagyon szívesen viselné.
- Nagyon vicces, Jimmy Kimmel - jegyzi meg a bajsza alatt erős akcentussal mormogva a köpcös kis mexikói, mire kórusban nevetünk fel.
- Meséljetek nekem az utóbbi hónapokról, Liam, te apa lettél, ráadásul kétszeresen, hogy hoztad össze a munkát a családdal? - a kérdést sikongatás követi a közönség soraiból, és esküdni merek rá, hogy hátulról, a színfalak mögül látom Mirát, ahogy karba tett kezekkel, mosolyogva figyel minket.
- Nem volt olyan nehéz igazából - vonja meg a vállát - nekem van a világon a legmegértőbb feleségem, de tényleg, a probléma inkább az volt, hogy nekem esett nehezemre a stúdiózós napokon otthon hagyni őket, de ezt is megoldottuk. Volt, hogy mindannyian bejöttek velem, miután pedig elég nagyok lettek a srácok már csak ők, így ráfogtuk, hogy ezek az apás-nagybácsis napok, míg Mira elintézte a dolgait a városban, vagy csak elment kikapcsolódni. Szerencsére soha nem csak ő volt az ikrek körül, hogy másokkal még véletlenül se legyenek el, a srácok is szerves részeik az életüknek, úgyhogy valaki mindig lefoglalta őket addig, amíg én felénekeltem a saját részeim. Gyerekeket vállaltunk, nem azt, hogy feladjuk az életünket, úgyhogy mindent megoldunk, a turnét is, és azt is, ha Mira úgy dönt, hogy visszatér a zenéhez. Nem mi vagyunk az elsők, és nem is az utolsók, akik a furcsa életvitelük ellenére normális szülők, és amennyire csak lehetséges normális gyermekkort biztosítanak a gyerekeiknek.
- Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki örül annak, hogy ilyen boldogok vagytok, és így gondolkodtok. Louis, a te kisfiad, Freddie már elmúlt 2 éves, nem nehéz néha, hogy te ide-oda utazgatsz, az állandó lakhelyed pedig London, míg ő az édesanyjával itt van Los Angelesben?
- De igen, nehéz, viszont így is annyi időt töltök vele amennyit csak tudok, gyakran jönnek el hozzám Brianával, és ha erre járok az első dolgom, hogy meglátogassam, és csináljunk valami fiús dolgot együtt. Most is itt vannak hátul Miráékkal, nem kellett kérnem, hogy jöjjenek el, mert egyértelmű volt, hogy itt lesznek.
Természetesen jó hallgatni, ahogy a családjukról beszélnek, de ez az a téma, amihez mi még nem tudunk hozzászólni, én a legkevésbé, mert Zayntől és Harrytől megkérdezheti Jimmy, hogy hogy van Gigi és Casey, de ha tőlem valamit kérdez Celeste-tel kapcsolatban, a válaszom majdhogynem minden esetben az lenne, hogy nem tudom, vagy hogy nem. Azt sem tudom, hogy tudják-e, hogy ő van.
- Térjünk rá egy kicsit a zenére, ez az első albumotok, amit nem turnézás közben, és viszonylag sok ideig írtatok, milyen volt így dolgozni rajta, nyugodt körülmények között, határidő nélkül?
Erre a kérdésre már mindannyian tudunk, és akarunk is válaszolni, úgyhogy egymás szavába vágva beszélünk, elmesélve a viccesebbnél viccesebb helyzeteket, megnevettetve a közönséget. Néha baromira elegem volt ezekből az interjúkból, és az idétlenkedésből, mielőtt szünetre mentünk, most viszont ismét úgy érzem, hogy sosem akarom, hogy ezeknek vége legyen, az úgy már nem is élet.
Szerencsére Jimmy jófej, úgyhogy nem kérdez rá Hazelre, és a hozzá kapcsolódó dolgokra, úgyhogy jól érzem magam, főleg akkor, amikor Noah egyszer csak bevágtat a színfalak mögül a húgával a nyomában.
- Apa! - kiáltja széles vigyorral a kis pofiján, miközben kinyújtott karokkal, futva közeledik az apja felé.
Elsőként nevetem el magam, a kezdeti megdöbbenés után azonban mindenki más is csatlakozik, látva azt, hogy a két kis apróság mekkora mosollyal díjazza, hogy mindenki elolvad a stúdióban tőlük, és Liam figyelme is azonnal rájuk irányul.
- Bocsánat - robban be végül a család hiányzó tagja, és már-már várom, hogy a nyomában Arthur is megjelenjen, hiába tudom, hogy ő Wolverhamptonban boldogítja a nagyszülőket. Mira érkezését bődületes sikoltozás fogadja, míg ő nem is foglalkozik igazán semmi mással azon kívül, hogy összeszedje a gyerekeit, és folyton bocsánatot kérjen Jimmytől.
- Sajnálom, nem akartalak megzavarni titeket, de mindig elérik valahogy, hogy az legyen amit ők akarnak - nevet fel a haját elsimítva az arcából.
- Hogyne, a mi gyerekeink - mosolyog rá büszkén Liam, és puszit nyom a lánya dundi arcocskájára.
- Ha már itt vagytok, ülj le te is, Mira, Guillermo pedig bizonyára lefoglalja valamivel a kis rosszcsontokat - terelgeti felénk őket Jimmy, és nagy meglepetésemre Mira nem mond nemet.
Azonnal felpattanunk mindannyian, hogy átadjuk a helyünket, míg végül Zayn egyszerűen leül a földre, és az ölébe veszi az ikreket, akik érdeklődő tekintettel pásztázzák a közönséget. Az biztos, hogy nem lámpalázasak.
Azon kapom magam, hogy már megint túlságosan beletemetkezek az életükbe, görcsösen figyelem a mozdulataikat, ahogy Liam a tenyerébe veszi Mira törékeny kezét, és összekulcsolja  az ujjaikat, a tekintetem ide-oda jártatom az ikrek között, és várom, hogy beleszőjenek engem is a válaszaikba, hogy az ikrek mennyire szeretnek engem, Aria különösen, és hogy milyen sokat vagyok kettesben velük. Mintha ezek az információk szükségesek lennének ahhoz, hogy fontos embernek tűnjek, valakinek, aki nélkül az életük nem úgy működne, ahogy most működik, mintha még mindig szüksége lenne rám Mirának ahhoz, hogy döntéseket hozzon, pedig már nagyon régóta nincs. Teljesen elvihetnénk az interjúnkat a család irányába, Jimmy azonban ennél figyelmesebb, és ez az egész nem egy Liam Payne-Mira Hemmings, plusz a trónörökösök interjúként lett meghirdetve, és látom, hogy Mira is feszeng, úgyhogy szépen lassan visszaterelődnek a dolgok hozzánk, és a zenéhez, megspékelve két barátságos, vicces kismanóval, akik a Guillermo által hozott ajándékokat pakolgatják át az egyik helyről a másikra, majd Ari megáll Jimmy előtt, és érdeklődve fürkészi a szakállát, mígnem a műsorvezető az ölébe nem veszi, és hagyja, hogy megtapogassa. Azon tűnödök, hogy remélem egyszer az én gyerekeim is ezt fogják csinálni, hogy ha esetleg olyan önző leszek, hogy nem akarom megmutatni őket a világnak, akkor majd jönnek és bemutatkoznak maguktól.
- És mi a helyzet a lányokkal, srácok? Mármint azok a srácok, akik még nem kezdtek el szaporodni - mindannyian nevetünk, míg bennem feléled valami furcsa érzés. Miért ne mondhatnám el, hogy van valakim? Azt senki nem fogja tudni, hogy nem szeretem, de a világ legalább nem egy béna alakként fog látni, aki hónapok elteltével is ugyanazért a lányért kesereg. Jimmy valószínűleg megérzi, hogy szólni kívánok, mert az első kérdését hozzám intézi.
- Niall? Az előző barátnőd nagyon helyes lány volt, de nem működött a kapcsolatotok, ugye? Sikerült már túllépned rajta?
Igen, Hazel nagyon helyes lány, és minden a maga tökéletességében igenis  tökéletesen működött köztünk minden addig a szörnyű napig.
Érzem magamon Mira tekintetét, és azt is, ahogy azt sugallja felém, hogy tartsam csukva a szám és térjek ki valahogy a válasz alól, de eszemben sincs, helyette elvigyorodok, mintha nyálasan boldog és szerelmes lennék.
- Igen, sikerült - bólogatok - van egy kapcsolatom alakulóban, nagyon kedves, és gyönyörű lány. Boldog vagyok.
Horan, te hazug szarházi.
A válaszokat visítozás kíséri, míg én magam körül érzem a fiúk döbbenetét, Zayn tekintetét magamon, Mirából pedig szinte sugárzik a csalódottság, a harag, és az ítélkezés. Tudom, hogy nem kedveli Celeste-et, nincs rá különösebb oka, csak az, hogy nem Hazel. Nekem is ez az egyetlen bajom vele.
- Nahát, ezt azt hiszem mindannyian örömmel halljuk!
Szerényen mosolygok, majd úrrá lesz rajtam a megkönnyebbülés, amikor Zaynt és Harryt kezdi kérdezgetni, akik a maguk módján igazán őszintén elmondják, hogy nagyon boldogok a barátnőikkel.
Hát persze, hogy azok.
Az interjú végéig, miközben néha benyögök valamit válaszok gyanánt, és nevetgélek a fiúk megjegyzésein az ikrek között ülök, és ide-oda pakolgatom a játékokat, amiket a kezembe nyomnak. Máris rosszul érzem magam, sőt, szavakkal kifejezhetetlenül borzalmasan, melyet csak fokoz az, hogy amikor véget ér a műsor, és kikapcsolnak a kamerák, a színfalak mögött Celeste karjai a nyakam köré fonódnak, és a száját az enyémre tapasztja.
- Nem hiszem el, hogy ezt csináltad! - fogja az arcom a kezei közé sugárzó mosollyal, apró, csillogó kis könnycseppekkel a szeme sarkában, miközben rúzsos ajkait újra és újra a számhoz nyomja.
Én sem hiszem el.
Erőtetten nevetek, megpróbálom viszonozni a csókjait, és a sugárzó, gyönyörű mosolyát, de Mira a karjában Noahval elsiet mellettem, és igazán haragosnak tűnik.
- Ne haragudj, Bébi, de gyorsan mondanom kell valamit Mackenzie-nek - ezúttal én fogom meg az arcát, és húzom magamhoz egy hosszabb csókra, hogy ha esetleg kérdezni akar valamit, azt elfelejtse, így amikor elhúzódok csak fátyolos tekintettel bólogat, én pedig elengedem, és az öltözőbe sietek.
Éppen Noah-t pelenkázza át, de ez nem akadályozza meg abban, hogy rám szegezze a híres gyilkos tekintetét, amit már talán évek óta nem láttam.
- Mack, most mi a baj?
- Semmi - vágja rá pont olyan hangon, hogy tudom, pokolian haragszik rám. - Egyáltalán semmi, csinálj amit akarsz, Niall, kürtöld szét a világban, hogy milyen boldog vagy egy olyan lánnyal, aki iránt semmit nem érzel, és te is tudod, hogy heteken, vagy talán napokon belül megszabadulsz tőle! Menj, csinálj csak hülyét magadból, amíg rajtad kívül mindenki arra törekszik, hogy Hazel meggondolja magát!
- Mi lenne, ha eldöntenéd, hogy mit vársz tőlem? - vágok vissza haragosan, mert felbosszant, hogy így beszél velem, rólam. - Mert ha kimutatom, hogy hiányzik, akkor az a bajod, most meg az, hogy próbálok túllépni rajta! És honnan veszed, hogy szakítani fogok vele? Csak próbálkozok, Mackenzie, mert nem csak ti érdemeltek ilyen felhőtlen boldogságot!
- Teljesen igazad van - motyogja makacsul - de gondolkozhatnál, mielőtt hülyeséget csinálsz, Nialler, és ebbe belerángatsz másokat is.
Tudom, hogy igaza van, éppen ezért nem ismerem be, hanem dühösen feltépem az ajtót, és elrongyolok Aria és Liam mellett, aki meglepetten hőköl hátra, és nézi, ahogy végigtrappolok a folyosón, vissza a barátnőmhöz, akit már csak azért is muszáj megpróbálnom szeretni, hogy végre egyszer ne Mirának legyen igaza.

3 megjegyzés:

  1. Na Niall jó kis bajt csinált magának. Szegény Hazel.
    A rész nagyon jo volt mint mindig. Gratulálok :)

    VálaszTörlés
  2. Hát megleptél az biztos. Sajnálom Niallt, de a legrosszabb útat választotta. Hazel lassan halad, hogy kinyiljon a világ felé. De még nincs itt az ideje a békülésre még hiányzik .... Boldog vagyok hogy olvashatom a blogod. Kérlek Nessa ne görcsölj, ha nincs kedved írni. Mi megértjük és várun ameddig kell. És ne érezd azt, hogy amit írsz az nekünk kevés. Több mit amit kaphatunk. Köszönöm KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM. :-) :-) :-) :-)

    VálaszTörlés
  3. Nessa! Mint a többi rész, ez is csodálatos! 😍😍❤❤
    Minden szavát ittam magamba. Imàdtam! 😍😍
    A koncertekről szólva május 27-èn a tàmadàs utàn 6 nappal mentem el Bècsbe egy Little Mix koncertre. Anyu sírva engedett utamra, nem akart elengedni,de nem azèrt fektettem bele anyni pénzt, hogy ne legyen belőle semmi. Ezt neki is megmondva, még mindig félve, de elengedett.
    A lànyok csodàlatosak voltak,mindenkit rendesen àtkutattak az őrök,olyan szinten, hogy a szelfibotomat is elvették. Táskàt ruhatárba kellett tenni, bár nem mindenkit érdekelte ez. (Emiatt nem ott àlltunk, ahol àlltunk volna, hiszen hamar bejutottunk. )
    Mindenesetre szerencsère semmi nem történt, ès az egyik àlmom vàlt valóra, làtvàn pèldakèpemet, Perrie-t 😭😭😍😍❤❤
    Amit most a legjobban sajnàlok az az, hogy Harry koncertre nem engdnek el akkor már 20 èvesen sem, hiszen max. Németorszàgig jön. ( Mint Ed, a màsik példaképem) 😭😭
    De nem lehet mindent egyszerre. Ezzel nyugtatom magam, majd ennek ks eljön az ideje, nem kaphat meg mindent az ember. ❤


    Visszatérve a bloghoz, holnap elolvasom a többit, amiről mèg lemaradtam, de előre tudom, zseniálisak lesznek.
    Puszi neked, Nessa 😘 ❤

    Timi❤

    VálaszTörlés