2017. június 9., péntek

46.rész

 Hazel Clark

Ahogy az a hideg, fém izé hozzáér a hasamhoz összerezzenek. Görcsösen szorítom Gigi kezét és valamiért összeszorítom a szemeim, nem akarom látni a fölém magasodó férfit a fura szerkentyűjével, sem pedig azt a kis monitort, amin megjelenik a méhem, vagy az, ami van belőle. Nem is tudom igazán, hogy mit akarok, mármint nyilván azt, hogy kiderüljön, hogy az orvosok tévedtek, de mit fogok csinálni, ha ez így lesz? Hogy mondom el Niallnek? Hogy mondom el egyáltalán bárkinek? És mi lesz, hogy ha elmondom, de már nem akar velem lenni? Vagy éppen akkor mi lesz, ha elmondom, és velem akar lenni? Hogy birkóznánk meg mindennel, amit magammal cipelek? És mi lenne, ha egy nap anya lennék? Ez a lehetőség sosem volt meg számomra, sosem fantáziáltam róla, nem is akartam soha családot. Vajon jól csinálnám? Tudnék vigyázni rá? Mi történne, ha elrontanám?
- Haze - szorítja meg a kezem G, mire kipattannak a szemeim - ne komplikáld túl.
Fogalmam sincs, hogy honnan tudja, hogy éppen azt csinálom, de bólintok egy aprót és igyekszem kiüríteni a fejem. Mira egykori szavaira gondolok, és igyekszek erőt meríteni a felfogásából. Minden úgy fog történni, ahogy történnie kell, és ha kiderül, hogy teljesen egészséges vagyok, az azért lesz, mert ez a helyes. 
Mire újra kinyitom a szemeim már vége is, a 60 év körüli bajszos, igazán műveltnek kinéző úr, aki a Dr. Morgan névre hallgat letörli a hasam, és kedvesen felsegít. Nem tudom eldönteni, hogy az a pillantás amit vet rám együttérzés-e, vagy esetleg azt akarja vele sugallni, hogy minden rendben van velem, ezért inkább arra koncentrálok, hogy tökéletesen eligazgassam a fölsőm, és leszálljak az ágyról, vagy miről. Nem akarom elengedni Gigi kezét, nélküle védtelen vagyok itt, ő az egyetlen támaszom, ő lesz aki hazavisz, ha megint összetörik a szívem.
- Nos, Hazel - mondja Dr. Morgan lassan, megfontoltan, nézegetve a papírjaimat. Nem emlékszem rá, hogy mondott-e valamit, miközben vizsgált, de most igyekszem az összes figyelmem neki szentelni. Gigi lenyom egy székbe, és leül mellém, az arcán látom, hogy ő is pont annyira ideges, mint én, de igyekszik leplezni azzal, hogy magabiztosságot sugall felém.
- Igen? - kérdezem kissé sürgetően az orvost, amikor már hosszú percek óta nem szól, csak tűnődve nézi a leleteim, meg mindent, amihez nem értek
- Vannak sebek a méhfalon - elszorul a torkom, amikor ezt kimondja, és máris érzem, hogy hiába reménykedtem - ezeknek az okát mind tudjuk, azt hiszem.
Aprót bólintok, és mély levegőt veszek, ki akarok jutni innen, vissza Gigi lakásába, mielőtt kiborulok.
- Azonban azt is látom, hogy a sérülések regenerálódtak, és akár még arra is képes lehet, hogy kihordjon egy gyermeket. Valószínűleg nem lenne zökkenőmentes, felléphetnének komplikációk, de melyik terhességnél nem? - próbál viccelődni, de én csak bámulok tágra nyílt szemekkel, elnyílt ajkakkal. Azt mondta, hogy lehetne, nem zökkenőmentesen, de lehetne, és ez egyelőre elég nekem. Nem vagyok teljesen selejtes, és a testem mégsem akkora áruló. Mielőtt észbe kapnék az arcomat a tenyereimbe ejtem, elengedve Gigi kezét, és halkan sírni kezdek, amióta elhagytam Niallt ez gyakran előfordul, talán mert 15 évig visszafojtottam, és így pótolom be, de sokszor utána jobban érzem magam.
- Bocsánat - motyogom a könnyeimet törölgetve, utat engedve a bátortalan mosolyomnak. - Mindenre számítottam, azt hiszem, csak erre nem.
- Érthető - mosolyog rám, közben Gigi egy zsebkendőt nyom a kezembe, és boldogan néz a szemembe. - Ez sokkal jobb, mint a semmi, de ne vegye készpénznek amit mondtam, bármi történhet, ha igazán akarja, és vigyáz magára, azonban akkor se csüggedjen, és főként ne okolja magát, ha nem sikerül, ez tényleg nem az ön hibája, és őszintén, minden elismerésem azért, mert most itt van - a doktor úr bátortalanul megérinti a vállam, valami biztató és vigasztaló simogatásféle akar ez lenni, ami furcsán jólesik, mintha a nagypapám dicsérne meg, vagy fejezné ki a büszkeségét irántam.  
- Köszönöm szépen - dörzsölgetem a szemeim, és valami nevetésféle hagyja el a torkom.
Ez nem jelenti azt, hogy Niall visszajön hozzám, és egyelőre azt sem, hogy egyáltalán közlöm vele a híreket, azt pedig pláne nem, hogy egyszer lesz is gyerekem, de sokkal könnyebbnek érzem magam a tudattól, hogy nem vagyok egy genetikai hulladék. Illetve, hát, egy mesterséges genetikai hulladék.
Jó érzés tudni, hogy ha egyszer esetleg úgy döntök, hogy szeretnék egy gyereket, mert mindenem megvan hozzá a teljesen ép mentális és fizikai állapottól kezdve egy olyan férfiig, mint Niall, akkor lehet, és nem kerülök még egyszer olyan helyzetbe, amilyenbe vele sodortam magam.
- Mikor hívod fel Niallt? - támad nekem a barátnőm amint hallótávolságon kívül kerülünk mindentől és mindenkitől.
- Tessék? - rázom meg a fejem zavartan.
- Muszáj elmondanod neki, minden a helyére kerülne!
- Nem tudom, G, nem hívhatom fel és közölhetem vele, hogy most már újra együtt lehetünk, mert nem is vagyok akkora selejt mint amekkorának hittem magam.
- Nem vagy selejt, és soha nem is voltál! - a felháborodott, dühös tekintetét akár fegyverként is lehetne használni, mert kedvem van megsemmisülni tőle. - És pontosan azt kell csinálnod, amit mondtál!
- De neki már van valakije, Gigi, boldog vele - rágcsálom az alsó ajkam - és még én sem fogtam fel igazán, hogy most akkor mi ez az egész velem.
- Az kamu! - jelenti ki egy kicsit túl hangosan. - Te is tudod, hogy az!
- Nem, nem hiszem - rázom a fejem - ő nem csinál ilyet.
- Nem is csinál semmi rosszat - magyarázkodik - csak próbál túllépni rajtad, de sikertelenül, Zayn már megmondta többször is!
- Hadd dolgozzam fel előbb én, jó? - emelem rá a tekintetem. - Aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz.
- Muszáj neki elmondanod, Haze, tudnia kell! - erősködik.
- De hiába mondom el, ha minden alkalommal pánikrohamot kapok amikor megérint! Előbb magamat kell rendbe tennem, mindent.
- Jó - fúj nagyot beleegyezően, én meg megkönnyebbülten. Zayn az a típus, aki bár néha beleköt a véleményembe, gyorsan elfogadja azt, Niall pedig sosem kérdezett, csak beletörődött minden döntésembe, nem vagyok hozzászokva az efféle harciassághoz és erősködéshez, de talán pont erre van szükségem, valakire aki nem Svájc, hogy semleges legyen, mint Mira, és nem is fogadja el a döntéseim csak úgy. Gigi addig fog a nyakamra járni, amíg az nem lesz, amit szerinte helyes, ha kell veszekszik velem, idegesít, de csakis az én érdekemben, és ez jó érzéssel tölt el, mert egy kicsit talán mindig is arra volt szükségem, hogy valaki megmondja, hogy mit csináljak.
- Tudod, hogy csak jót akarok nektek - szólal meg miután már egy ideje túlságosan a gondolataimba merülök, és még azt sem köszönöm meg, amikor a sofőrje kinyitja előttünk a kocsi ajtaját.
- Persze - kapom fel a fejem, és rámosolygok - tudom, és elmondom majd neki, csak még szükségem van egy kis időre, hogy tudjam mit akarok, és megszabaduljak a régi dolgoktól - bököm ki hosszas gondolkodás után.
- Segíteni fogok benne - biztosít arról, amit amúgy is tudok. Ő, Zayn, Mira, és mindenki aki akár csak néha küld egy üzenetet amiben megkérdezi, hogy hogy vagyok már segít, csupán azzal, hogy az eszükbe jutok, érdeklem őket.
- Már így is rengeteget segítesz, G.
- Te is ezt tennéd - helyezkedik el kényelmesen. - Boldog vagy? Én megmondtam, hogy az nem létezhet, hogy egy ilyen csajszinak ne lehessen babája, ha akarja! - vált témát, és sugárzó mosollyal néz rám.
- Nehéz elhinni, tudod, mert soha még csak nem is gondolkoztam ezen, sőt, talán elégedett is voltam a helyzettel, mert így biztos volt, hogy sosem lesz szükségem egy férfira. Niall volt az, aki felborított mindent, amit addig már megszoktam, ha ő nem lenne, sosem gondolkoztam volna el ilyesmin, és sosem mentem volna orvoshoz, oda még most sem, ha te nem vagy - az ujjaimat tördelve azon gondolkodok, hogy mennyire megváltoztam az utóbbi hónapok alatt. Egyre kevesebb a bezárkózó, félős Hazel, akinek az egyetlen boldogsága az, ha festhet és fotózhat, senkit nem hiányol és senkinek nem is hiányzik, akit a múltja és a rémálmai uralnak, és egyre több ez az új lány, aki
bevállalt egy kapcsolatot egy híres emberrel, megismerte a szerelmet, megbízik másokban, barátai vannak, férfiak is, bokszzsákokat ütlegel, és képes lenne bármire valakiért, még arra is, amitől a legjobban fél. Kedvelem ezt a lányt.
- Most már minden másképp lesz - mondja ki a saját gondolataimat Gigi, én meg csak bólintok egy aprót. Attól a pillanattól kezdve, hogy Niall odaoldalgott hozzám a kávézóban minden más, visszahozott valamit az életembe, amit rég elvesztettem, nem hagyhatom, hogy megint kicsússzon a kezeim közül, főleg nem így, hogy lassan én is igazán teljes értékű emberré válok.
Később, egy kiadós edzést követően az egyik kávézóban üldögélünk a Central Park kötelében, és miközben én elbűvölten nézem a nyüzsgő várost Gigi éppen az egyik ügynökével telefonál, és egy holnapi fotózásról beszél, meg rólam, hogy lenne még egy "modell". Nem hallgatózok, attól függetlenül sem,  hogy egymással szemben ülünk, túlságosan leköt annak a csodálása, ahogy a városi őrült forgatag találkozik a viszonylag nyugis zöldövezettel, mindenhol kutyát sétáltató emberek vannak, elvegyülve a rohanó irodisták, és az álmaikért küzdő fiatalok között. Miközben őket figyelem rájövök arra, hogy nem is különbözök annyira tőlük, már nem, és ez jó érzéssel tölt el, mert nem akarok más lenni, különböző, olyan lány akarok lenni akiről nem mondják meg ránézésre, hogy milyen a személyisége, hogy otthonülős, félénk, és félős. Csak egy akarok lenni a tömegből, akiről senki nem tud semmit, és aki mellett elrohannak az utcán anélkül, hogy megkérdeznék, hogy ő-e az a lány, akiről mostanság azokat a szörnyű híreket hallani, és aki végül kihátrált a kapcsolatából a világ legtökéletesebb emberével.
Felkapom az italom és belekortyolok, eddig mindig ugyanazt ittam, sima karamellás frappuchinót, de most Gigi elérte, hogy változtassak, mivel mielőtt megszólaltattam volna már kért, én meg csak hápogni tudtam, amikor a kezembe nyomták a szivárványos színű italt rajta a nevemmel. Úgy néz ki, mintha egy szivárványból fejték volna le, de nem rossz, és azt hiszem azok után, amiket Gigi tesz értem pont nincs jogom reklamálni.
- Na - teszi le sugárzó mosollyal a telefont - holnap része leszel egy fotózásnak, csajszikám, mégpedig velem.
Olyan arcot vág, mintha ez neki lenne megtiszteltetés, mintha nem ő lenne Gigi Hadid, hanem én.
- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? - rágcsálom a szívószálam. - Én fotós vagyok, G, sőt, még az sem igazán, csak egy amatőr, nem pedig modell.
- Most az leszel! - határozza el. - És nagyon király lesz, majd meglátod!
Nem ellenkezek, csak bólintok. Igen, nagyon király lesz, mert pont erre van szükségem, hogy kilépjek a  komfortzónámból, és olyan dolgokat csináljak, amiket egyébként sosem. Elvesztegettem 23 évet az életemből, és nem fogok többet, olyan ember akarok lenni, aki bár hosszú idő elteltével, de képes felállni a rossz dolgok után, és példát mutathat másoknak.
- Elmondod Zaynnek a nagy hírt? - döfködi a habos-jeges ital maradványait a szívószálával. - Vagy maradjon kettőnk közt?
- Nem akarom, hogy titkolóznia kelljen Niall előtt - vallom be - bízok benne, nagyon is, de nem akarom, hogy még ennél is jobban beszoruljon közénk. Érted, ugye?
- Persze - bólogat megértően - igyekszem majd tartani a szám, és nem elszólni magam, ha hív - egymásra mosolygunk, és ebben ismét benne van valami, ami eddig ismeretlen volt számomra, a beszéd nélküli kommunikáció. Óriási érzés volt, amikor először rájöttem arra, hogy nem feltétlenül kell kimondanom azt, amit gondolok, mert Zayn egyetlen pillantásomból is érti, annál csak ez jobb egy egészen picivel, és csak azért, mert Gigi lány, és egy-két dolgot jobban megért, mint Zayn, csupán ebből kifolyólag. Ettől függetlenül azonban egy kicsit sem szeretem kevésbé az első igazi barátomat, aki szó szerint beleverekedte magát a szívembe és a jelenlétével egy kicsit enyhített azon a sajgó fájdalmon, ami Niall után maradt.
- Kitaláltam valamit! - pattan fel a barátnőm olyan hirtelen, hogy reflexből én is kissé megugrok. Felkapja az italát, megragadja a kezem, és maga után rángat egy busz után, ami éppen most áll meg a kijelölt megállóhelyen.
- Hová megyünk? - kiáltok nevetve, és megpróbálom nem magamra borítani a maradék unikornishányást.
- Várost nézni! - kiáltja a lobogó szőke haja mögül, mígnem végül mindketten felpattanunk a buszra, ami szinte azonnal megindul. - Így csinálják a turisták! - villantja rám a tökéletes fogsorát, és elindul fel a lépcsőn, a busz emeletére.
Néha nem értem, hogy hogy fér össze Gigi néha túlpörgő, dilis természete Zayn higgadtságával és nyugalmával, de minél többet gondolkodok ezen, annál inkább rájövök arra, hogy pont úgy, ahogy az örökké boldog, mosolygós Niall összefért a bizonytalan, problémás Hazellel. Az ellentétek szülik a legjobb kapcsolatokat, mert kiegészítik egymást, Zayn által Gigi néha lehiggad, általa pedig Zayn egy őrült kis boldogságpuffanccsá változik, míg Niall által én képes voltam boldog lenni, most pedig miatta törekszek arra, hogy ne csak időszakos boldog legyek, hanem elégedett, és egészséges, elég jó számára. Nem fogom fel, hogy selejtesen, a problémáimmal, és a félelmeimmel együtt is elég jó voltam neki.

3 megjegyzés:

  1. Imádom! Imádom hogy Gigi ilyen jószívű, imádom hogy Hazel lassan de biztosan lépeget egy boldog jövő felé. Imádom ahogy írsz!

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nagyon tetszett ez a rész is, csakúgy mint a többi!
    Köszönöm a boldogságbombát, a lelkesebb és reménykeltő Hazelt, a fényt az alagút végén, ami elvezethet ahhoz, hogy ketten újra egymásra találjanak!
    Köszönöm hogy 15 percre kizökkenhettem a vizsgaidőszak stresszhelyzetéből!

    Köszönöm, és alig várom a következő részt!

    VP

    VálaszTörlés
  3. Playcasino.Com Casino: Home
    Playcasino.com. 광주 출장마사지 Casinos, 거제 출장마사지 Slot Machines. We have more than 포항 출장샵 150 casino games. View all 전라남도 출장안마 games. No ads. Play 공주 출장샵 for real money.

    VálaszTörlés