2017. május 19., péntek

Sziasztok!
Tudom, hogy múlthéten azt mondtam, próbálom úgy alakítani a dolgaimat, hogy a blog ne érezzen meg belőle semmit, de már a hét közepén rájöttem arra, hogy ez nem fog menni, mivel az agyam olyan szinten túlterhelődött, hogy abszolút nincs kapacitásom még csak gondolkozni se a történeten, nemhogy írni azt. Az utóbbi időben megint azt éreztem, hogy egyre csak süllyedek lefelé, egyre gyengébbek a részek, és ezt nagyon utálom, mert tudom, hogy lehetnének sokkal jobbak is, ha nem csak este 10-kor tudnék elkezdeni írni addig, amíg a fejemre nem esik a telefonom. A héten konkrétan egyetlen normális sort sem tudtam kipréselni magamból, elkezdtem valamit, csak azért, hogy legyen, és ma amikor hazaértetem nekiültem, hogy folytassam, de minél tovább jutok, annál inkább azt érzem, hogy mennyire utálom azt, amit jelenleg írogatok, mert nincs semmi értelme, üres mondatokból áll az egész. Ne haragudjatok, de ezt ma nem fogom feltenni, és azt sem tudom, hogy jövőhéten teszek-e ki új részt. Igyekszem, de hogy őszinte legyek, mostanában nagyon nem élvezem az írást, és egyre inkább megbánom, hogy belekezdtem ebbe a blogba, Persze, nem fogom félbehagyni, mert az nem én lennék, és nem is csapom össze a végét, de jelen pillanatban az egész csak egy nagy púp a hátamon, egy plusz dolog, amin idegesíthetem magam.

N.x

4 megjegyzés:

  1. Nessám! ♥

    Sajnálom, hogy ennyire le vagy terhelve, sok sok pihenést és kikapcsolódást kívánok neked!
    Niall és Hazel is bőven megvár, csak pihend ki magad ahogyan csak lehetséges a jelen helyzetben.
    Így interneten keresztül küldök egy kis erőt meg Styles nevetést, hátha segít. ♡

    Szandi x

    VálaszTörlés
  2. Drága Nessa!!
    Ez termeszetes... en azt csodálom, hogy te hezröl hetre hogy tudtäl mindig friss izgalnas es szinvonalas reszekkel jelentkezni.. en us le vagyok terhelve szoval megertelek... ne bäntson a dolog. Elsö a pihenes.. ez nem von semmit az ertekeböl..
    Jo pihenest es värom türelmesen a következö csodät
    Pussz Zsu

    VálaszTörlés
  3. Drága Nessa!
    Természetesen megértjük, hogy nem hozol most részt. Én azt mondom, hogy mindegy mikor rakdod fel a részt, én mindig itt leszek. A lényeg az, hogy először a sulira és magadra gondolj, és ha úgy érzed már nem csapnak össze a fejed fölött a dolgok, akkor tegyél fel részt. Személy szerint én nagyon örülök, hogy elkezdted, és képes vagyok bármennyit várni az írásodra.
    Jó pihenést.
    Mónika

    VálaszTörlés
  4. Szia. Te egy maximalista csajszi vagy aki úgy érzi tud ennél többet is. Nos az én véleményem az, hogy ezzel a blogoddal minden idők legjobb fanficton-ját alkottad. Ne hidd hogy unalmas és lapos az írásod. Olyan témába nyúltál ami igen is szokatlan, teli van váratlan fordulatokkal és igen izgalmas és valósághű. Nem lehet mindig akció. Eddig eljutottunk, hogy szeretik egymást és kiderült a titok. Most jött el az idő, hogy Hazel kinyíljon a világ felé és megerősdjön és másképp lássa a dolgokat. Ez bár számodra uncsi nekünk az olvasóknak igen is izgalmas. Ha úgy érzed ez kevés neked, akkor kívánom, hogy jól pihend ki magad, töltödj fel, ne foglalkozz a bloggal egy kicsit és ha késznek érzed magad visszavárunk. Megvárunk, hisz eddig is izgalommal vártuk a részeket. :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-) :-)
    Jó pihenést és érezd magad nagyon jól. Mi az olvasóid küldünk egy hatalmas ölelést és egy nagy adag mosolyt. KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM KÖSZÖNÖM

    VálaszTörlés