2017. október 16., hétfő

Gondolatok

Sziasztok!

Most, hogy ezt írom, 22:15 van, hulla fáradt vagyok, reggel 5:20 óta talpon vagyok, lehúztam 7 órát a suliban, majd bevásároltam magamnak, utána pedig este 6-ig táncoltam, holnap meg matek témazárót írok. Ezt csak azért írom most le, hogy lássátok, milyenek a napjaim, és ez a mai még viszonylag rövid is volt, van, amikor iskola után egyből rohanhatok táncra, mindezek ellenére azonban sosem felejtettem el lefekvés után legalább néhány sort írni, csak hogy péntekenként tudjak nektek felmutatni valamit. Most sem tudok aludni, éberen fekszek, olvasgatom az általam megírt részeket, és jár az agyam azon, hogy mit írhatnék, mert muszáj valamit, belebolondulok abba, ha nem tehetem. Az EIW első évadának befejezése után nagyon jó érzés volt egy kis szünetet tartani, most azonban nem az, mert hiába nem telt el még egy hét sem azóta, hogy befejeztem a második évadot, máris szenvedek attól, hogy nincs min gondolkodnom, nem tudok napközben lopva leírni 1-2 bevillanó sort, és most sincs mit csinálnom. Úgyhogy hoztam egy döntést; még nem tudom, hogy mit fogok csinálni, hogy mit írok majd, milyen nyelven, hol, hogyan, de nem tűnök el innen, akkor sem, ha az időbeosztásom, az iskola, és minden mellett sokszor a hátam közepére kívánom az írást meg a bloggert, akkor sem, ha nincs már senki, akit érdekel amit csinálok, és akkor sem, ha egyetlen kommentet sem fogok kapni. Hiányoznak a fiúk, egyénileg is persze, hiába látom Harryt 2 hét múlva, Niallt pedig májusban, most a 5/5 One Directionre gondolok. Hiányoznak, baromira, kegyetlenül, és ha másért nem, magam miatt muszáj lesz írnom még róluk, ha szeretném ép ésszel átvészelni a szünetet. Úgyhogy itt leszek még egy darabig, bármi is történjék.
Csak ennyit akartam mondani, úgy éreztem muszáj ezt most azonnal leírnom és megosztanom veletek, magam sem tudom igazán, hogy miért.
A héten még jelentkezek majd egy kis összefoglalással az elmúlt kb 1.5 évről, meg a blogról, amit még nem engedtem el, addig is minden jót nektek, legyen szép hetetek!

Nessa

2 megjegyzés:

  1. Drága Nessa!

    Én mindenképpen követni és olvasni foglak, bármilyen nyelven is folytatod. Nekem is hiányoznak a fiúk. Nagyon. Leírhatatlanul.

    Sok kitartást Neked!

    VálaszTörlés
  2. ❤️❤️❤️ Minden sorodat olvasni fogom! Imádom amit csinálsz! Köszönjük hogy itt maradsz nekünk 😍🙏🏻🙏🏻❤️❤️

    VálaszTörlés